Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Ittak, majd összeverekedtek, az egyik életveszélyben van

Mindszent – A hétvégén életveszélyesen bántalmaztak egy férfit Mindszenten.
Mindent Vásárhelyről

A delmagyar.hu hivatalos Hódmezővásárhely Facebook-oldala, nem csak vásárhelyieknek.

A hódmezővásárhelyi nyomozók kiderítették, hogy december 8-án többen italoztak Mindszenten a Thököly utcában. Távozást követően az utcán szóváltás alakult ki. Ennek során Sz. Imre Attila két társát megütötte, akik közül az egyik elesett és beverte a fejét. A 39 éves férfit életveszélyes állapotban szállították kórházba. Akkor a tanúk még azt állították a sérültet ellátó orvosnak, hogy a férfi elesett. A rendőrök az adatgyűjtés során derítették ki, hogy nem baleset, hanem bűncselekmény történt.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette Sz. Imre Attilát és kezdeményezte előzetes letartóztatását. A 38 éves férfi kihallgatásán azt mondta a rendőröknek, hogy ittassága miatt semmire sem emlékszik.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Drágák a könyvek, fáradtak a fiatalok? Miért olvasnak keveset?

Akad olyan gyermek is, aki bújja a sorokat amióta csak tud olvasni. Tovább olvasom