Régiót választok:
Csongrád megye
|
Bács-Kiskun megye
Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Szeged - delmagyar.hu

2012. 05. 23. szerda - Dezső

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Hódmezővásárhely hírek > Javult a hódmezővásárhelyi közbiztonság

Javult a hódmezővásárhelyi közbiztonság

Hódmezővásárhely - Közel a felére csökkent Vásárhelyen egy év alatt a halálos közlekedési balesetek száma. Száz ismeretlen tettes közül hatvannégy bíróság elé került.

Munkatársunktól - 2008.03.19. 12:32
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom
Hódmezővásárhely a bűnözés terén a kevésbe fertőzött települések közé tartozik - mondta el szerdai, a tavalyi év eredményeit összefoglaló sajtótájékoztatóján Dezső József rendőr alezredes, városi rendőrkapitány. Tavaly 606-ról 488-ra csökkent a közterületen elkövetett bűncselekmények száma. Az erőszakos cselekmények száma 157-ről 145-re esett vissza. Vásárhelyen és környékén majdnem 200 millió forint értékben történtek lopások, de az esetek többségében a kár nem haladta meg a 200 ezer forintot. Négy gépkocsit tulajdonítottak el, illetve kilenc rablás történt. 2007-ben 100 ismeretlen elkövető közül 64 került az igazságszolgáltatás kezére, a városban nem történt emberölés. A halálos kimenetelű balesetek száma közel felére csökkent.

A kapitányságvezető kiemelte, a vásárhelyi rendőrkapitányság az elmúlt évben 20 millió forint támogatást kapott az önkormányzattól. Az összegből többek között zajszintmérőt vásárolnak. A helyi rendőrség támogatja a város által tervezett 5 hektáros közlekedésbiztonsági park létrehozását, ahol a sofőrök különböző út- és időjárás viszonyoknak megfelelően kialakított pályákon gyakorolhatják a biztonságos vezetést. A jövőben továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek a bűnmegelőzésre.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...