Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Itt háborút, másutt békét jelent

Hódmezővásárhely - Falusi, kisvárosi emberek összeülnek, eldöntik, mit lenne jó fejleszteni lakóhelyükön, és a vállalkozók segítséget kapnak ehhez: az Unió nyugati országaiban 125 ezer vidéki munkahelyet teremtettek a Leader révén.
Nálunk viszont erről az idegen szóról most az jut az emberek eszébe, hogy ezen veszett össze a vásárhelyi Fidesz az MSZP-vel. Pedig országosan 70 milliárd forintról van szó, amire vállalkozások pályázhatnak.

Vásárhelyen odáig jutott a Leader-háború, hogy Hernádi Gyula MSZP-s képviselő 25 ezer példányban terjeszti azt a levelet, amelyet annak idején Lázár János polgármestertől kapott. A levélben a város első embere úgy nyilatkozik, az önkormányzat nem akar részt venni a Hernádiék által szervezett helyi vidékfejlesztő közösségben. Ezt most azért sokszorosította a szocialista politikus, mert ezzel bizonyítja: mindent megtett annak érdekében, hogy a vásárhelyi vidékfejlesztő közösségbe időben bevonja az önkormányzatot is. Az ügyben maga a polgármester nem is szólalt meg – a Fidesz azonban korábban össztüzet zúdított az MSZP-sre, mondván: a létrehozott közösség tagjai szinte mind az ő családi, baráti köréhez tartoznak, félő, hogy a párt nyúlja le a vidék fejlesztésére szánt pénzt. Hernádi egyrészt büntetőfeljelentést tett, másrészt azt mondta, a megadott határidőre meg kellett alapítani a közösséget, ha versenyben akarnak maradni, ezért szervezett be több együttműködő ismerőst. Ők azonban ingyen dolgoznak, és nincsenek hozzászokva az ilyen támadásokhoz. Tény: még meg nem ítélt támogatásról mondatott ki, hogy umbulda lehet benne.

A megye sok településének kapujánál tábla hirdeti: a Leader-közösséghez tartoznak. Fotó: Frank Yvette
A megye sok településének kapujánál tábla hirdeti: a Leader-közösséghez tartoznak. Fotó: Frank Yvette

A Leader az életminőséget javítja, és munkahelyeket teremt. Az Unióban 1991 és 1994 között 25 ezer vidéki álláshely jött létre így, 1994 és 1999 között 100 ezer. Nálunk már lezajlott a Leader főpróbája, majd a Leader+ nevű program – ez utóbbira emlékeztetnek a települések előtt lévő, Leader feliratú köszöntőtáblák. Hetven magyar közösség nyert 6 milliárdot, a legkülönfélébb célokra. Csanyteleken például nyolcvan termelő fogott össze, szövetkezetet hoztak létre, együtt vesznek palántát, minőségirányítási rendszert vezettek be, közösen adják el pritaminpaprikájukat a piacon.

5 közösség a megyében

A vásárhelyivel együtt öt vidékfejlesztő közösség alakult a megyében. Szentes, Csongrád és környéke együtt szerveződik, Mórahalom és Kistelek környéke is. Létezik egy deszki központú közösség, Bordány, Algyő, Deszk, Dóc, Domaszék, Kübekháza, Röszke, Sándorfalva, Szatymaz, Szeged, Tiszasziget, Újszentiván, Zsombó részvételével, és egy egységet alkot a makói kistérség.

A pénz odaítélésének most is sora lesz: határidőre létre kellett hozni az úgynevezett vidékfejlesztő közösséget. Külön szabály rögzíti, a tagok között hány százalék lehet önkormányzat, vállalkozás és civilszervezet. A közösség ötleteket gyűjt, szakszerű stratégiát készít. Az Új Magyarország vidékfejlesztési program irányító hatóságának kell eldöntenie – a stratégia minősége, szakszerűsége alapján – ez év szeptemberéig, mely közösségek milyen minősítéssel működhetnek tovább. Ahol megkapják a Leader-akciócsoport nevet, ott mintegy 2 milliárd forintra adhatnak be pályázatot a területen működő vállalkozások. A vidékfejlesztési közösség minősítéssel valamivel több mint 1 milliárd jár. A beérkező pályázatokat a helyi közösség pontozza, minősíti, az alapján, illik-e a stratégiájához. Ha tehát valaki meg akarja akadályozni, hogy méltatlanul osszák szét a támogatást, részt kell vennie a közösség munkájában. Az utolsó szót a pályázatokról a hatóság mondja ki.

Összefogásról szól

A Leader szóról Nyugaton nem a pártoskodás, hanem az összefogás jut az emberek eszébe. A program kiötlői úgy gondolkodtak, a falusi, kisvárosi emberek között soknak van épkézláb elképzelése arról, mire lenne szükség, hogy ne csak lakni, de dolgozni is lehessen helyben. Ezeket az embereket, egyesületeket érdemes összehozni a közösség érdekében, ötleteikből pedig megvalósítható programot kell készíteni.

Olvasóink írták

  • 6. alias 2008. július 23. 22:19
    „http://www.promenad.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=26951


    csak a dátumot...mert hogy azt adták ugye be, hogy ez majdhogynem titokban szerveződött”
  • 5. polgári 2008. július 05. 19:16
    „Akkor most lehetne kicsit gondolkodni azon, hogy a kedves Benkő Zsolt, aki teljes odaadással hangoztatja a maga nézőpontját, hogy őt mint városfejlesztési akermekkorát nem kereste meg ezzel senki, a héten meg azt nyilatkozta, hogy ezzel (hogy ilyen szervezetet alakítani kell a pénzhez) mindenkinek tisztába kellett lennie, aki politikával foglalkozik.
    Akkor ő most nem magát járatja le? Mert ő foglalkozik politikával, ergó saját szavai alapján tudnia kellett, hogy valakinek kellene alakítani egy szervezetet. Mint városfejlesztési főakárkinek pedig akkor illet volna jómagának megtenni a kezdőlépést.
    Ehelyett megtette más. Dolgoztak mások. Mindannyian reméljük, hogy eredményesen....közös érdek ugyanis.
    A képviselő úr meg gondolkozzon el, hogy a hetente változó véleménye mi is kellene hogy legyen a jövő héten, mert magát járatja le ... de tövig!”
  • 4. csigabiga 2008. július 03. 15:19
    „A Szuperinfóban szokott lenni róla cikk. (Konkrétan február végét?l volt asszem hatszor negyedoldalas hirdetésféle.)”
  • 3. Beth_ 2008. július 03. 07:11
    „szívesen hinnék benne, hogy nem mindig pártpolitikai célokra van szükség egy város fejlődéséhez! Nem :) Lehet tőlem egy nagyvárosi hülyeség is, akkor is reménykedem.”
  • 2. fuj 2008. július 03. 01:32
    „kisvárosi baromság”
  • 1. Beth_ 2008. július 02. 21:48
    „végre egy kis cikk a Leader-programról. Köszönjük. Üdv...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Palicson találták meg a Bamfordot

Hódmezővásárhely - Palicson találták meg a hétvégén azt a 14 millió forintos erőgépet, amelyet… Tovább olvasom