Délmagyar logó

2017. 04. 26. szerda - Ervin 8°C | 22°C Még több cikk.

Jöttek, mentek a katonák Hódmezővásárhelyen

Hódmezővásárhely - A KFOR koszovói békefenntartó kontingensének 350 hazaért katonáját fogadták tegnap délelőtt a vásárhelyi laktanyában, míg délután a Kossuth téren az Afganisztánba induló 250 katonát búcsúztatták.
350, a KFOR keretében fél esztendőt Koszovóban szolgált békefenntartót fogadták ünnepélyes keretek között tegnap délelőtt a vásárhelyi laktanyában. Böröndi Gábor dandártábornok, a Bocskai István Lövészdandár parancsnoka köszönte meg a katonák helytállását, s családtagjaik támogatását.

– Nem ez volt az első külszolgálatom, hiszen már szolgáltam az afganisztáni misszióban – árulta el Nagyné Vermes Anita törzsőrmester, aki hozzátette: férje jelenlegi is békefenntartó Koszovóban, édesapja pedig valamikor katona volt.

A törzsőrmester elárulta: a legnagyobb kihívást a koszovói albánokkal és szerbekkel való kapcsolatteremtés jelentette. Számára anyagilag is megérte a külszolgálat: a küldetés 350 ezer forint havi jövedelmet jelentett.

Fazekas Ferenc százados és barátnője, Ménesi Szilvia hosszan búcsúzkodott az afganisztáni küldetés előtt. Fotó: Tésik Attila
Fazekas Ferenc százados és barátnője, Ménesi Szilvia hosszan búcsúzkodott
az afganisztáni küldetés előtt. Fotó: Tésik Attila

A Kossuth téren délután búcsúztatta a honvéd vezérkar és a város azt a 250 katonát, akik az afganisztáni békefenntartók munkájában vesznek részt. Az ünnepségen Palást Ferenc dandártábornok adta át a Sólyom László köztársasági elnök által adományozott zászlót, amelyre Csorbáné Tóth Marianna zászlóanya kötött szalagot. A misszióba indulókat Szekeres Imre honvédelmi miniszter és Lázár János, a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke búcsúztatta.

Vincze Éva kiemelkedő békefenntartói munkáját emlékplakettel jutalmazták. Fotó: Tésik Attila (galéria)

– Az én döntésem volt, hogy megyek. Korábban már szolgáltam Szarajevóban, de tudom, hogy ez most más lesz – árulta el az Afganisztánba induló Fazekas Ferenc százados. Hozzátette: barátnője, Ménesi Szilvia nem nagyon örült a döntésének. A vásárhelyi katona az alapos felkészítésnek köszönhetően biztosnak látja, hogy fél év múlva mindenki épségben visszatérhet. Megtudtuk: az ázsiai országban szolgáló katonák a hazai fizetés mellett, beosztástól függően, havi 500–750 ezer forint között keresnek.

Olvasóink írták

  • 17. buksi11 2009. szeptember 17. 23:18
    „Gondoltam....

    így lehet nyíltan megvitatni bármit is...
    és szerintem ez megint nem engem minősít...”
  • 16. Norman_Bates 2009. szeptember 11. 07:30
    „15. hozzászólás buksi11 2009.09.08. 21:52

    Ha leírnám, akkor ennyi erővel a nevem is odaírhatnám, úgyhogy sajnos ezt nem tehetem (mivel olyasmivel foglalkozok amivel nem sokan)”
  • 15. buksi11 2009. szeptember 08. 21:52
    „Norman_Bates!

    le mered írni mivel foglalkozol? nem ellenségeskedni akarok, komolyan érdekelne...
    főleg ezért:" sőt még az is lényegtelen, hogy mennyire értessz a szakmádhoz, a lényeg, mennyi profitot csinálsz! "”
  • 14. buksi11 2009. szeptember 07. 11:13
    „"Mi, ebbe a környezetbe nőttünk fel, ehhez szoktunk hozzá..." ez meg a moderátor szerintem mindent elmond...”
  • 13. Norman_Bates 2009. szeptember 07. 07:25
    „8. hozzászólás buksi11 2009.09.05. 16:33
    Ja, szerintem is tök jó ötlet, legyen mindenki katona, aztán termelni meg nem tom ki a <moderálva> fog?
    Ha pl. elmész dolgozni (és itt most nem a vicckategóriás honvédségi herevertyózásra gondolok) akkor hamar rájössz, hogy a kutyát nem érdekli mennyi kalóriát égetsz el, sőt még az is lényegtelen, hogy mennyire értessz a szakmádhoz, a lényeg, mennyi profitot csinálsz!
    Mi, ebbe a környezetbe nőttünk fel, ehhez szoktunk hozzá, és bocs, de a piszokul nem tetszik, hogy ilyen fasságokra megy el a lóvé!
    ( KilgoreTrout felhívta a figyelmem egy előző fórumba az IMF hitelre, aminek külön örülök, csak azt nem tom ki fogja majd visszafizetni) .”
  • 12. buksi11 2009. szeptember 06. 20:38
    „JB!

    hidd el, hogy sokan meg is próbálják...
    van akinek sikerül, de többségük még a 2. évet sem éri meg, nem a penge verdát...”
  • 11. JB007 2009. szeptember 06. 20:15
    „Nézz...”
  • 10. KilgoreTrout 2009. szeptember 05. 19:37
    „JB, döntsd el mi a francot akarsz: penge verdát, vagy olyan munkát amit szeretsz:)
    A lehetőség adott.
    Egyébként megnéznélek egy fizikai felmérésen.”
  • 9. JB007 2009. szeptember 05. 19:31
    „buksi11!

    Ez tök jó ötlet! Magyarországon minden 18-40 év közötti ember legyen katona (az erőnléti követelmény egészséges embernek vicc) és megoldódott az emberek lakáshoz jutása, autója, egzisztenciája...
    Vagy van, aki szeret értelmes dolgot csinálni munka címén? Azok maradjanak civilek?”
  • 8. buksi11 2009. szeptember 05. 16:33
    „tetszenek a verdák a laktanya előtt? neked is lehet, ha bemész katonának és lehúzol 3-4 missziót távol a családodtól... meg lehet próbálni. ennyi.”
  • 7. Norman_Bates 2009. szeptember 05. 12:41
    „3. hozzászólás Filctoll 2009.09.04. 17:04 ha igazán fel akarod hergelni magad, nézd meg milyen verdák állnak a laktanya előtt!”
  • 6. nsada75 2009. szeptember 05. 11:38
    „Ez az egész expedíciós haderő elmélet nem jó szerintem. Másrészről ez a honvédség ugyan mennyi fegyvertartó, harcoló katonát tudna felmutatni, ha levonjuk a külföldön állomásozókat? Szerintem az itt maradó, hangsúlyozom harcolókra, nem a biztosító, kiszolgáló és támogató erőkre gondolok, hanem a harcolókra, szerintem 60 katonára jutna egy tábornok, aki elgardírozná őket. A vízfejet ebben a szervezetben s a rendszerváltás óta akarják felszámolni, csak azt felejti el a politika, hogy a vízfejet a rendszerváltás hozta be a hadseregbe. Állítom az 1989 előtti közel 130 e-s Néphadseregnek nem volt ennyi tábornoka mint a mostani 21-22-e-nek.”
  • 5. Nostradamus 2009. szeptember 05. 07:51
    „Mennének inkább Komáromba...”
  • 4. Power 2009. szeptember 04. 18:27
    „Miért? Miért? Hogy az itthon maradók meg bagóért dolgozhassanak helyettük.”
  • 3. Filctoll 2009. szeptember 04. 17:04
    „Miért kell magyarnak Afganisztánba mennie? Mi közünk az Afgánokhoz? Tudják ugye hogy veszélyes helyen zsoldoskodnak? Mi lesz ha történik valami? Pénzért csinálja, tudja mit csinál, vessen magára!
    Megjegyzem Magyarországon is lenne mit csinálni, számomra elfogadhatatlan a Magyar jelenlét külföldön!
    A NATO 1000x rosszab mint az Oroszok!”
  • 2. fip 2009. szeptember 04. 11:48
    „tdi
    Jól írtad, zsoldos...
    Pénz beszél, kutyaszar táncol...Sajnos.
    Ennyi pénzért még én is kimennék. Sajnos.
    Mert muszáj, sajnos.”
  • 1. Írástudatlan-Tdi. 2009. szeptember 04. 11:23
    „Én az elrabólt kétévemért amit a honvédségnél tőltöttem le még egy rohadt köszönöm szépemet sem kaptam.De lám lám ezeknek a zsóldosoknak sokkalta nagyobb becsületük van mint anno nekünk igazi katonáknak.Hát kapja be Szekeres mindnyájunkét akik becsülettel ingyen önzetlenségből és hazaszerettből lerántották a két kampót!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Anett találkozott Szekeres Imre miniszterrel

Találkozott tegnap a katonának készülő négygyermekes vásárhelyi édesanya Szekeres Imrével. Tovább olvasom