Délmagyar logó

2017. 12. 11. hétfő - Árpád -1°C | 13°C Még több cikk.

Hódmezővásárhely idén is rendezvényváros lesz

Hódmezővásárhely - A vásárhelyieknek idén sem kell unatkozniuk: közel ötven különféle rendezvényen kapcsolódhatnak ki barátaikkal, szeretteikkel 2008-ban. A legnagyobb ebben az évben is az augusztus 20-ához kötődő Szent István-napi programsorozat lesz.
Január elsején a Városi Fúvószenekarnak a Fekete Sas báltermében megtartott nagysikerű koncertje nyitotta az évet. A sort az 5. fotószimpózium időszaki kiállítása – Hódmezővásárhely kerékpáron címmel – folytatja február 10-étől március 16-áig, és egészen december 30-áig, a szilveszteri kilovaglásig sorjáznak a programok. Turisztikai szempontból Vásárhelyen és környékén az előzetes tervek szerint közel ötven – kulturális, sportos, szabadidős, gazdasági – eseményre kerül sor, míg Mindszenten négy, Székkutason egy lesz. A lista valószínűleg nem teljes, azért tallózunk a vásárhelyiek között.

Márciusban és áprilisban a Dél-alföldi Lovasudvar az egyik fő helyszín, farsangi lovas felvonulással (március 1.), tavaszi táborral és az évszakot köszöntő túrával (március 21-étől 23-áig), valamint lovas fesztivállal. Április végén lesz az országos hírű alföldi állattenyésztési napok szakkiállítás és vásár, a mezőgazda expó napok növénytermesztési és kertészeti szakkiállítás, és a Szent György-napi juhászverseny, szakkiállítás és termékbemutató. Ekkor rendezik a hagyományos képzőművészeti kiállítást, a Tavaszi Tárlatot és festőszimpóziumot is.

Sült keszeg a vásárhelyi Szent István-napi ünnepeken. Idén is az államalapító nevenapján rendezik a legtöbb programot. Fotó: Tésik Attila

A retro utcabál május 1-jén lesz az Andrássy utcában, majd júniusban vásárhelyi termékek vásárán válogathatunk a Kossuth téren; ehhez kapcsolódik a zene ünnepe, szabadtéri rendezvényekkel, koncertekkel. Nyáron, pontosabban júliusban a víz is főszerephez jut, strandvízilabda-tornával és vízparti fesztivállal – mindkettőnek a strandfürdő ad otthont.

Augusztus 17-étől 20-áig tartják a Szent István-napi kulturális rendezvényeket, ez a város legnagyobb szabású ünnepe. Több helyszínen könnyű- és komolyzenei koncertek, színházi előadások, musical- és operettgála, szabadtéri diszkó és borfesztivál csábít minden korosztályt. Idén ünnepli 200 éves születésnapját Újváros, a jubileumi eseményekre július végén augusztus elején kerül sor.

Meg kell még említeni az újabb kerámiaszimpóziumot, illetve a tavalyi és a képzőművészeti szimpózium időszaki kiállítását, valamint az 55. Vásárhelyi Őszi Tárlatot (október első vasárnapjától decemberig), mely az alföldi realista festőiskola hagyományaiból táplálkozó rangos képzőművészeti kiállítás. Ennek a kísérőrendezvénye a kézműves kiállítás és vásár.

A város önkormányzata nagyon fontosnak tartja a közösségformáló rendezvényeket, ezért tavaly is tízmilliós nagyságrendben költött ezekre a programokra. Az önkormányzatnál még dolgoznak a végleges költségvetésen, ezért még nem lehet tudni, idén mennyit fordíthat a város az ünnepségek finanszírozására.

Olvasóink írták

  • 3. Amati 2008. január 22. 07:08
    „Miért szted kritizáltam?

    Talán üldözési mániád van?

    Vagy engem üldözöl? :DDD”
  • 2. ditti 2008. január 19. 16:35
    „Vásárhelyi hír, megjelent Amati!
    Ebben a cikkben mit tudsz kritizálni? Talán kevés az 50 program?”
  • 1. Amati 2008. január 19. 07:09
    „Panem et circenses”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új műemlék Vásárhelyen és Szentesen

Hódmezővásárhely - Műemlékké nyilvánította a vásárhelyi Petőfi Sándor Művelődési Központot és a… Tovább olvasom