Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 21°C | 35°C Még több cikk.

Hűtő- és cseréplerakat Hódmezővásárhely szélén

Hódmezővásárhely - Az egykori vásárhelyi Endreitelepre már rá sem lehet ismerni. Az ott lévő épületeket eltúrták, a területet rendezték, s az új tulajdonosa árulja.
A téglagyári telep sorsáról még nem döntöttek: egyelőre kupacba rakott cserepek, kibelezett hűtők, autógumik és egy lakhatatlanná tett épület áll a területen. Mindkét telepet ipari és kereskedelmi övezetbe sorolták, azaz itt termelő beruházásokat látna szívesen az önkormányzat.

Drótkerítéssel zárták le Hódmezővásárhely határában a Kutasi úton lévő úgynevezett téglagyári telepet. Egykoron a gyár munkásainak építettek ide házakat, de az évtizedek során az épületek állaga folyamatosan romlott. A komfort nélküli házakból az önkormányzat tavaly kiköltöztette az utolsó lakókat is, és a területet bontani kezdték. A munkával még nem végeztek teljesen.

A 47-es főút mentén lévő kaput azóta valaki megbontotta. Beljebb, a sárban autónyomokat láttunk, talán a még használható építési anyagokat szedte össze valaki. A telep közepén viszont szabályos gúlába rakott tetőcserepeket is láttunk.

Szemét és lom. A volt téglagyári telep rekultivációja még tart. Fotó: Tésik Attila
Szemét és lom. A volt téglagyári telep rekultivációja még tart.
Fotó: Tésik Attila

A bejáratnál és hátul – feltehetően egy régi disznóól mellett – rengeteg hűtőalkatrészre bukkantunk, főleg szigetelőanyagokra, illetve műanyag belsőre. A régi berendezések fém alkatrészei mind hiányoztak. A pottyantós WC falai mellett műanyag kannákat és használt autógumikat halmozott fel valaki.

Még bontási terület

A téglagyári telep még bontási területnek számít, s felszámolása tavaly kezdődött. A múlt év elején még tíznél is több család élt itt a leromlott állapotú házakban. Őket azóta az önkormányzat jobb körülmények közé költöztette.

Az egykori munkásházak közül már csak egy áll. Igaz, ezt lakhatatlanná tették, vagyis kibontották a falból az elektromos vezetékeket, leszerelték az összes kapcsolót és nyílászárót. A spájzban még stabilan állt egy polc, melyen néhány üres befőttesüveg emlékeztetett arra, hogy itt egykor emberek laktak.

Az önkormányzattól kapott tájékoztatás szerint „a terület rekultivációja még folyik". A város még nem döntött a néhai telep hasznosításáról, viszont a területet ipari és kereskedelmi övezetbe sorolták.

Ugyanilyen besorolást kapott a szentesi úton lévő egykori Endreitelep is. Innen is kiköltöztették a lakókat, s elbontották az épületeket. A 7200 négyzetméteres területet az önkormányzat tavaly el is adta. A város szélén lévő telepre most rá sem lehet ismerni. Egykoron 21 telekből állt, most egységes képet nyújt: minden lomot, törmeléket elszállítottak innen, az aljnövényzetet kiirtották. Egy tábla hirdeti, hogy új tulajdonosa is el akarja adni.

Olvasóink írták

  • 2. kibic 2009. február 23. 18:30
    „Akkor ha jól értelmezem :miután az Önkörmányzat kisajátította a magán ingatlanokat, karhatalommal, erőszakkal kilakoltatta a lakókat, az Önkormányzat eladta az Endrei telepet, amit máris árul az új tulajdonos. Hát ennek nagyon telekspekulációs szaga van. Lehet hogy érdemes lenne utána nézni.”
  • 1. totya66 2009. február 21. 10:50
    „Sok sikert az eladáshoz, ha sikerül minden ipartelepet eladni ami a városban van akkor Európa legnagyobb iparvárosa leszünk.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hódmezővásárhelyi fiúk és az amerikai álom

Hódmezővásárhely - Las Vegas-i, New York-i partikra jár, és állításuk szerint világsztárokkal is találkozik a két fiatal vásárhelyi fiú, Kosahuba Tamás és P. Tóth Csaba. Tovább olvasom