Délmagyar logó

2017. 08. 23. szerda - Bence 15°C | 25°C Még több cikk.

Húsvétoló nyuszival, tojással Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - Az Árpád utcai Tájházban már szombaton húsvéti hangulat uralkodott Vásárhelyen. A Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ munkatársai az ünnepet idéző programokkal várták a családokat, nem hiányozhattak a tapsifülesek sem.
– Nézd, milyen édesen eszik! – mondta egy szöszke apróság édesanyjának a ketrecekben lévő „húsvéti" nyulakra mutatva. Hódmezővásárhelyen, az Árpád utcai Tájházban a szombati Húsvétolón 3 órás programmal várták a családokat a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ dolgozói, és minden korosztálynak igyekeztek tartalmas, kellemes kikapcsolódást biztosítani – tudtuk meg Sonkoly Ágnes szervezőtől. A legnépszerűbbek a tapsifülesek voltak, akik az első órában még hősiesen állták a gyerekrohamokat, és minden zöldet megettek, amit ketrecükbe benyújtottak. De miután degeszre ették magukat, leheveredtek és már nem törődtek a folyamatosan kínált elemózsiával.

Az ünnepi készülődést megidézve az udvaron elhelyezett asztaloknál díszek, hímes tojások készültek – különböző technikával cifrázva –, a legkisebbek is próbálkoztak ajándékgyártással. – Kicsim, adjak ollót, ugye magad is ki tudod vágni? – bólogatás volt a válasz a szülői kérdésre, és már készült is a húsvéti dísz. A tájház kemencés szobájában a tojásírást, karcolást (a minták miatt ezt szokás hímzésnek is nevezni) gyakorolhatták, sajátíthatták el a vállalkozó kedvűek. A felnőttek közben előadásokat hallgathattak az ünnephez kötődő népszokásokról, melyek közül egy már teljesen eltűnt: húsvétkedden ugyanis, bizonyos tájegységeken, a lányok „visszalocsolták" a legényeket, akik ilyenkor alig mertek kimenni az utcára, mert teli vödör vízzel várták őket előző napi áldozataik.

A sport sem maradhatott ki: a nyúlolimpián több ügyességi versenyben vetélkedhettek egymással a gyerekek, volt tojásdobás, nyusziugrás, és tojáskeresés térképpel, A csongrádi dobosok és az Árendás együttes is fellépett, s a famíliák, a vendégek megkóstolhatták a tipikusan böjti éteknek számító vásárhelyi csöröge fánkot. A tapsikat azonban semmi sem győzhette le ezen a napon, amit az apróságok diskurzusa is elárul: – Van otthon nyulatok? – érkezett kérdés, majd a válasz: – Igen, és nem sokára születnek kicsik is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Húsvéti szertartások Hódmezővásárhelyen

Már nagycsütörtökön elkezdődtek a húsvéti ünnepi szertartások - részletes miserendről és programról itt olvashat. Tovább olvasom