Délmagyar logó

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 7°C | 15°C Még több cikk.

Hétfőn nyithat a kapcsolatközpont Vásárhelyen

A március végi ünnepélyes átadás után hétfőn nyitja meg kapuit Vásárhelyen a Hajléktalanok Nappali Intézménye. A Csomorkányi úti épületben egyszerre harminc főt tudnak fogadni. Az itt dolgozók között van tartós munkanélküli, illetve hajléktalan is.
Az utolsó simításokat végzik az új vásárhelyi Hajléktalanok Nappali Intézményében. Az egykori Csomorkányi úti iskolából átalakított, több mint 700 négyzetméter alapterületű épületet még március végén adták át.

– A József Attila utcai intézményünkből költözik át ide, a Csomorkányi útra a nappali melegedő. Az éjjeli menedékhely és az átmeneti szálló továbbra is a régi helyen várja a rászorulókat – tudtuk meg Pikali Sándornétól.

Megvannak az engedélyek

– Azért adtuk át a Hajléktalanok Nappali Intézményét még az engedélyek megérkezése előtt, hogy senki se gondolhassa azt: ez a nagyszabású beruházás csak álom – válaszolta tegnap délutáni városházi sajtótájékoztatóján Almási István alpolgármester arra a kérdésünkre, hogy miért avatták fel ünnepélyes keretek közt még márciusban az intézményt, ha tudták, hogy nincs még meg a működési engedélye. Az alpolgármester kiemelte, hogy az úgynevezett HEFOP-pályázat keretében nem csupán a fent említett központ készült el, hanem a Fogyatékosok Nappali Intézménye is. Mivel mind a két intézmény esetében számos szakhatóság véleményét be kellett szerezni, s ez több hónapot vett igénybe, ezért érkezett csak a napokban meg mind a kettő végleges, jogerős működési engedély.

A Kapcsolatközpont, Hajléktalanokat Ellátó Egyesített Intézmény szakmai vezetője tegnap délelőtt végigkísért minket az egyelőre még üres intézményben.

Koczka Erzsébet a József Attila utcai szállón lakik. A középkorú nő majd harminc esztendőt töltött a Hódikötben. Miután bezárt a cég, az utcára került.
– A szállón beszélgettünk arról, hogy dolgozhatnék az új intézményben. A takarítást elvállaltam. Jól érzem itt magam, hiszen mindig is társasági ember voltam, s a központban már most jó a hangulat – árulta el.
Az épületben sétálva Pikali Sándornétól megtudtuk, hogy egyszerre harminc főt képesek ellátni. A modern intézmény számos újdonsággal várja majd az ide betérőket.

Az információs szobában például számítógépes adatbázis áll az érdeklődők rendelkezésére. A különféle városi programok mellett hamarosan azt is megtudhatják, milyen segélyek vehetők igénybe, az igényléshez szükséges dokumentumok is letölthetők. Az orvosi szobában heti két-három alkalommal különféle szűréseket, méréseket végeznek, a 35 rekeszes csomagmegőrzőben pedig biztonságban lesznek a személyes holmik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dömötör Júlia: csomorkányi rom

Mi a kedvenc helye? – kérdezzük Szeged és Csongrád megye lakóitól, közszereplőktől, és… Tovább olvasom