Délmagyar logó

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 13°C | 21°C Még több cikk.

Javult a mentősök és a kórház kapcsolata Vásárhelyen

Két hónappal a mindszenti beteg esete után jónak minősítette a mindennapi munkakapcsolatot a vásárhelyi kórház és a mentőállomás. Amikor a haláleset után az országos tiszti főorvos a kórházat hibáztatta, megfagyott a levegő Vásárhelyen.
Két hónappal a mindszenti beteg esete után jónak minősítette a mindennapi munkakapcsolatot a vásárhelyi kórház és a mentőállomás. Amikor a haláleset után az országos tiszti főorvos a kórházat hibáztatta, és nyilvánosságra hozta az orvos és a mentős telefonbeszélgetését, megfagyott a levegő Vásárhelyen. A felek túlléptek a történteken, mondván: nekik a betegek érdekében együtt kell dolgozniuk, nem lehet közük egy politikai síkra terelődött vitához.

A mindennapi munkakapcsolatot az április 6-i esemény, illetve annak következménye árnyékolta be. Aznap hunyt el a 67 éves mindszenti férfi Vásárhely és Szentes között, a mentőben. Lázár János vásárhelyi polgármester még aznap késő este azt mondta, ez a beteg volt a reform első áldozata. Ekkor csaptak össze a sajtóban először egy konkrét eset kapcsán az egészségügyi reform bírálói és támogatói. Az országos tiszti főorvosi sajtótájékoztatón a vásárhelyi kórház felelőssége vetődött föl, a mentősöket védték. Nyilvánosságra hozták azt a telefonbeszélgetést, amelyet a beteg halála után folytatott a vásárhelyi kórház orvosa és a mentős.

Az eset előtt kezdődött a vásárhelyi mentőállomás fölújítása. Ebben a munkában több vásárhelyi vállalkozás, önkormányzati képviselő, de nyugdíjas is segített, a felajánlások révén ingyen internettel és géppel, elektromos kapuval, új bútorokkal, gerincággyal, drága égési kötszerrel, sürgősségi ollóval gyarapodott az állomás, összesen többmilliós értékben. Látszott, hogy bár sokkal inkább egy országos szervezet része, mint a kórház, a mentősök épületét ugyanúgy a magukénak érzik a város lakói, mint a kórházat. Már lehetett tudni, csak 116 aktív ággyal működhet tovább a kórház, ezért sok beteget más településre kell vinni ellátni, így a mentősöknek jóval több feladatuk lesz, mint addig volt.

Amikor az Egészségbiztosítási Felügyelet május közepén megállapította, szerinte a vásárhelyi kórház hibázott, és úgy találta, a beteg nem kapta meg a megfelelő ellátást, a vásárhelyi önkormányzat és a kórház a bírósághoz fordult. Havasi Katalin egészségügyi tanácsnok kifogásolta, hogy a mentők és a szentesi kórház felelősségét nem vizsgálták. Elhangzott, Vásárhelyen remélik, a rendőrség a mentősöknél is és a másik kórházban is nyomozni fog.

Az élet azonban nem állhat meg. Mucsi Gyula regionális tiszti főorvos lapunk kérdésére azt mondta, az eset óta ugyan nem vizsgálták a kórház és a mentőszolgálat munkáját, de folyamatosan egyeztetnek az ellátásról, hogy minél kevesebb bizonytalanság legyen. Kallai Árpád, a vásárhelyi Erzsébet-kórház főigazgatója úgy értékelte, a viszony jó a mentőállomással, a vezetők, és a napi kapcsolatban álló kollégák között is. Az együttműködést külső körülmények befolyásolták, de a gyógyító munka érdekében a korrekt kapcsolat az érdeke mindenkinek. Győrfi Pál, a mentőszervezet szóvivője lapunknak elmondta, beszélt hódmezővásárhelyi kollégáival, akik arról számoltak be, az első napokban érezhető volt a feszültség: „Ötvenszer meggondolta az ember, milyen papírt ír alá" – mondta a szóvivő. De aztán a kapcsolat újból megszilárdult, és korrekt, jó most is. A kollégáknak az a véleményük, hogy a politikusok csatájához nekik nincs, nem lehet közük.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bíznak az egynapos sebészet sikerében Vásárhelyen

A szentesi és az orosházi kórházzal együttműködve szervezné meg az egynapos sebészetet a vásárhelyi… Tovább olvasom