Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Honlap készül 1989 Vásárhelyéről

Hódmezővásárhely - Összegyűjtik, és a Vásárhely 1989-es esztendejét összegző honlapra is felteszik azokat a videointerjúkat, amelyek a korabeli helyi ellenzék tagjaival és a helyi hatalom akkori prominenseivel készülnek. Az Emlékpont Múzeum igyekszik megőrizni a jövőnek az egyre fakuló emlékeket.
A korábban elképzelhetetlen „Honfitársaim! Vásárhelyiek!" megszólítással és remegő lábakkal konferálta fel az 1989. március 15-i ellenzéki ünnepségen az ellenzéki szónokokat Wágner József, a Magyar Demokrata Fórum tagja. Hullámozni kezdett az addig „Elvtársak!" megszólításhoz szokott tömeg, majd végszóra megkondult az újtemplom harangja.

– Riadóláncot szerveztünk, hogy időben szólaljon meg a harang, amelynek hangja hallatán sokan sírni kezdtek – idézte fel ma a 20 évvel ezelőtt történteket Wágner József. Elmondta, senki sem akart először szólni a tömeghez. Ugyanis féltek. Ő elvállalta a szerepet. – Számítottunk arra, hogy provokátor lesz a tömegben. Tényleg volt, kiabálni kezdett, mire négy MDF-es megragadta, és odavitte a közeli Bocskai utca elején álló rendőrökhöz, hogy azok intézkedjenek. Az ünneplőket egyébként rendőrök és titkosrendőrök vették körül. Az emberek ennek ellenére kockáztattak – mesélte. Wágner nemcsak nekünk, de Mészáros Tamásnak is elmesélte emlékeit azon videointerjúk egyikében, amelyeket az Emlékpont Múzeum történésze a rendszerváltás kulcsszereplőivel készített. Az Emlékpont ugyanis széleskörűen kívánja feldolgozni az 1989-es esztendőt, s ennek részeként szólaltatják meg az akkor alakult, újjáéledt pártok vezetőit, aktivistáit.

Wágner József az 1989-es március 15-i ünnepségen. Remegő lábbal konferálta fel a szónokokat. Fotó: DM/DV
Wágner József az 1989-es március 15-i ünnepségen. Remegő lábbal konferálta fel a szónokokat.
Fotó: DM/DV

– Megkerestük a rendszerváltó pártok vezetőit, s tőlük kértük a neveket. Ezek alapján készítettünk beszélgetést például a kisgazda színekben később országgyűlési képviselővé választott Szabó Lajossal, az egykor nagy tagsággal rendelkező MDF-ből a Grezsa fivérekkel, Ferenccel és Istvánnal, valamint Szalkai Lászlóval, aki a Fidesz támogatásával lett városatya, Nagy Attilával, a Fidesz egyik helyi alapítójával vagy Kádár Péterrel, akinek a bátyja volt az egyik polgármesterjelölt 1990-ben – mondta Mészáros Tamás. Hozzátette: arra kíváncsiak, hogyan emlékeznek az 1989–90-es sorsfordító időkre. Az elkészített interjúkból kiderült, mindenkinek volt személyes vagy családi indítéka arra, hogy aktívan részt vegyen a rendszerváltásban. Mészáros Tamás elmondta, az interjúkészítésnek az volt a célja, hogy a korszakot a szubjektív élményeken át is ábrázolják, és közkinccsé tegyék.

Wágner József ma az egykori ünnepség helyszínén. Fotó: Tésik Attila
Wágner József ma az egykori ünnepség helyszínén. Fotó: Tésik Attila

80-100 interjúalany

80-100, a rendszerváltás idején kulcsszerepet játszó személyt keresnek meg, nem csupán az akkori ellenzék tagjait, de az akkori hatalom képviselőit is. A feldolgozott interjúk felkerülnek arra a honlapra, amely Vásárhely 1989-es történetét foglalja össze. De készül egy tanulmánykötet is, amely a rendszerváltás vásárhelyi hajnalát összegzi.

Olvasóink írták

  • 5. aranka2 2009. április 22. 17:50
    „Az oral history nem új találmány, fontos részleteket ad a történelem megismeréséhez. Természetesen egyoldalú, természetesen torz, természetesen senki sem tud objektíven emlékezni, de összességében mégis igen jó képet ad. Hasznos és fontos munka az Emlékpont részéről. Természetesen az írott források tömegével kell kiegészíteni, ellenőrizni, ezt bizonyára ők is tudják.”
  • 4. baja2005 2009. április 21. 12:15
    „HONLAPRA az EMLÉKPONTOT!
    Ez egy jó szlogen, vezessük be!!”
  • 3. xanadu 2009. április 20. 18:07
    „Az egész emlékpont elfért volna egy honlapon.”
  • 2. Én2 2009. április 20. 16:35
    „FONTOS!!!!!!!!”
  • 1. Norman_Bates 2009. április 20. 16:25
    „Lol
    az az opel astra ott nem áll véletlen tilosban? kár, hogy a rendszáma nem látszik hehe”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hadüzenet a lógósoknak Hódmezővásárhelyen

Hódmezővásárhely - A vásárhelyi önkormányzat hadat üzent azoknak a segélyezetteknek, akik, bár egészségi állapotuk engedné, nem vállalnak közcélú munkát. Ők 3 évig nem kapnak semmilyen szociális juttatást. Tovább olvasom