Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Ivás, csajozás, tűzijáték a virsli és a lencse helyett

Lencseevés, újévi fogadalmak, konfetti szórás - nem minden vásárhelyinek jut eszébe a hagyomány szó ezeknek a fogalmaknak hallatán. Ivás, fogyókúra és tűzijáték az új tradíció szilveszterkor.
- Nem hiszek a szilveszteri hagyományokban, mert ez számomra nem erről szól - magyarázza Szentandrási Krisztián, akit újévi szokásairól faggatunk. - Hatan ültünk össze ünnepelni, kártyáztunk, filmet néztünk, majd éjfélkor kimentünk tűzijátékozni. Már másodjára van így, és lehetséges, hogy jövőre is így telik majd a szilveszter. – ez mint mondja, számára már-már felér egy hagyománnyal, még ha nem is a megszokott értelemben.

Habár a boltokban az ünnep közeledtével se virsli sem lencse nem volt a polcokon, mégis úgy tűnik, halványulni kezdenek az újévi szokások, hagyományok a vásárhelyiek körében.
A megkérdezettek többsége bulizik, iszik szilveszterkor és nem arra figyel, hogy milyen húst fogyaszt, vagy, hogy tesz-e újévi fogadalmat. - Nem fogadkozom, nem látom semmi értelmét. Ha valamit meg akarok tenni, vagy jobban akarok csinálni nem biztos, hogy pont szilveszterkor kell elhatároznom. – vallja Krisztián.

Ivás, csajozás, tűzijáték a virsli és a lencse helyett.
Ivás, csajozás, tűzijáték a virsli és a lencse helyett.

Hódmezővásárhelyen a sétáló utcán már eltűntek a szilveszteri utcabál nyomai, és alig látni embert, aki a városban kóricál. Sokaknak munkanappal kezdődött az új év, de van, aki még mindig a buli fáradalmait heveri ki. - Iszunk, nagyon sokat iszunk és csajozunk- veti oda egy fiú kérdésünkre, hogy mi a szilveszteri hagyomány náluk, amit tartanak.

Az újév ünnepének meg vannak a maga babonái, hiedelmei, mint minden más ünnepnek. Sertéshúst kell fogyasztani, mert a malac orrával előretúr, és a jövőbe mutat. A szárnyasok ezzel szemben elkaparják az ember jó szerencséjét. - Sosem hallottam erről- panaszkodik István, aki tőlünk értesült először ezekről a több éves tradíciókról. – Fújjuk a trombitát, konfettit szórunk, nálunk nagyjából ez a hagyomány, de nem fogadunk meg soha semmit- meséli, amikor arról kérdezzük, hogy mi az, ami mindig szerepel a szilveszteri bakancslistájukon.

Van azonban, aki még ismeri a szilveszteri szokásokat. - Ettünk virslit, és lencsét, vettünk álarcot is. Mindig így telik el az újév, semmi nagy felhajtás. Mindig teszek fogadalmat is, idén például megpróbálok arra törekedni, hogy egészségesebben éljek, és tartani tudjam a fogyókúrámat. Sajnos eddig egy ilyen fogadalmat sem tudtam tartani, de talán 2014-ben ez másképp lesz- meséli Molnár Edina, aki a városban is eltöltött némi időt szilveszterkor. - Tetszettek a koncertek, de nekem hiányzott a megszokott, otthonülős ünnepelés, így valószínűleg, még ha lesz is, nem biztos, hogy lejövök jövőre. Én pizsamában köszöntöm az újévet, és ez így is marad.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az Alföldvíz szippantja a szennyvizet

Már az Alföldvíz Regionális Víziközmű-szolgáltató Zrt. végzi a szennyvíz szippantását Vásárhelyen – döntötte el a közelmúltban a közgyűlés. Tovább olvasom