Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Hódmezővásárhely a műszaki-informatikai oktatás központja

Hódmezővásárhely - A helyi oktatási szakemberek szerint több előnye is lesz a vásárhelyi szakiskolák összevonásának. Mint ismeretes, a Gregus, a Kalmár, az Eötvös és a Corvin szeptembertől egy intézményként működik tovább a Területi Integrált Szakképző Központ tagjaként. Vásárhelyen kiemelt szerepet kap a műszaki-informatikai, illetve az autóvillamossági szerelő és karosszérialakatos szakma oktatása.
Elodázhatatlan a szakképzés átszervezése, hiszen nincs elegendő szakképzett munkás – mondta Hajdu János a minap tartott vásárhelyi tájékoztatón. A Gregus-szakközépiskola igazgatója hozzátette: az eddigi szakképzési rendszer hátrányos volt a tanulók számára, hiszen sok helyen működtek szakközépiskolák és szakiskolák, éppen ezért nem tudtak jelentős anyagi eszközökhöz jutni. Akadoztak, vagy éppen párhuzamosan folytak a fejlesztések. A nagy értékű, a tanév jelentős részében kihasználatlanul álló gépek, berendezések a megye különböző iskoláiban találhatók meg, de amikor a tanterv szerint szükség lenne rájuk, akkor nincs elég belőlük. A Területi Integrált Szakképző Központok ezeket a problémákat oldják meg azzal, hogy a képzési központokba nagy mennyiségű eszközt telepítenek, és a diákokat viszik ezekbe az intézményekbe.

Az igazgató elmondta: a TISZK pályázatai már megjelentek, s azt mutatják, aki kimaradt a szakképző központokból, az kimaradt a fejlesztési lehetőségekből.

Tóthné Kecskeméti Katalin, az oktatási bizottság elnöke és Burzon Mária oktatási tanácsnok azt hangsúlyozta: Vásárhely szakiskolái 3200 diákjukkal közösen alkotnak egy csapatot a TISZK-en belül, így több lehetőségük van az érdekérvényesítésre. Ennek jele, hogy a megyében folyó tárgyalások eredményeként Vásárhely kiemelt szerepet kap a műszaki-informatikai képzésben, alapozva a Gregus-, azaz a volt Kossuth-szakközépiskola eddig eredményeire. Ez akár 100 millió forintos fejlesztést is jelent, s ennek köszönhetően valamennyi jelenleg önálló intézmény diákja is részt vehet az informatikai képzésben. De kiemelt szerepet kap a TISZK-ben a Kalmár-szakközépiskola is az autóvillamossági szerelők és a karosszérialakatosok képzésében. Az új városi intézményen belül jövőre megmaradnak a jelenleg is folyó képzési formák, csak ezentúl más települések hasonló iskoláiban fejlesztik tovább a gyakorlóhelyeket.

Olvasóink írták

  • 14. újabb informatikus 2008. június 26. 19:08
    „A DÉLVILÁG új, "IP-logolásáról" (naplózás) pár gondolat, amit szintén érdemes elmondani minél szélesebb körben, hogy az emberek tájékozódjanak. Ugyanis azt híresztelik a médiákban, hogy a logolás óta elcsendesedtek a fórumok:

    A fórumok sorsa, hogy elcsendesedjenek. Ennek a témának pedig itt elég szép irodalma kerekedett - jelezve azt, hogy sok polgár elégedetlen a TISZT-es átszervezésekkel, illetve vélhetően sokan elmennek mécseseket gyújtani Júl. 1.-én! Én ott leszek két mécsessel, mert a KZS-ben diákságom legszebb éveit töltöttem el.

    Egyébiránt hasznos tudni, hogy az Interneten mindig, minden szerver logolja az IP-ket, ez része a normális működésnek.
    A log állományokat időnként, helytakarékosságból le szokták törölni, hacsak nem valami szigorúan bizalmas, belbiztonsági rendszerről van szó.
    Ennek a logolásnak nem elsősorban az az oka, hogy egy fórumozót lefüleljenek, hanem az üzembiztonság. Vagyis pl. hekkertámadásokat, rendszerhibákat felismerhessenek, kizárhassanak..

    A Délvilág webmesterei csak annyit tettek, hogy ezt a bejegyzést az oldal látogatásakor szintén megjelenítik. Figyelmesen olvassátok el a szöveget: nem azt írják, hogy eddig nem logoltak. Azt sem, hogy ettől bármiképpen is jobban logolnának! Az internet a kisemberek számára sohasem volt anonym fórum, ezért kell odafigyelni, hogy az ember a gondolatait milyen szavakkal írja le, illetve abból mennyit ír meg! Nem mai bölcsesség: "A szó elszáll, az írás megmarad!"
    Ugyanakkor az IP megszerzésével önmagában senki nem megy semmire. Ahhoz az is kell, hogy a saját internetszolgáltatónk - akinek ez egyáltalában nem áll üzleti érdekében - kiadja a saját LOG adatait, mely alapján a folyton variálódó címhez a tulajdonos hozzárendelhető...
    Erre a kiadásra az adatvédelmi törvények alapján kizárólag bűncselekmény alapos gyanúja esetén kerülhet sor. És ezen nem változtat az a tény, hogy a Délvilág kivel szimpatizál/nem szimpatizál, de még az sem, hogy ezen törvény rá vonatkozó részeit mennyire veszi komolyan... (Megjegyzem: szerintem komolyan is veszi, be is tartja! Tehát emiatt nincs félnivalója senkinek.)”
  • 13. skorpio21 2008. június 21. 06:21
    „Most akkor megint felszabadul egy pár munkahely és ujra minden szép és jó lesz...”
  • 12. Csavok 2008. június 19. 14:34
    „Csavok

    Nagyon fontos dolog, amiről "szlist" írt, hogy a jelenlegi iskolát annak berendezéseit és infrastruktúráját DOKUMENTÁLNI kell videon, dvd-n, fényképeken. Fontos, hogy néhány aznapi újságot szétszórjanak a termekben, múhelyekben és időnként rázoomoljon az Operatőr.
    Ezzel lehet igazolni a felvétel időpontját és nem mondhatják azt a lázáristák, hogy nem az akkori valóságot arhiválták.
    Még egy nagyon fontos: Ez NEM Fidesz-es és nem MSZP-s ügy, a város ügye és a jövőnk. Nem szabad megengedni, hogy egyes politikusok - tévedhetetlennek képzelve magukat - kényük-kedvük szerint építsenek haszontalanságokat és pusztítsanak hasznos dolgokat.
    Ne egymást szidjátok !
    Aki szerint helyes a megszüntetés és összevonás az írja le, hogy miért az a helyes. Aki szerint nem szabad megtenni az azért érveljen.
    Érvelni és nem mocskolódni !
    Üdv.: Csavok”
  • 11. Bizonyítékot 2008. június 19. 07:50
    „Köszi szlist, hogy fáradtál az ide dézéssel, de olvastam a hozzászólást. Én nem idézném vissza magamat, de röviden elmondom, hogy amire bizonyítékot vártam volna az nem ez. (Egyébként ilyet én is tudok írni "volt diák", vagy "exKossuthos" név alatt.) Amire vártam volna bizonyítékot - ostoba módon, mert itt mindenkinek üldözési mániája van úgyis -, hogy valóban létezik-e az az ehelyütt sokat emlegetett besúgó rendszer. Köszi.”
  • 10. szlist 2008. június 18. 19:23
    „Kedves "Bizonyítékot". A másik fórumon olvastam egy volt diák írását. Ha Neked ez nem bizonyíték, akkor micsoda...? Oda kell menni, és körülnézni, de alaposan ahogy az illető írja is! Nem beszélni a levegőbe. No... Az a ...BIZONYÍTÉK... Megfogható, megnézhető, fotózható, filmezhető, vizsgálgatható. Mint ahogy valakik ezt már féléve, az első hírek szárnyrakapásakor megtették, és megfelelő helyeken elő is fogják ezeket a dokumentumokat venni,és megkérdezni: ezzel és ezzel a dobozzal, berendezéssel, infrastruktúrával mi lett?!? Hol van az új helyen? Mutassák meg!

    Íme az írás:
    Csak hogy tudja aki nem tudta eddig és beszélt baromságokat, védte a suli szétverését, hogy miről is van szó valójában:

    Anno mi, mechatronikusok segítettünk a számítógépes hálózatbővítésben. Minden nem informatikai tanteremben két csalakozási pont van, és tanári számítógép, meg video kivetítő, mert elektronikus naplót akartak csinálni, vagy mit.
    De nem ám úgy, mint a legtöbb általános suliban látom, hogy összegányoltan az asztal tetején, könyvekkel kipockolva!
    Ezek a falról lógnak lefele, profi módon, szinte láthatatlanul bekábelezve.
    Az összes szaktanteremben (7 van belőle!) rengeteg műszer, számítógép, panelgyártó robot, pneimatikai hálózat, ipari gyártósor oktatópadok, termenként 18 géppel és hálózati csatlakozási pontokkal. Temérdek számítógépes elosztószekrény ezekhez, száloptikával összekötve.
    Onnan tudom, hogy a rendszergazda egyfolytában azon sopánkodott, hogy nagyon vigyázzunk a piros dróttal, mert azt nem lehet pákával összeforrasztani, ha elfúrjuk, és qrvadrága megheggeszteni a száloptikát, ráadásul a negyed suli hálózata azonnal leáll. Hmm... Hát, gondoltunk rá dogaírás közben, hogy mi lenne, ha... :))
    Az internet szintén ilyen száloptikán megy. Ahogy tudom, az ország leggyorsabb internetes elérése, ebben a szakközép iskolában van.
    Ilyen csak egyetemeknél megy az országban. Ezt az Igazgató Úr intézte valahogy el Pesten.
    A gépész műhelyekben is vannak számítógépek, illetve mindegyik hálózatba kötve. Ezenkívül sétálgathatsz az egész suliban egy notbook-al, mert rádiós hálózatot is szereltek be a CISCO szakos csapattal.

    A tantermekben légkondik, hogy a gépek ne főjenek meg a melegben percek alatt nyáron sem. Láttam az egyik villamos szekrényt egyszer, mikor szerelték! Emberek, vazze... :O
    Öklömnyi kábelek mindenütt, és ezek is forróak voltak a terheléstől, olyan nagy az egész suli energiaigénye.
    A stúdióból szól a suli csengője, számítógépről. a
    Amit a studiósok szakaszolni tudnak, mert Ők meg az egész iskolát újrakábeezték Pásztor tanárúrral. Külön, termenként, folyosónként lehet behangosítani. A csengő mindenütt szól a hangszórókban, de a zene szünetekben csak a folyosókon. Ezen is egy hónapig agyaltak, mire összejött. Az egyik rendszergazda írta hozzá a szoftvert, ami az egészet vezérli.
    A kapukon kamerák és kártyás beléptető rendszer. Valami riasztó is szokott vérnyogni néha, és az érzékelőkkel tele minden. A sulit jóformán a sok kábel tartja össze, a csatornák duzzadnak a drótoktól!

    Ezt a hatalmas hálózatot évtizedek alatt építették ki az ott dolgozók illetve mi, volt tanulók! Nem tudom felbecsülni se, hogy mennyit érhet, de azt elhiheti nekem bárki, hogy ezt nem lehet a hátán elcipelni a sulinak, és 2 nap alatt üzemképesen átrakni bárhova. Ehhez évek és rengeteg zseton kellenének, hogy ugyanilyen jó legyen.

    A gyors internetről ne is szóljak, amit a 3 helyre szétrakott intézmény esetén szinte reménytelen vállalkozás így összehozni.
    Mindhárom, vagy akármennyi épületet majd összekötik villanykarókon optikai kábelekkel?

    Arról meg fogalmam sincs, hogy esetleg egy változatlanul egyben hagyott, de elköltöztetett iskola esetén milyen épület, trafóállomás fogja az egészet elbírni!
    És nemcsak nekem nincs. Aármelyik Kossuthossal, vagy volt Kossuthossal beszélünk, mindegyik ki van akadva, és értetlenül csóválja a fejét: Gyerekek, EZEK NEM NORMÁLISAK!!!
    És akinek bizonyíték kell, az menjen oda, és nézzen körül, amíg megteheti!!!Utána nézzen körül, mit maradt ebből, az átszervezés után...”
  • 9. rew 2008. június 18. 14:04
    „Hollandiában már visszafelé szervezték a tiszk féle dolgot.
    Ja és azért nem tanulunk a hibáinkból mivel Magyarország mindig is le volt maradva a nyugattól köbö egy 200 évvel.”
  • 8. picimako 2008. június 18. 11:03
    „Bizonyítékot:
    Nem az volt a célom, hogy egy olyat, amit írtál elindítsak. Ha ez megtörténik akkor bocs azoknak, akik rajtam kívül tenni szeretnének a suliért.”
  • 7. Bizonyítékot 2008. június 18. 09:37
    „Az ilyen hozzászólások a kedvenceim: "Én azt h a l l o t t a m , hogy külföldön is voltak már ilyen TISZK-ek és megbuktak. Na most ha küldöldön már megbuktak, akkor miért nem lehet tanulni mások hibájából. Előbb-utóbb itt is ö s s z e f o g omlani ez a rendszer, s ő t s o k m i d e n ö s s z e f o g omlani." Megjelöltem a lényeget. H a l l o t t a , hogy történt valami. Se forrásmegjelölés se semmi, teljesen hiteltelen mondat. A következőben pedig erre való hivatkozással ugyanez (tehát ami vagy megtörtént vagy nem) már nálunk is m e g f o g történni. S ő t még annál több is! Erre majd jön másik tíz fórumozó, és gajdolja ugyanezt a vagy-igaz-vagy-nem mondatot, és még tromfol is rá. Legalábbis itt visszaolvasva sok hozzászólást a dolog így működik. Nem azt mondom, hogy a fenti mondat tényt közlő része nem igaz, csak azt, hogy hiteltelen. De éppen ettől még lehet akár igaz is.”
  • 6. mz 2008. június 18. 09:24
    „extanár!

    Országosan tudod mi a bevett példa? Pénztelenség=iskola- és óvodabezárás!
    Itt ez történik? Valószínű a költségcsökkentés a cél, de legalább próbálnak valamit csinálni nem pedig bezárni és elküldeni a tanárokat!”
  • 5. picimako 2008. június 18. 09:20
    „Én azt hallottam, hogy külföldön is voltak már ilyen TISZK-ek és megbuktak. Na most ha küldöldön már megbuktak, akkor miért nem lehet tanulni mások hibájából. Előbb-utóbb itt is össze fog omlani ez a rendszer, sőt sok miden össze fog omlani.”
  • 4. extanár 2008. június 18. 08:46
    „A TISZK intézménye egy válasz a pénztelenségre. A centralizáció másik oldala, hogy a diák utazgat, tehát a családokra hárítanak újabb terheket.
    városon belül: a KZS szétszedése pazarlás. Sebaj, lehet majd pályázgatni egy új informatika infrastruktúra kiépítésre...”
  • 3. xxxxxxxx 2008. június 18. 08:14
    „Hozzászóló, légyszíves érvelj ellene!”
  • 2. mz 2008. június 18. 08:08
    „És ha igaz akkor mi lesz a hőzöngőkkel? Gondolom ez sem lesz elég, hogy ne szidják az anyját is mindenkinek!!!!
    Soha nem elég semmi!!!!”
  • 1. Hozzászoló 2008. június 18. 05:55
    „Jó magyarázat a polgármester és szolgalelkü képviselőtestület oktatással kapcsolatos döntéseire. Kérdés ki hiszi el ?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csonkítatlan a Parasztvallomások

Hódmezővásárhely - Hamarosan teljes terjedelmében megjelenik Szenti Tibor vásárhelyi író,… Tovább olvasom