Délmagyar logó

2016. 09. 25. vasárnap - Eufrozina, Kende 10°C | 20°C

Júniustól kerékpárút Barattyosig

Hódmezővásárhely - E hónap végére befejezik a Vásárhely és Barattyos közötti kerékpárút építését, június elején már birtokba is vehetik a biciklisek a 186 millió forintos állami támogatásból megvalósuló, majdnem hét kilométeres utat.
Amely nem csak a barattyosiak számára fontos: nagyságrendekkel csökkenni fog a balesetveszély a szentesi úton.

A Vásárhelyt és Barattyost összekötő kerékpárút építését még tavaly októberben kezdték el. Az út külterületi részének hossza pontosan 5912 méter, és a 45-ös főút mentén halad a városhoz kapcsolt településrészhez.

A kerékpárútra azért volt szükség, mert a Szentes felé menő főút forgalma igen nagy, és a kerekezők nem voltak biztonságban a nagy járművek között. A barattyosiak több fórumon is kértek kerékpárutat, s most teljesült a kívánságuk.

Nemcsak az utat, a padkáját is rendbe teszik. Fotó: Tésik Attila
Nemcsak az utat, a padkáját is rendbe teszik. Fotó: Tésik Attila

Mint minden építés előtt, így a barattyosi esetben is régészeti feltárások előzték meg a beruházás megkezdését. Árpád-kori cserépedény-töredékek, állatcsontok, egy szarmata kori kemence maradványai, valamint egy férfi és egy kislány sírja került elő.

A régészek után az építők vették birtokba a területet. A földmunkát követően elkészítették az út alapját, majd talajjavító réteget hordtak rá. Jelenleg az aszfaltozásnál tartanak, melyet várhatóan május végére be is fejeznek, így mehetnek is rajta a biciklisek. A beruházás finanszírozására a vásárhelyiek 186 millió forintos állami támogatást nyertek. A városnak 21,6 millió forintot kellett fordítania saját pénzéből a bel- és a külterületi szakaszt összekötő mintegy 800 méteres rész megépítésére. Így a kerékpárút teljes hossza majd hét kilométer.

A projekt részeként a Kenyere-éri csatorna fölé híd is épült, illetve megerősítették azokat a szakaszokat, ahol a kerékpárutat dűlők keresztezik, hogy a mezőgazdasági gépek, szállítójárművek is áthaladhassanak rajta mindenféle károkozás nélkül. A fentieken kívül a 2,6 méter széles kerékpárút teljes hossza mentén csapadékvíz-elvezető árkot is kialakítanak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Változott a vásárhelyi gyógyszertári ügyelet és készenlét

Hódmezővásárhely - Eddig bárki bármilyen gyógyszerért elmehetett a készenléti szolgálatot adó… Tovább olvasom