Délmagyar logó

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -7°C | 0°C

Katonakeresztelő Szarajevóban

Hódmezővásárhely - December elején futballtornát szervezett a szarajevói magyar békefenntartók táborában, az ünnepen pedig megkeresztelte két tiszttársát a vásárhelyi Alácsi Ervin János százados, tábori lelkész.
Vígh Attila Zoltán százados és Molnár Dénes hadnagy keresztelője miatt volt különleges a Bosznia-Hercegovinában szolgáló magyarok karácsonya. A mise után az 5. Bocskai István Lövészdandár katonáiból álló EUFOR-csapat feldíszített karácsonyfa mellett, bejglivel, a köztársasági elnöktől kapott ajándékok mellett ünnepelt. A 150 fős, békefenntartó feladatokat végző és háborús bűnösök keresését biztosító kontingens jelentős része vásárhelyi, így a tábori lelkész, Alácsi Ervin Jánosszázados is. 2009 áprilisában a Szent István-templomban szentelte pappá Bíró László katolikus tábori püspök, másnap ugyanott tartotta első miséjét.

Vígh Attila Zoltán százados és Molnár Dénes hadnagy a tábori lelkész előtt. Fotó: HM
Vígh Attila Zoltán százados és Molnár Dénes hadnagy a tábori lelkész előtt.
Fotó: HM

A tábori lelkészek segítenek feldolgozni a katonákat demoralizáló eseményeket, és az is feladatuk, hogy erősítsék a csapatszellemet. A vásárhelyi százados december első vasárnapján labdarúgó-tornát szervezett.

A pap jelenléte különösen fontos olyan katonák között, akik vallásos környezetben szolgálnak. Az Afganisztánba indulókat például jó előre fölkészítik arra, a helybeli muszlimok sokkal inkább elfogadják, ha valaki kereszténynek vallja magát, mint ha azt mondja, nem hívő. Bosznia-Hercegovina fővárosának, a délszláv háború idején három évig ostromolt Szarajevónak a kultúráját pedig római katolikus horvátok, ortodox szerbek, muszlim bosnyákok és zsidók alakították. Ez az egyetlen város a világon, ahol néhány száz méteren belül katolikus és ortodox templom, mecset és zsinagóga is található. A katonák szerint természetes, hogy ilyen körülmények között a jövevényben megerősödnek a családhoz és az otthoni kultúrához fűződő kapcsolatok.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Október óta 25 kilót fogyott a vásárhelyi hentes

A Husi becenevet viselő vásárhelyi hentes kívánja az ételt, de kibírja, hogy ne egyen. Tovább olvasom