Délmagyar logó

2018. 09. 21. péntek - Máté, Mirella 14°C | 28°C Még több cikk.

Járdapályázat Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - Önerős járdafelújítási program támogatásáról döntött legutóbbi ülésén Hódmezővásárhely közgyűlése – mondta el hétfőn tartott sajtótájékoztatóján Hegedűs Zoltán önkormányzati képviselő, a gazdasági és pénzügyi bizottság elnöke, valamint Ambrus Norbert, a polgármesteri hivatal jogi csoportjának vezetője.
A város saját költéségén biztosítaná a pályázaton nyertesek számára a felújításhoz és az újjáépítéshez szükséges építési anyagot. Ehhez a bizottsági alapokból egy közel húszmillió forintos összeget különítettek el, mely körülbelül 15 kilométer járda rendbetételére elegendő. A kivitelezésről és az annak kapcsán felmerülő költségek viseléséről a pályázónak kell gondoskodnia. Az elbírálás során előnyt élveznek az összefogó szomszédok, akik saroktól sarokig, teljes egészében szeretnék felújítani a házaik előtt húzódó burkolatot. Az elkészült szakaszokat a műszaki iroda munkatársai ellenőrzik. A pályázatokat október 15-éig lehet benyújtani, az ehhez szükséges nyomtatványt a városházán kaphatják meg az érdeklődők – de letölthetik a www.hodmezovasarhely.hu honlapról is. Azoknak, akik a városnak ilyen céllal már korábban benyújtottak kérelmet, nem kell újra pályázniuk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiterjesztik a fizetőparkolós zónát Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - Október elsejétől kiterjesztik a fizetőparkolós zónát Vásárhelyen – döntött… Tovább olvasom