Délmagyar logó

2017. 02. 28. kedd - Elemér 5°C | 18°C Még több cikk.

Ismét lesz hód Mártélynál

Egy családot, vagyis három eurázsiai hódot engednek szabadon pénteken a mártélyi tájvédelmi körzetben. A WWF Magyarország visszatelepítési programja az idén tízéves lett, így a holtági akció egyben jubileum is.
Eddig kilenc alkalommal telepítettek. Két éve is nagy sikere volt a kis állatoknak. Fotó: Bagosi Zoltán/WWF
A nemzetközi természetvédő szervezet 1996-ban kezdte visszatelepíteni hazánkba a hódokat. Eddig a mintegy kétszáz behozott, s elengedett példány már otthonosan berendezkedett, és szaporodni kezdett.
Az Alsó-Tisza térségébe Németországból összesen tizenöt eurázsiai hódot hoznak. A háromfős családokban érkező állatokat öt helyszínen engedi szabadon a természetvédelmi szervezet, s ebből három példányt pénteken Mártély közelében.

Amíg hazánkban az utolsó vadon élő hódot el nem pusztították – 1854-ig – gyakorta találkozhattak a korabeli természetjárók az ártéri erdőkben Európa legnagyobb rágcsálóinak rágásnyomaival. Nem csupán a túlzott prémvadászat, hanem élőhelyeik kiirtása miatt tűntek el.

Egykori magyarországi jelenlétüket földrajzi nevek is őrzik, mint például Hódos-tó vagy Nagy-hódos. Egyes feltételezések szerint Hódmezővásárhely is ilyen név, de ezzel sokan nem értenek egyet: szerintük az Árpád-kori Hód nemzetségből, vagy a várost egykoron övező, félhold alakú tóból is származtatható az elnevezés.

Mivel a visszatelepítés tíz esztendővel ezelőtt kezdődött, így a mártélyi esemény jubileuminak számít. Az elengedés előtt az állatorvos minden egyes példányba egy apró csipet ültet, így későbbi befogásukkor kiderül, WWF-es telepítésből származik-e, illetve hol és mikor lett szabad.

A helyszíneket mindig az illetékes nemzeti park szakembereivel határozzák meg. Fontos, hogy elegendő táplálékot találjanak, a partfal elég magas legyen kotorék készítéséhez, valamint figyelembe kell venni a vízszint ingadozását is, mert a hódvár bejáratának mindig víz alatt kell lennie.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kétmillió forintba került, egy év alatt tönkrement

Egy év után megint fel kell újítani a vasúti átjárót a vásárhelyi Bajcsy-Zsilinszky utca végénél, az… Tovább olvasom