Délmagyar logó

2018. 10. 22. hétfő - Előd 6°C | 17°C Még több cikk.

Jól halad a 3,2 kilométeres keleti elkerülő út építése - Év végére bezárul a gyűrű Vásárhely körül

Jól halad a hódmezővásárhelyi keleti elkerülő út építése. Mivel a Kutasi, illetve az Erzsébeti útról is csak a munkavégzés kis szelete látszik, arra kértük a kivitelezőt, vigyen minket végig az építkezésen, hogy megmutathassuk, hogy halad a beruházás. Van, ahol már az első réteg aszfaltot is az alapra húzták.
A keleti elkerülő út végcsomópontjában, a Kutasi úttól kezdtük a bejárást Belovai Dániellel, a Délút Kft. projektvezetőjével és Szilágyi Tamással, a vásárhelyi önkormányzat szakmai tanácsadójával. Mint arról már korábban beszámoltunk, a vásárhelyi önkormányzat még az előző városvezetés idejében 1,8 milliárd forint forrást nyert a 3,2 kilométeres keleti elkerülő út építésére (2018. február 16.: Kivezetik Vásárhelyről az ipari park kamionjait: hozzáláttak a keleti elkerülő út építéséhez). Ha elkészül az út, bezárul a körgyűrű Hódmezővásárhely körül. A kamionoknak, bármelyik irányból közelítik meg a települést, nem kell behajtaniuk a belvárosba. Az ipari parkba jutás is egyszerűsödik.

Az építkezés még februárban kezdődött, de több mint egy hónapra megakasztotta a csapadékos időjárás. Abban az időszakban csak közműkutatást lehetett végezni a felvizesedett területen. Áprilistól viszont gőzerővel folyik az építkezés.
Jól halad a 3,2 kilométeres vásárhelyi keleti elkerülő út építése. Fotó: Kuklis István - GALÉRIA
Az épülő út körforgalommal csatlakozik majd a régi 47-eshez, vagyis a Kutasi úthoz. A körforgalom félkörívben már alakul. – A műtárgyakat úgy tervezték, hogy az ipari parkba érkező nagyjárművek kényelmesen használhassák, hiszen a forgalom nagy részét a kamionok adják majd. Maga az út is olyan alapot kapott, hogy a várható terhelésnek megfeleljen – tudtuk meg Belovai Dánieltől. A körforgalom környezetében most még homokos az útalap, de már építik a szegélyt is.

Néhány száz méterrel arrébb betonos útalaphoz értünk. Az épülő útszakasz közepén mintegy 200 méteren pedig aszfalt is van az alapon. – Sokan feltették a kérdést, hogy miért középen kezdődik az aszfaltozás. A magyarázat egyszerű. A szakasz előtt és után is közmű-, illetve vízelvezetési problémákkal szembesültünk. Ez volt az első szakasz, a Kakasszéki-csatorna és az első földút között, ahol, mintegy 800 méteren nem volt semmilyen építkezést hátráltató tényező. Vagyis ott haladtunk jobban a munkával, ahol lehetett – magyarázta a szakember.

A Kakasszéki- és a Névtelen-csatorna közötti rész vizenyős. A területnek mostanra állt össze az alapja. Egyelőre még csak a homokos rész készülhetett el, de a jövő hét második felére már ott is megtörténik a betonalapozás.
A Kakasszéki-csatornánál éppen földmunkát végzett a kivitelező, így ott nem tudtunk továbbhaladni, a szervizúton kerültük ki.

Az Aranyági út környékén augusztus második feléig régészeti feltárásokat végeztek. Így itt is később kezdődhetett az alapozás. A következő egy-két napban azonban már ez a terület is betonos alapot kap.
Az elkerülő út a Szeged–Békéscsaba vasútvonalat is keresztezi. Szintbeli csomópont épül. A fénysorompók már a helyükön állnak. Úgy alakították ki, hogy ha lesz majd forrás kerékpárút építésére, a fénysorompóhoz már ne kelljen hozzányúlni. A vasút és a Csomorkányi út között, közel 400 méteren, szintén elkészült az első réteg aszfalt. A munka idején a vasúti forgalom zavartalan. Az utat viszont betonelemekkel zárták le, hogy elkerüljék a balesetet.
Fotó: Kovács Erika
Fotó: Kovács Erika
A Csomorkányi út és az Erzsébeti út közötti részen egy záportározó is épül. A Csomorkányi úttól az ASA betonüzem előtti részig ugyancsak elkészült a betonalap. Az üzem melletti utat pedig éppen bontották, hiszen annak az alapja nem megfelelő. Ez a munka már az Erzsébeti útról is jól látható. Az elkerülő itt ugyancsak körforgalommal csatlakozik majd az Erzsébeti úthoz.

Az útépítésen naponta 50-100 ember dolgozik, a létszám az aktuális munkáktól függ. Ha az időjárás nem szól közbe, akkor év végére készül el a beruházás. Hogy mikor helyezik forgalomba, egyelőre még nem lehet tudni.
– Ha a keleti elkerülő út elkészül, napi 2000-3000 járműtől mentesül a város. Főleg Susánt és Újvárost tehermentesíti az új út – mondta Szilágyi Tamás. Hozzátette, tisztában vannak azzal, hogy a belterületi utak felújításra szorulnak. A jövőben ez a terület lesz a hangsúlyos.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bemutatták a Párizsi Naplót Vásárhelyen

Bemutatták a Párizsi Naplót Vásárhelyen
Trócsányi László igazságügyi miniszter, egykori párizsi nagykövet Párizsi Napló című könyvét mutatták be a vásárhelyi Emlékpontban. A szerzővel Lázár János országgyűlési képviselő beszélgetett a megtelt konferenciateremben. Tovább olvasom