Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 15°C Még több cikk.

Hódfó: tíz új munkahely

Január első napjától 10 új munkahellyel bővülhet a vásárhelyi Hódfó Szociális Foglalkoztató, miután tegnap átadták a cég új épületrészét. Akik itt dolgoznak, a hétórás elfoglaltság révén 44-46 ezer forinttal tudják kiegészíteni rokkantsági nyugdíjukat.
Ünnepélyes pillanat Fotó: Tésik Attila
Jelenleg 201 megváltozott munkaképességű helybeli dolgozik a vásárhelyi Szent István téren 1991 óta működő Hódfó Szociális Foglalkoztatóban, ám ez a létszám január legelején tízzel növekszik. Mindezt az tette lehetővé, hogy egy pályázat és a vásárhelyi önkormányzat 5 millió forintos segítségének köszönhetően 15 és fél millió forint értékben megvásárolták és átalakították a foglalkoztató melletti épületet, benne három teremmel.

Amint azt Chappon Adrienn, az intézmény vezetője a tegnapi ünnepségen összegyűlt dolgozók előtt hangsúlyozta, jelentős segítséget jelent a megváltozott munkaképességű helybeliek számára, hogy napi hét órában egészíthetik ki kevés jövedelmüket, és jó társaságban vannak. Mint elmondta, a 44-46 ezer forintos fizetések jelentős összegnek számítanak azok számára, akik havi 21 ezer forintos rokkantsági nyugdíjat kapnak.

Lázár János, polgármester, országgyűlési képviselő hangsúlyozta, 1992-ben a város azért hozta létre a Hódfót, hogy segítsen a betegségük miatt bajba jutott embereken.

Az eltelt évek alatt a foglalkoztató önfenntartóvá vált. A dolgozók
Kószó Péter alpolgármester a Hódfó dolgozói körében Fotó: Tésik Attila
munkabérük felét képesek előállítani, a különbözetet az állam és a helyi önkormányzat állja. A város ezzel nemcsak munkát, de beilleszkedési lehetőséget is biztosít azoknak, akik betegségük miatt kiestek korábbi munkahelyükről, s ezzel megváltozott az életük. A városban több ezren vannak ilyen helyzetben.

A kezdetektől dolgozik a Hódfóban Oláh János és felesége, akik annak idején még udvari munkával kezdték. Oláh János elmondta, bőrdíszművesnek jelentkezett, majd kitanulta ezt a szakmát, miután meglátta a régi épület ablakán a cédulát, hogy megváltozott munkaképességű embereket keresnek. 1991. december 16-án állt munkába, nem sokkal később feleségét is felvették. Számukra a munka nem csupán pénzkereseti lehetőséget, de igazi közösségi életet is jelent.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sütnek, hogy kirándulhassanak

Nyugdíj-kiegészítésként leginkább takarítást vállalnak a mindszenti idősek. Az egy éve átadott… Tovább olvasom