Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Jó ütemben halad a vásárhelyi sportcsarnok építése

Hódmezővásárhely - Látványosan halad az új sportcsarnok építése Vásárhelyen – a kivitelező behozta lemaradását, sőt jobban áll a munkával, mint tervezte. A mélygarázs már majdnem készen van, és végeztek a külső és belső vakolással is.
Legutóbb közel két és fél hónapja adtunk hírt az Eötvös József Szakközépiskola és az egykori Központi Általános Iskola udvarán épülő új városi sportcsarnokról, mely 97 autó befogadására alkalmas, 2700 négyzetméteres mélygarázst is magában foglal. Akkor arról számoltunk be, hogy a tavaszra nem jellemző mostoha időjárás közel egyhetes csúszást okozott.

– Amint ígértem, a lemaradást behoztuk, sőt mostanra „megelőztük" magunkat – mondta Nagy Csaba, a kivitelező K-Art Építő Zrt. beruházásért felelős vezetője. – Eredetileg ugyanis úgy terveztük, a küzdőtér sportpadlójának lerakásával július 15-ére végzünk, jelen állás szerint már tíz nappal korábban, július 5-ére kész lehet.

A homlokzat kialakításával is jól haladnak a munkások. Fotó: Tésik Attila (Képgaléria)

A létesítményben Joó László építésvezető kalauzolt körbe. Teljes gőzzel folynak a szakipari munkák, végeztek a külső és belső vakolással, több helyen beépítették a nyílászárókat, befejeződtek az úgynevezett szárazépítészeti munkák is. A pályát 96 darab 400 wattos reflektor világítja majd meg, a lámpatestek is a helyükre kerültek. A mélygarázsban – leszámítva a gépészeti részek kialakítását, valamint a lehajtót, amit most csinálnak, alapoznak – szinte csak takarítani kell.

Költségek

Az új sportcsarnok és mélygarázs 700 millió forintos beruházás. Az úgynevezett PPP-konstrukcióban épülő létesítmény használatáért a vásárhelyi önkormányzat 15 éven át évi 122 millió forintos bérleti díjat fizet, a számla vége: 1 milliárd 830 millió. Ezután a városé lesz. Az összegben benne van az üzemeltetési költség.

– A küzdőtér Szegfű utca felőli oldalán található a 400 fő befogadására alkalmas lelátó, kialakítottuk a közvetítőfülkét; a másikon pedig többek között az öltözők, az irodák és a fitneszterem van – árulta el Nagy Csaba.
– Utóbbiakat már kifestettük, burkoltuk. Visszatérve a küzdőtérhez: a sportpadló alatti fűtésrendszert most szereljük. Ezután kerülhet a helyére a lehajtható kosárpalánk, az eredményjelző és a mobillelátó. A harmadik fázis az előcsarnok kialakítása jegypénztárral, büfével, pelenkázóval, toalettekkel, már ezen is dolgozunk.

A homlokzat északi oldala teljesen elkészült, a délit most burkolják. Jövő héten elkezdődik az épület körüli tereprendezés, július 1-jén pedig elkezdik a csarnokhoz vezető út építését. Az átadás határideje, ahogy arról már többször írtunk, a következő tanév kezdete.

Olvasóink írták

  • 3. Hozzászoló 2008. június 14. 06:42
    „Jó kérdés lehet , hogy ujabb emlékpont az elmúlt rendszerről hogy feledtedtesse a mostani telek és ingatlanmanipulációs játékát. Valakik nagyon jól járnak ebben városban, egy biztos nem az adófizető polgár !”
  • 2. kérdezz bátran! 2008. június 13. 17:04
    „Szeptemberre készen is kell lenni ennek az új tornacsarnoknak, mivel a Gregus-Kossuth középiskola átköltözik az Eötvösbe!
    Vajon milesz a Kaszap utcai - kb 400 férőhelyes - "sportcsarnok" sorsa? Praktiker raktár?”
  • 1. magyarok 2008. június 13. 12:54
    „:-)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

600 új munkahely Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - Összesen közel 600 álláshely létrehozásához nyújtott eddig támogatást a… Tovább olvasom