Délmagyar logó

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 12°C | 24°C

Indul a vásárhelyi körforgalom-építés

Hódmezővásárhely - Egyelőre nem lehet tudni, hogy torlódásra vagy forgalomelterelésre kell-e számítaniuk a vásárhelyi Tóalj–Kaszap–Hódtó utcai csomópontban közlekedőknek a jövő héten.
A körforgalom építését csütörtökön kezdik el a kereszteződésben, ahol most lámpa működik. A beruházás célja az, hogy megszüntessék a jelenlegi áldatlan állapotot, a gyakori torlódást.

Mióta megépült a 47-es főút Kaszap utcai elkerülő szakasza, jelentős forgalom zúdul a vásárhelyi, úgynevezett bagolyvári csomópontra. Ráadásul itt megy át a várost keresztező másik főút, a 45-ös is. Naponta több ezer jármű veszi igénybe ezt a kereszteződést, ezért a jelenlegi jelzőlámpás irányítás nem megfelelő, csúcsforgalomban hosszú kocsisor torlódik fel minden irányban. Emiatt az önkormányzat már korábban azt kérte az illetékes szakhatóságoktól, hogy a gyorsabb áthaladás érdekében a Tóalj, a Kaszap és a Hódtó utca kereszteződésében építsenek körforgalmat.

Most még jelzőlámpa irányítja az autókat a forgalmas kereszteződésben. Fotó: Tésik Attila
Most még jelzőlámpa irányítja az autókat a forgalmas kereszteződésben.
Fotó: Tésik Attila

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által kiírt közbeszerzési eljárást a Vegyépszer Építő és Szerelő Zrt. nyerte meg. A cég képviselői holnap veszik át a munkaterületet a bagolyvári kereszteződésben.

A tervek szerint a körforgalom külső körének sugara 13, a belső sziget átmérője pedig 6 méter. A körgyűrű minden ágán terelő-elválasztó szigeteket, két ágon úgynevezett rázóburkolatot alakítanak ki. Ezekre azért van szükség, hogy szétválasszák a forgalmat, illetve a gyalogosok és a kerékpárosok biztonságosabban juthassanak át rajta.

Azt egyelőre nem tudják megmondani, hogy mikor lesz a munkák miatt torlódás vagy forgalomelterelés: az önkormányzattól kapott tájékoztatás szerint pénteken tárgyalják meg a szakemberek, vajon mi lenne a legmegfelelőbb az építőknek és a közlekedőknek.

A beruházás költségeihez a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 20, a vásárhelyi önkormányzat pedig 44,5 millió forinttal járult hozzá. A körforgalom várhatóan június 30-ára készül el.

Olvasóink írták

  • 5. gyuro 2008. április 16. 14:28
    „Ok fogtam..... Köszi HUHA”
  • 4. Huha 2008. április 16. 14:22
    „A kép alapján tényleg van hely különben a körforgalomnak. Nem kell azt feltétlenül a jelenlegi kereszteződés közepére elképzelni. Na mindegy, nem tudom, nem vagyok műszaki ember.”
  • 3. Huha 2008. április 16. 14:20
    „Gyuró! Gábor1 azt a hozzászólást egy másik cikkhez írta. Ott a János téri turbó körforgalomról volt szó valóban. Csak azért másoltam ide, mert a kívánsága eddig teljesülni látszik, azaz van minek örülni.”
  • 2. Gyuró 2008. április 16. 13:20
    „A Kálvin J. tér -re tervezett körforgalom építését én magam is feleslegesnek tartom. Viszont a Bagolyvárnál lassan kezdődőt azt nem. Véleményem szerint van elég hely az oda tervezett (un.: turbó körforgalom)-nak, itt már csak arról kelene beszélni a kivitelező meg tudja- e olyan modon azt csinálni ahogy a tervekbenn az meg van írva. A Kosutth felől véleményem szerint töltenek fel az üregből, és kissé eltolva épül majd meg a körforgalom ami sok nehéz pillanatot vesz le az emberek válláról.
    "Gábor 1" ÉBRESZTŐ szerinted milyen csomópontról beszélünk mi itt ha nem a Bagolyvárnál lévőröl. Megismered a képen???”
  • 1. Huha 2008. április 16. 08:11
    „Gondolom akkor most együtt örülünk, ugye fiúk?

    http://www.delmagyar.hu/hodmezovasarhely_hirek/turbokorforgalom_lesz_vasarhelyen/2053335/#hozzaszolok


    3. hozzászólás Gábor1 2008.04.08 08:10

    Sztem ennél a csomópontnál sokkal kritikusabb a bagolyvárnál lévő lámpás, ami egy katasztrófa. Először oda raknék körforgalmat.


    7. hozzászólás félnótás 2008.04.08 12:02

    Bagolyvárnál körforgalom?
    Hogyan? Lebontják a városfalat (műemlék) Egyébként a kifelé tartó út keresztmetszete nem tenné lehetővé.
    Elvesznek a volt Kossuth előtti "gödörből? Lehet, de így is nehezen megoldható a jobrrakanyarodás Szeged felöl érkezve és ennek a jobbítása az adott terepviszonyok között nehezen elképzelhető.
    Persze lehet, hogy sikerül.
    (...)


    10. hozzászólás félnótás 2008.04.08 13:02

    (...)
    Én magam is láttam legalább 4 tervet az elmúlt 18 évben a város közúthálózatával kapcsolatban. Egy sem valósult meg! De politikailag szépen szólt. Nehogy most is ez történjen!


    12. hozzászólás Gábor1 2008.04.08 17:45

    (...)
    Egyébként akkor is kell oda körforgalom a bagolyvárhoz, ha meglesz az elkerülő. Ugyanakkor a zeneiskolához nem kell.
    (...)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Félmilliárd különféle segélyekre Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - A vásárhelyi költségvetésben megállapított segélykeret éves szinten közel… Tovább olvasom