Délmagyar logó

2018. 07. 17. kedd - Endre, Elek 19°C | 29°C Még több cikk.

Iskolának adná a zongoráját

Iskolának adná  a zongorájátMajsai Sándorné édesanyja zongorájával. Most nincs, aki játsszon az antik hangszeren. Fotó: Kovács Erika
Vásárhelyi olvasónk, Majsai Sándorné odaajándékozná a család zongoráját egy olyan iskolának, amelyiknek még nincs, de szeretne. Az antik hangszert kipróbáltuk, játszottunk rajta. Fel kell ugyan hangoltatni, más baja nincs.
– Kicsit fáj is a szívem érte, de senki nem tud zongorázni a családban. Azt szeretnénk, ha egy iskola vinné el, és minél többet játszanának rajta – mondta a Hódmezővásárhelyen élő Majsai Sándorné Erika, aki olvasta múlt heti cikkünket. Megírtuk, hogy Balog Zoltán miniszter húsvét előtt jelentette be: a ciklus végéig minden iskolának lehet egy pianínója. Több igazgatóval is beszéltünk.

Ének tagozaton több hangszer is elkelne. Találtunk olyan intézményt, ahol van pianínó, és rendszeresen használják. Több iskola pedig vágyik egyre, mert a zongorakíséret színesebbé tenné az énekórákat, az iskolai ünnepélyeket, de még a települési rendezvényeket is. Ráadásul olyan tanáruk is van, aki tud rajta játszani.
 
Majsai Sándorné édesanyja zongorájával. Most nincs, aki játsszon az antik hangszeren. Fotó: Kovács Erika
Majsai Sándorné édesanyja zongorájával. Most nincs, aki játsszon az antik hangszeren. Fotó: Kovács Erika


Hogy a miniszteri ajánlat mikor válik valósággá, egyelőre nem tudjuk. Majsai Sándorné azonban a cikk elolvasása után úgy döntött, felajánlja a saját zongorájukat egy olyan iskolának, amelyik szívesen örökbe fogadná.

– Édesanyámé volt a zongora. A negyvenes éveiben járt, amikor megosztotta velünk az álmát, hogy szeretne megtanulni zongorázni. Édesapám egyszer csak hazaállított egy gyönyörű hangszerrel. Anyukám magától tanult meg játszani, persze csak egyszerűbb dalokat. Nagy örömet okozott neki a zenélés. Amikor hazamentem hozzájuk, gyakran fogadott zongoraszó. Sajnos a szüleim már nem élnek. Próbáltuk eladni, nem sikerült. Ezért gondoltam arra, hogy ajándékba adjuk egy olyan iskolának, ahol hasznát vennék. Egyébként szép darab, régi bécsi zongora. Kicsit fáj a szívem érte, de inkább az emlékek miatt. Valószínűleg fel kell hangolni. Remélem, lesznek, akiknek olyan örömet jelent majd, mint egykor anyukámnak!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Edzőtáborral készültek a szarvasmarhák

Edzőtáborral készültek a szarvasmarhák
Fényes és patyolattiszta tehenek, számos szakmai kiállító és családi programok - holnap nyílik a XXIV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Hódmezővásárhelyen. A szarvasmarhák edzőtáborral készültek a háromnapos szemlére. Tovább olvasom