Régiót választok:
Csongrád megye
|
Bács-Kiskun megye
Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Szeged - delmagyar.hu

2012. 05. 23. szerda - Dezső

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Hódmezővásárhely hírek > Helyi zöldségből fő majd a leves

Helyi zöldségből fő majd a leves

Csongrád megye - Zöldséget, gyümölcsöt, mézet, de emellett száraztésztát, tejterméket is a helyiektől és a kistérségiektől szeretné beszerezni a vásárhelyi közétkeztetést végző Hód-Menza Kft. A cél, hogy jövőre már a terméklistájuk 40 százalékát – azaz 200 millió forint értékben – tőlük vásárolják meg.

Munkatársunktól - Délvilág napilap - 2010.10.09. 05:53
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom
Vásárhelyen a tervek szerint jövőre már a helyi és kistérségi termelők által kínált alapanyagokból is főznének a bölcsődéseknek, az óvodásoknak és az iskolásoknak a Hód-Menza Kft. 6 konyhájában. A beszállítói kör összehangolását a Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület vállalata magára.

 Benkő Zsolt, a szervezet vezetője szerint addig sok mindent tisztázni kell. Először is a kínálatot. Hiszen nem mindegy, hogy milyen minőségű nyersanyagból készül az étel. Az alapanyag ára sem mellékes és a helyi termelők hajlandósága sem. Utóbbival azonban a gazdasági egyesület vezetője szerint nem lesz gond.

Először a zöldség-, gyümölcstermelőket, a méhészeket, emellett a száraztészta gyártókat, a péksütödéket szeretnék bevonni, de a tejtermékekről is tárgyalnak az egyik kisüzemmel – tudtuk meg Kovács Páltól, a Hód-Menza Kft. vezetőjétől. Azt mondta, szeretnék ha a terméklistájuk 40 százalékát – ami 200 millió forint értékű alapanyagot jelent – a helyi beszállítók adnák. További 20 százalékát pedig a helyi kereskedőktől szereznék be. Ez például egyéb húsipari termékekre – felvágott, szalámi – vonatkozik.

Összehangolják a menzára szállító vásárhelyi, kistérségi termelőket. Fotó: Veréb Simon
Összehangolják a menzára szállító vásárhelyi, kistérségi termelőket.
Fotó: Veréb Simon

Minden lehetőséget meg kell ragadni az értékesítésre – vélte a 25 év óta méhészkedő Hegedűs Béla. A méhészektől 3,5 kilós kiszerelésű, illetve egyadagos műanyag lapkába csomagolt mézet várnak. Utóbbihoz kisebb csomagoló üzem kellene, ezért Hegedűs Bélánál csak az előbbi megoldás jöhet szóba. A vásárhelyi méhésztől egyébként jelenleg nagykereskedő veszi át a termékét. Ha menzára szállítana, akkor viszont közvetlenül értékesítené, így valamennyivel több maradna a zsebében. – A mézből azért nem kell jelentősebb mennyiség a közétkeztetésbe. Évi 10 mázsa körül számítnak a termelőktől – jegyezte meg.

Szatymazon, Balástyán működik

Szatymazon már ott termelt zöldségből – sárgarépa, gyökér, káposzta, stb. – főznek a menzán, de a gyümölcsbeszerzést is így oldják meg. Bódis Margit, az iskola igazgatója elmondta: így mintegy 25 százalékkal jutnak olcsóbban az alapanyaghoz. Jelenleg 3–4 helyi termelővel állnak kapcsolatban, akik a heti étrendhez igazítják a szállítást, ezért akár naponta friss sárgarépából, gyökérből készül az étel. Balástyán már évek óta az ottani gazdák zöldségeit, gyümölcseit használják fel a menzán, ahol hétköznaponként 330 adagot főznek.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!

Moderálásra küldöm 2. totya66 2010.10.10. 13:15

És vajon ki is fizetik, mert ez most sem működik rendesen van aki kap pénzt van aki várhatja. Pedig ez Fidesz cég.

Moderálásra küldöm 1. Filctoll 2010.10.09. 16:55

Ennek már évtizedek óta igy kellett volna működnie! Helyi termelők alapanyát felhasználva kellett volna eddig is főzni!
Egy dologról viszont nem cikkeznek!
Hogy ellenőrzik és hogy követik vissza hogy a beszállított zöldség nem-e tartalmaz a permetezéskor visszamaradt méreganyagot?
Ennek a bevizsgálását végzi valaki?



Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...