Régiót választok:
Csongrád megye
|
Bács-Kiskun megye
Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Szeged - delmagyar.hu

2012. 02. 04. szombat - Ráhel, Csenge

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Hódmezővásárhely hírek > Jó tanulást, Magyaroszág!

Jó tanulást, Magyaroszág!

Hódmezővásárhely - Hódmezővásárhely adott otthont szombaton az első nemzeti tanévnyitónak, amelyen Hoffmann Rózsa államtitkár elmondta: több mint nyolcvan pedagógus bevonásával elkezdődött a nevelést a középpontba állító, új értékrendre épülő közoktatási törvény előkészítése. A tanévet Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter nyitotta meg. Lázár János polgármester jó tanulást kívánt Magyarországnak.

Delmagyar.hu - Délvilág napilap - 2010.08.29. 05:29
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

– A város oktatási rendszerének átalakításával, az integrációval, a szegregáció megszüntetésével minden gyereknek egyenlő feltételeket teremtettünk a tanuláshoz, a szebb jövőhöz, jobb élethez. Jelszavunk is az volt: minőség és esély – mondta szombaton Vásárhelyen, a Kossuth téren az első nemzeti tanévnyitón köszöntőjében Lázár János polgármester, majd így folytatta: – A közösséget az különbözteti meg az emberek sokaságától, hogy tagjai figyelnek a másikra, segítenek egymásnak.

– Vásárhelyen azért dolgozunk, hogy a lakosságból közösség, a településből otthon, haza váljon. És ez a folyamat, a demokrácia, a köztársaság már az iskolában kezdődik. A szegénység elleni leghatékonyabb ellenszer az oktatás – hangsúlyozta Lázár János.

Hódmezővásárhelyen tartották az első nemzeti tanévnyitót. Fotó: Karnok Csaba
Hódmezővásárhelyen tartották az első nemzeti tanévnyitót.
Fotó: Karnok Csaba

Vásárhely éppen a fentiek miatt lehetett házigazdája a korábban országos, mostantól nemzeti tanévnyitónak nevezett rendezvénynek. Az önkormányzat a kisebbségek, hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatásában, integrációjában, a szegregáció megszűntetésében végzett munkáját az unió is elismeri. Ezzel kapcsolatban Az oktatásügy jelene és a vásárhelyi modell címmel konferenciát is tartottak a városházán. Ekkor vette át Almási István alpolgármester az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány elnökétől, Mohácsi Erzsébettől az önkormányzatnak már korábban odaítélt Mozgalom a Deszegregációért díjat. A tanévnyitót még számos program, iskolabörze, tanár-diák Ki mit tud?, A tudás kertje pontgyűjtő verseny és a Bethlen Jazz Band koncertje előzte meg.

Hoffmann Rózsa rendet és biztonságot ígért az iskoláknak. Fotó: Karnok Csaba
Hoffmann Rózsa rendet és biztonságot ígért az iskoláknak.
Fotó: Karnok Csaba

Az ünnepi tanévnyitón Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára beszédében hangsúlyozta: rendet és biztonságot kell teremteni az oktatási rendszerben, szakítva az idegen minták kritikátlan átvételével, másolásával. A tanároktól és a szülőktől is azt kérte, következetesen követeljenek a gyerekektől, mert: „A kötelességeket teljesíteni kell, ugyanakkor a hazaszeretet ügyét is szolgálni kívánjuk az iskolákban". Az új törvények, szabályzók változásokat hoznak. Kiemelte: alsóban ismét osztályozhatnak és buktathatnak a pedagógusok, a tanárverésért pedig többéves börtön is kiszabható. Szólt a tervekről is – például új tartalmú Nemzeti alaptantervet vezetnek be, megszűntetik az egyházi fenntartású intézmények megkülönböztetését. Elhangzott: több mint nyolcvan pedagógus és más szakember bevonásával elkezdődött a nevelést a középpontba állító, új értékrendre épülő közoktatási törvény előkészítése.

Tanárok, diákok, szülők, közéleti emberek.  A vásárhelyen tartott  nemzeti  tanévnyitóra megtelt a Kossuth tér. Fotó: Karnok Csaba
Tanárok, diákok, szülők, közéleti emberek. A vásárhelyen tartott nemzeti tanévnyitóra megtelt a Kossuth tér. Fotó: Karnok Csaba

Réthelyi Miklós miniszter az együttműködésről, az ahhoz szükséges bizalom fontosságáról szólt, majd azt mondta: „Ezennel a 2010/2011-es tanévet Hódmezővásárhelyről megnyitom!". Ehhez Lázár János jókívánságként annyit fűzött hozzá: „Jó tanulást, vásárhelyi diákok, jó tanulást, Magyarország!"

2 millióan kezdik a tanévet

Szeptember 1-jén mintegy 2 millióan kezdik a tanévet, országosan 760 ezer gyermek az általános iskolai tanulmányait, közülük 97 ezer ül először iskolapadba. Szegeden 12 ezren kezdik, illetve folytatják általános iskolai tanulmányaikat, közülük 1200 az elsős, míg ugyanezek a számok az első nemzeti tanévnyitónak otthont adó városban, Vásárhelyen 3100 és 430.

Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez

Kedves látogatónk! A tisztább tartalom érdekében bevezettük a kommentek előzetes moderálását. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg. Cserében trollmentes kommenteket ígérünk!

Olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Mi tekintettel vagyunk a személyiségi jogokra, elutasítjuk a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja! Ön a(z) 38.107.179.234 IP címről szól hozzá.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
Moderálásra küldöm 76. esafarkas 2010.09.01. 19:40

Lázár János gyereke, Boldizsár most megy iskolába.
Úgyhogy Lázár kihízelegte az elvtársainál, ugyan tartanának már itt valamit, nehogy habverés nélkül legyen már elsős ődiktátorsága kisfia.

Ennyi az egész.

Moderálásra küldöm 75. jim1241 2010.09.01. 12:02

kivették a hozzászólásomat,még ilyet

Moderálásra küldöm 74. Pepejeans 2010.09.01. 07:59

67. nvidia: a mentőállomásról miért nem teszel fel videót? Bár az biztos nem olyan szép, mint a hotel, majdnem rádől már szegény mentősökre.... De nem is fontos igaz? Csak a Kossuth tér szép legyen, meg Jánoska új játszótere, a szálloda!

Moderálásra küldöm 73. novaklaszlo56 2010.09.01. 00:10

Ej nem kéne aggódni! meg aztán nem is értem a problémát, hiszen éppen a hőn óhajtott ígéret teljesül ezáltal: közösségek teremtődnek úton, útfélen, még a Kossuth tér környékén is együtt múlatják az időt. ropja a táncot, rúgja a port öreg, s fiatal. És eközben figyelnek is egymásra, jó közösség hű tagjaihoz méltóan. Meg segítik is egymást, legalábbis eleinte, amíg állni tudnak, az eltaknyolókat felsegítik, együtt sírnak, együtt nevetnek - s mivel ez szívből jön, naná, hogy nem némán -, együtt esnek, együtt lókelnek, együtt hánynak...
Nnah! Mi hát a probléma?
A gyerekek? Lárifári! Éppen miattuk, értük van az egész. Ők a fogyasztói társadalom utánpótlása, tehát remek fogyasztókat kell nevelnünk belőlük! Ezért sem szabad a tartózkodásukat, mozgásukat akadályozni sem térben, sem időben: jogukban áll bármikor, bárhol tartózkodniuk, és azt egyenesen el is várjuk tőlük, hogy harsány jó kedvük legyen, s ezt mutassák is meg a világnak! S előtte, utána közben fogyasszanak! Mindent, a sörtől a… Tovább olvasom »

Moderálásra küldöm 72. aggodo 2010.08.31. 23:39

Lazar Janos polgarmester koszontojeben ezt mondta: " A kozosseget az kulonbozteti meg az emberek sokasagatol,hogy tagjai figyelnk a masikra,segitenek egymasnak."
Ez nagyon szep es mely gondolat,csak sajnos,eppen a tettek nem kovetik ezt vasarhelyen.Ott van az allando problema a hetvegi,ejszakai randalirozasok,hajnalig tarto harsogo zene,nyitvatartott szorakozohelytek.
Kerdezem en a nemzeti evnyito kapcsan,hogy az onkromanyzat es a helyi rendfenntarto erok hogyan figyelnek a gyerekek ejszakai nyulgamara a Kossuth ter kornyeken eloknel?
Sehogy,mint ahogy eddig sem tettek.Fel kellene mar erni esszel azt,hogy az a gyerek,aki nem tud ejjel eppen ezek miatt aludni,masnap megy az isokolaba,irtajak vele a dolgozatokat es a tehetsegenel rosszabb teljesitmenyt tud nyujtani,mert nem pihente ki magat,sot az idegeit is ido elott kikezdik ezek az ejszakai dolgok.Hogyan varhatja el a tanari kar,beleertve a varos oktatasugyi feleloseit ,hogy azok a gyerekek is ugyanolyan tudasuknak… Tovább olvasom »

Moderálásra küldöm 71. novaklaszlo56 2010.08.31. 20:21

Bingó!
Meg ezzel együtt (hisz Öcsi éppen ezt próbálta tanítani ennek a reménytelenül önző és ostoba csürhének - ja: Öcsi nálam azt a remek kis srácot: Jézust jelenti, akit szívből szeretek és tisztelek, mert nem a mindenható isten fiát, hanem egy intelligens, bár eléggé különös kis fickót, emberi lényt látok benne) önmagáról.
Sebaj! Így, zajosan, halálhörgésektől összeborzolódva szép az élet, meg a világ, nemde?
Ha nem, akkor miért tesszük ilyenné? Csak így szeretjük, igaz?
Some like it hot.
We like it this way. Oszt´ ennyi. A suli is ilyen, erre készíti fel a kölyköket: az életre nevel, és tanít. Korszerű. Még, ha kicsit "konzervatív" (sötét és ostoba) is amiatt, hogy nem annyira a kölykökért van...(kikért?!) Ők inkább csak útban vannak ott, de hát valahol nekik is leniük kell, igaz?!

Moderálásra küldöm 70. macs 2010.08.31. 20:04

novaklaszlo56,
olvastam valahol, lehet nem ezért nem pontos az idézet:
"Kezdetben volt az Isten, aztán létrejött az Egyház és mindenki elfelejdkezett Istenről."

Moderálásra küldöm 69. eldorádó 2010.08.31. 19:42

a HÍRTV-ben most szapulta Komló polgármesterét a fideszes jelölt, hogyan lehetett így szervezni egy iskola (komlói) felújítását, hogy a gyerekek SZEPTEMBER 13-án kezdhetik csak a tanévet!?
Vazze, ez a fideszes fickó nem egyeztet Lázárral!? Vagy egy beépült ellenzéki, aki így támadja hátba a frakcióvezetőt!?

Moderálásra küldöm 68. novaklaszlo56 2010.08.31. 19:34

Mit fognak tanulni a kis pajtások? Imádkozni? Meg a gyónás szentségéről is? Arról, hogy miután kékre-zöldre verték egymást, meg a tanárokat, meg kilopták egymás szemét, hová kell menni meggyónni a vétkeiket, hogy megtisztuljon a kicsi lelkük? S hogy immár nulláról folytathassák mindezt tovább? Hogy megtanulják a kirekesztés szalonképesen álszent módozatait bárkivel szemben, aki nem tetszik az aktuális felekezetüknek? Meg hogy INRI elvette a bűnösök (mindenki) bűneit, szóval szabad a pálya a mennyek országába?! Gratula! Gyönyörű perspektíva! Elmondhatatlanul sajnálom, hogy kimaradok ebből!
Viszont fogalmam sincs, mit szólna a fent említett entitás, ha látná mindazt, amit az "Ő szent nevében" művel évszázadok óta ez az eszement, reménytelenül ostoba csorda...
Modi! Ébresztő! Antiklerikális (?) szöveg az oldalon! nem biztos, hogy érdemes megvárni, amíg az érintettek kezdenek zörögni miatta: tudod, ők diktálnak már. :)

Moderálásra küldöm 67. nvidia 2010.08.30. 20:45

Ginkgo hotel, szökőkút 2010 augusztus 27. (videó)
http://www.youtube.com/watch?v=Jtvth0GlPVc


Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...