Délmagyar logó

2018. 01. 22. hétfő - Vince, Artúr -3°C | 3°C Még több cikk.

Jani bácsi bekerült a rekordok könyvébe

Három év után ismerte el és jegyezte be Marton János vásárhelyi birkanyíró rekordját a Guinness. Mindez azonban nem von le semmit a 67 éves Jani bácsi teljesítményéből, hiszen tudomása szerint eddig nem szárnyalták túl a csúcsteljesítményét: a vásárhelyi állattenyésztési napokon nyolc órán keresztül ötven birkát nyírt meg ollóval.
Marton János birkanyíró rekordját jegyzi a Guinness. Fotó: Tésik Attila
Kitartás kategóriában olvasható a vásárhelyi Marton János neve a Guinness-rekordok könyvében. A nyolcórás kézi birkanyírás rekordját három évvel ezelőtt állította fel az akkor 64 éves Jani bácsi, a Hód-Mezőgazda Rt. hagyományos állattenyésztési napján. Egy birkát átlagosan 872 ollócsapással csupaszított le. Jani bácsi úgy tudja, hogy azóta senki nem próbálkozott még megdönteni a rekordját. Egy csöppet sem bánkódik amiatt, hogy éveket kellett várnia a bejegyzésre, ugyanis úgy hallotta, van, akinek a teljesítménye ennél hosszabb idő alatt kerül csak be a Guinnessbe. Még most is lelkesen beszél a világrekord felállításáról, mint megjegyezte: ha egy kicsivel jobban sietett volna, akkor még több állatott meg tudott volna nyírni.

A birkanyírás tudományát egyébként édesapjától leste el, s már nyolcévesen ollóval szabadította meg a juhokat a gyapjútól. Mind a mai napig hű maradt munkahelyéhez, s nyugdíjazását követően is a Hód-Mezőgazda Rt. szarvasmarhatelepén dolgozik. Reggel 6 órakor már Vajháton van, s délután 4-5 óráig nincs megállás. Nem gondolkozik azon, hogy visszavonul, amíg bírja egészséggel, addig dolgozni szeretne. Persze a birkanyírásról sem mondott le.

Tavaly összesen ezer jószág gyapjúját vágta le, természetesen ollóval. Bár évtizedek óta foglalkozik ezzel, eddig még soha nem került ki ennyi nyírott birka ki a kezei közül – állapította meg. A rekord felállítása óta egyébként több országos rendezvényre hívták már, rendszeresen jár Túrkevére a juhászversenyre. Persze a vásárhelyi állattenyésztési napokról sem mond le, mint ahogy az elmúlt években, idén áprilisban is tart birkanyírási bemutatót. Még az is előfordulhat, hogy egyszer csak nekiveselkedik, és megdönti saját rekordját.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Fidesz vásárhelyi akciója

Teleragasztotta az MSZP vásárhelyi irodájának ajtaját tegnap reggel a Fidesz vásárhelyi… Tovább olvasom