Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Horváth többet várt az értelmiségtől

Amikor zöldségeket mutatott föl a városi tévé élő adásában, az értelmiséget szerette volna elgondolkodtatni a vásárhelyi Horváth László. Nem sok sikerrel – ezt mondja most. Az SZDSZ képviselő-jelöltje viccesen 98 százalékot jósolt magának, 2,77 százalékot kapott.
Amikor a választások előtt a többi jelölthöz hasonlóan arról kérdeztük Horváth Lászlót, milyen eredményt vár a választáson, a szabad demokrata politikus provokatív választ adott. Azt mondta, 98 százalékot vár magának, pártja 99 százalékot fog kapni, a részvételi arány pedig 65 százalékos lesz. Ami az utóbbi adatot illeti, csupán három és fél százalékot tévedett. A másik kettőben többet.

– Azért mondtam ezt akkor, mert így akartam jelezni, erre a kérdésre nem lehet jó választ adni: nem mondhattam, hogy 48 százalékot várok, mert az nem reális, az volt a célom, hogy segítsek az SZDSZ-nek bejutni a parlamentbe – mondta Horváth.

Az első fordulóban 881 voksot kapott, ez 2,77 százalék, és így nem indulhat a második fordulóban. Az SZDSZ jelöltje nem elégedett ezzel az eredménnyel, ugyanakkor elmondta, annak örül, hogy a vásárhelyi szavazók is úgy döntöttek, az SZDSZ-nek be kell kerülnie a parlamentbe, ő maga pedig több szavazatot kapott, mint az a jelölt, aki négy éve indult a párt színeiben. Négy éve Krupiczer Irmát indította a párt, ő akkor 726 voksot kapott, ez az akkori szavazatok 2,2 százaléka volt.

– A mostani eredmény annak tudható be, hogy a protestszavazók elsősorban Baloghnét támogatták – emlékeztetett Horváth, aki az országos eredménnyel elégedett.

A politikus kampánya különbözött a többiekétől. Válaszolt a telefonon érkező kérdésekre a rádió élő műsorában, és emlékezetes volt összetűzése a városi tévé vezetőjével, amikor zöldségeket vitt a stúdióba, és meg is magyarázta, hogy ezt azért tette, mert úgy látja, itt csak zöldségekre kíváncsiak.

– Az értelmiséget szerettem volna elgondolkodtatni, nem nagy sikerrel – mondja Horváth. – A vásárhelyi értelmiség közéleti szerepvállalásának mértéke nulla: sokat elmond a helyi értelmiségről és a közélet állapotáról az a sunnyogás, amelyet a József Attila-szobor ügyének kirobbanása után tapasztalhattunk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Székelyék a Tisza fogságában

Homokzsákokon keresztül tudja csak megközelíteni tanyáját a mártélyi Székely család. A tiszai töltés… Tovább olvasom