Korom András - 2010.01.22. 16:50
A Magyar Kultúra Napja tiszteletére rendezett díszközgyűlésen adták át pénteken Hódmezővásárhelyen a város által alapított Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat. Mint azt Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő ünnepi köszöntőjében hangsúlyozta: manapság sokan nem engedhetik meg azt a luxust, amit a kultúra jelent. Ezért helyezte a városfejlesztés központjába a közgyűlés a mindennapi kultúra biztosítását az Agóra és a Tornyai programon keresztül. Bejelentette: két éven belül Bessenyei Ferenc életét és munkásságát bemutató emlékhelyet kíván a város létesíteni.
 |
Hegedűs Endre Liszt-díjas zongoraművész és a Kankalin néptáncegyüttes kapta az idén a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat. Fotó: Frank Yvette |
A vásárhelyi származású színészóriásról elnevezett elismerést özvegye, B. Élthes Eszter jelenlétében adományozták Hegedűs Endre Liszt-díjas zongoraművésznek illetve a 48 esztendeje működő Kankalin néptáncegyüttesnek. A díjakat az amerikai koncertkörúton vendégeskedő Vásárhelyen született zongoraművész nevében felesége Hegedűs Katalin, míg a Kankalin néptáncegyüttes nevében alapítója, B. Szűcs Istvánné, korábbi vezetője Gálné Szél Katalin és jelenlegi vezetője Kis-Jakab Péter vehette át a rangos elismerést.