Délmagyar logó

2017. 08. 23. szerda - Bence 15°C | 25°C Még több cikk.

Ismét indul panelprogram Hódmezővásárhelyen

Hódmezővásárhely - Hosszú szünet után várhatóan a hónap folyamán megjelenik a panelrekonstrukciós program idei pályázata – mondta a tegnapi sajtótájékoztatón Almási István vásárhelyi alpolgármester.
Az illetékesek foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy a 400 ezer forintos állami hozzájárulás mértékét 500 ezerre emelik, így viszont kevesebb ingatlan újítható fel, mert a 10 milliárdos országos keret nem változik. Szigorúbb lesz az ellenőrzés, az elszámoltatás, fokozottabban figyelnek majd a versenyeztetésre és a beépített anyagok minőségére.

Az induláshoz a teljes lakóközösségnek támogatnia kell a pályázatot, és az alpolgármester jelentkezésre biztatja a vásárhelyieket, hiszen a több mint 3000 házgyári lakás hőszigetelése ebben a programban megoldható lenne. Az energiamegtakarítás az ötven százalékot is elérheti. A panelprogram keretében Vásárhelyen még egy házat sem újítottak fel, de helyi, városi költségvetési keretből már végrehajtottak kémény- és tetőrekonstrukciót és nyílászárócserét.

Olvasóink írták

  • 1. joy 2007. november 20. 11:12
    „Hajrá, Helyiek!

    Már a szebb házkülsőért megéri, és még olcsóbb is lesz a bennlakás!
    Ráadásul 1/3-ért 2/3 ingyenpénzt leht szerezni!
    Nem szabad hagyni, hogy rájuxáradjon a HuF!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ivartalanítási akciót hirdettek a vásárhelyi állatvédők

Hódmezővásárhely - Kedvezményesen ivartalanítják októberben a vásárhelyi kutyákat és macskákat a… Tovább olvasom