Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Idén is drága a szeptember

Hódmezővásárhely - Akár több tízezer forintba is kerülhet a gyerekek beiskolázása – ez derült ki, amikor elkísértünk egy vásárhelyi családot a tanévkezdés előtti tanszervásárlásra. Az Arany házaspár negyedik osztályos ikreinek szerezte be az iskolához szükséges felszereléseket.
A tanévkezdésre készülő szülők most érzik csak igazán: mélyre kell nyúlni a zsebekben, ha minőségi írószereket szeretnének vásárolni gyermekeiknek. Nincs ez másként Vásárhelyen sem, ahol az Andrássy utcai írószerüzletbe kísértük el az Arany családot. Számukra minden költség duplázódik, hiszen két negyedik osztályos gyermekük van.

– Van a kosarunkban 2 darab rajzlapokkal töltött mappa, 4 csomag írólap, 20 füzet, 2 ceruzakészlet és vonalzó, de még korántsem végeztünk – mutatja a családfő, Arany Attila. A5-ös méretű füzetet már 26 forintért lehet kapni, de a mesefigurásokért akár 120 forintot is elkérnek. Hasonló árkülönbségeket tapasztalhatunk a ceruzáknál is: itt is van 50 forint alatti, de a Hello Kitty-s vagy a pókemberes készlet már több száz forintba kerül.

Az Arany család nyolcezret hagyott az írószerboltban. Fotó: Tésik Attila
Az Arany család nyolcezret hagyott az írószerboltban.
Fotó: Tésik Attila

Arany Virág és Attila a negyedik osztályt kezdi idén szeptemberben, tehát nem kell már mindent megvenniük. Viszont mivel egyidősek, nem örökölhetik egymás tanszereit. Amiből szükséges, minden évben új eszközöket kap mindkettőjük. Ám sokszor az sem mindegy, hogy milyen mesefigura szerepel a tanszereken. A lapunk Szín 5-ös játékában is részt vett Virág és Attila egyetért abban, hogy a lányoknál idén a Hello Kitty és a Witch-mintás dolgok a menők, a fiúknál pedig a Verdák és a Pókember dívik. Kerül még a kosarukba 10 darab átlátszó könyvborító, 24 füzetborító, valamint hegyező, órarend, füzetcímke és egy-egy füzetbox is.

– Iskolatáskát és rajzórai kellékeket most nem veszünk, még a tavalyit fogják használni a gyerekek, de így is több mint 8 ezer forintot fizetünk. A tankönyveket még nem kaptuk meg, de az előzetes információk alapján fejenként 10 ezer forint körül lesznek. Így nálunk körülbelül 30 ezer forintba kerül idén a tanévkezdés – mondta Arany Attiláné.

A minőség is fontos

Simon Ernőné, az írószerbolt üzletvezetője lapunknak elmondta, hogy a szülőknek egyre inkább a minőség számít a tanszervásárláskor, és ezért hajlandók is egy kicsivel többet áldozni. A tanév közeledtével egyre többen jönnek hozzájuk, sokan már az iskoláktól kapott listával, de akinek nincs ilyen, azoknak ők is tudnak segíteni – tette hozzá az üzletvezető.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Úthibákról szól a legtöbb panasz Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - A vásárhelyi virtuális panaszládában landoló bejelentések zöme az úthibákra hívja… Tovább olvasom