Régiót választok:
Csongrád megye
|
Bács-Kiskun megye
Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Szeged - delmagyar.hu

2012. 05. 23. szerda - Dezső

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Hódmezővásárhely hírek > Hódmezővásárhely a kerékpárosok Mekkája

Hódmezővásárhely a kerékpárosok Mekkája

Hódmezővásárhely - Hódmezővásárhely lekörözte a Dunakanyart és a Balatont, de Csongrád sem szerepelt rosszul a hallgatók szavazatai alapján egy közszolgálati rádióműsorban.

Fekete Klára - 2008.04.05. 04:00
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom
A végeredményt a Magyar Kerékpárosklub hivatalosan is igazolta. Szegedet azonban, mint a hazai Amszterdamot, éppen csak megemlítették.

Nincs abban semmi túlzás, hogy Vásárhely a hallgatók szavazatai alapján az első helyen végzett egy közszolgálati rádióműsorban, egy kerékpáros elégedettséget felmérő adásban. Ezt László János, a Magyar Kerékpáros-klub elnöke erősítette meg lapunknak. Amikor telefonon beszéltünk vele, éppen Budapest belvárosában kerekezett, a háttérzajokat érzékelve sűrű forgalomban. A fél életét a bicikli nyergében töltő férfi azt mondta, megemeli a kalapját az alföldi települések, Vásárhely mellett Szentes, Csongrád és Békés előtt is.

Két keréken. Egy felmérés szerint Vásárhelyen a legelégedettebbek a kerékpárosok. Fotó: Tésik Attila
Két keréken. Egy felmérés szerint Vásárhelyen a legelégedettebbek a kerékpárosok.
Fotó: Tésik Attila

Szegedi hogyan tovább

Jó hír, hogy Szeged 270 millió forintos uniós pályázatot nyert kerékpárút építésére, amelyből a meglévő hálózat foghíjai készülnek el: a Fő fasortól a régi hídig, a belvárosi hídfőtől a Skáláig, a Kossuth Lajos sugárúton a nagykörúttól az Anna-kútig, a Csillag tértől Tápéig, a Hősök kapujától a nagyállomásig.

A mérce szerinte nem az, hány kilométeres kerékpárút épül, hanem az, mit tesznek egy városban azért, hogy a biciklisek jól érezzék magukat, és emiatt egyre többen pattanjanak nyeregbe. Ezért végzett Vásárhely az első helyen: az egész város biztonságosan és kényelmesen átjárható a drótszamáron. Azt is elmondta, hogy amikor nemrégiben egy vasárnap Csongrádon járt, a nép még a templomba is biciklivel ment, a hívők kerékpárjai százával álltak körülötte. Minden üzlet előtt biciklitárolókat látott, és nem voltak autóval tömve a parkolók.

Arra a kérdésre, ha egy felkapott szlogen szerint Szeged lenne a magyar Amsterdam, akkor a telefonos szavazáson miért nem kapott érdemi mennyiségű voksot a megyeszékhely, ifj. Nagy Gábor, a szövetség helyi titkára válaszolt. Az a gond Szegeddel – fejtegette –, hogy úgynevezett tengelyek mentén jelölték ki a biciklisek számára az utat, ott kell tehát haladnia a kerékpárosnak, akár arra van dolga, akár nem.



A többi útról ugyanis ki van tiltva, vagy olyan egyirányú utcákat talál, ahová szintén nem hajthat be. Az összes úton meg kell találni a kerékpáros helyét, és tárolókat kell építeni, hogy legyen hol hagyni a biciklit – jelentette ki. Ifj. Nagy Gábortól tudjuk azt is, hogy a Magyar Kerékpárosklub hamarosan együttműködési megállapodást ír alá a szegedi önkormányzattal, hogy közösen gondolkodjanak a problémák megoldásán.

Bicikliutak a megyében – Szeged még nem egészen Amszterdam.
Bicikliutak a megyében – Szeged még nem egészen Amszterdam.
Fotó: Miskolczi Róbert

Összekötik a településeket

Göbl Vilmos, a vásárhelyi önkormányzat sajtószóvivője jelentette be, hogy a város és Mártély között már meglévő kerékpárutat Mindszentig folytatják. Hasonló összekötő kapocs létesül Üllés és Bordány, Kistelek és Ópusztaszer, valamint Csongrád, Felgyő és Csanytelek között. Szentes és Csongrád között nemrégiben épült kerékpárút uniós forrásból, erről lapunkban is beszámoltunk.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
12 következő >> végére >>> 17 hozzászólás
Moderálásra küldöm 17. Gábor1 2008.04.07. 07:54

Vásárhely az elektromos kerékpárosok Mekkája.

Moderálásra küldöm 16. Huha 2008.04.07. 07:32

Végre igazad van Gábor1! Valóban nem látom reálisan a helyzetet. Éppúgy, mint ahogy te sem. Hát honnan a francból tudnánk, hogy ki miért bicajozik. Nem ismerünk minden bringást. Én több környezettudatost ismerek, te több szegényt. Ezért kár egyből fikázni. Egyébként éppen ma reggel nézelődtem, hogy mennyien járnak már elektromos bicajjal. Szegények...

CCC! Én nagyon szeretek reggel is bringázni. A közlekedők és az utak nem tudnak annyira stresszelni, hogy lecseréljem autóra a bicajt ilyenkor. Engem a reggeli autózás jobban stresszel (az a sok hülye bicajos...). Mondjuk az sem annyira. Elég nyugis alkat vagyok.

Moderálásra küldöm 15. CCC 2008.04.07. 07:07

Kedves Gábor és Huha!
Én éppen még nem vagyok a kényszerűség határán, amikor kerékpárt választok napi közlekedési eszköznek, de sokszor megfontolandó az anyagiak miatt. A napi biciklizés ilyen módon nem feltétlen szolgálja az egészséges életmódot, hiszen munkába menet - a gyerek iskolatáskája lóg az enyém mellett - nem kikapcsolódás, sokszor idegeskedéssel indul a nap, stb. Nesze neked vérkeringésjavítás, ha közben stresszes vagyok! Teljesen más a helyzet, ha hobbiból, egészségmegőrzésből és környezettudatosan, "csak úgy" tekerek. É méggyszer: a biciklis utak nagyon rosszak, sokszor már a minőségük miatt veszélyesek!

Moderálásra küldöm 14. Gábor1 2008.04.06. 20:44

Van ilyen is. DE a többség nem ilyen ebben a városban. Ha ezt nem látod be, akkor nincs mit tenni, nem gondolkodsz reálisan..

Moderálásra küldöm 13. Huha 2008.04.06. 19:32

Félreértettél Gábor1. Nem fikáztam a személyedet. Csak azt írtam, hogy nem tartalak sokra. De se azt nem írtam, hogy egy darab szar vagy, netán bunkó, esetleg tahó-paraszt, vagy ostoba. Csak azt írtam, hogy nem tartalak sokra. Ja, meg hogy gyerek vagy még. Ha nem látod a különbséget, akkor gondolom azt sem látod be, hogy nem lehet mindenki olyan ÖSSZETETT, mint te. :)

Egyébként a folytonos beszólásokért azért had járjon egy kis fikázás is neked: szerintem meg az állandó sopánkodás KÖCSÖGSÉG. :)

Én biztosan nem választanám a napi bringázások helyett a járgányt. Szeretem a szív- és keringési rendszeremet karbantartani. És tájékoztatlak, hogy nagyon sok bringást ismerek, aki így gondolkozik a dologról. Naggggyon sokat. Sajnálom, hogy egy világ omlott most össze benned.

Igazad van... menj már.... :)

Moderálásra küldöm 12. Gábor1 2008.04.06. 18:21

Attól hogy nem tartasz sokra, még igazam van. Sose értettem, hogy miért kell a másik személyét fikázni, ha vitázunk valamiről. Ezerszer leírtam, de most is megteszem: ez PRIMITÍVSÉG.

És a kényszerűség a szegénység. Nem telik használt autóra sem, és annak a fentartására. Lehet hogy neked így jó, de ha felajánlanának a nemhobbi bicikliseknek egy autót ingyenes használtara, hogy azzal vihetnék a gyerekeket a suliba, oviba, piacra, tuti nem a kerékpárt választanák.

Moderálásra küldöm 11. Huha 2008.04.06. 13:11

Gábor1, nem sokra tartalak, mert úgy találom, hogy csak sopánkodni tudsz, ezért nem is szívesen kérdezem - éppen csak mert érdekel -, hogy milyen kényszerűségre gondolsz? (Sajnálom, de nem bírom az olyan csávókat, akik csak a rosszat látják meg. Ráadásul szerintem gyerek is vagy még.) Egyébként én a munkahelyre is bicajjal járok. Meg mindenhová. Nap nap után. És nagyon élvezem. A gyerekeket is így viszem szinte mindig. Ezért nem tudom, milyen kényszerűségre gondolsz.

Ettől függetlenül Vásárhelyen tényleg nagyon rosszak a bicikliutak.

Moderálásra küldöm 10. Gábor1 2008.04.06. 10:35

Más környezettudatosságból és hobbiból bicajozgatni, és más úgy élni kényszerűségből ahogy ccc írta. Kár színezni, ebben a városban nem az első miatt van annyi kerékpáros.

Moderálásra küldöm 9. ccc 2008.04.06. 09:27

Én szeretek bicajozni, de mindenkinek javaslom kipróbálásra- gyerekkel a háta mögött- a kerékpárutakat, már ami a minőséget illeti. Mindezt nap, mint nap, időjárástól függetlenül, a város egyik végéből a másikba!

Moderálásra küldöm 8. Huha 2008.04.06. 08:27

Nekem szórakozás. Diadal is, mert a kerékpározás környezetbarát dolog. Ülj egyszer te is bicajra, tekerd ki jól magad, hátha oldódik kicsit az a stressz és frusztráltság, ami benned lakozik!


17 hozzászólás12 következő >> végére >>>
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...