Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Katonásdit játszó diákok a vásárhelyi laktanyában

Egy napra belekóstolhatott a katonaéletbe száz 16 és 18 év közötti fiatal a vásárhelyi Zrínyi laktanyában.
Egy napra belekóstolhatott a katonaéletbe száz 16 és 18 év közötti fiatal a vásárhelyi Zrínyi laktanyában. A Honvédelmi Minisztérium és a Junior Achievement Magyarország szervezte úgynevezett Árnyékprogram keretében a diákok kipróbálhatták a menetelést, a lövészetet, valamint különféle akadálypályákat is. Néhányan közülük azt is elmondták, hogy érettségi után akár hivatásos katonák is lennének.

Az egyenruhások között több civil is felbukkant a napokban a vásárhelyi Zrínyi laktanya alakulóterén. A rövidnadrágos, pólós fiatalok szabályszerűen meneteltek a betonon. Ebben nincs semmi tévedés, ugyanis egy napra a dél-alföldi régió középiskolásai megtapasztalhatták, milyen is ma hazánkban katonának lenni.

A Honvédelmi Minisztérium és a Junior Achievement Magyarország együttműködésének köszönhetően született meg az Árnyékprogram. Ez lényegében pályaorientációs program, mely a fiatalokat a hivatásos, illetve a szerződéses katonaság mindennapi életébe kalauzolja.

– A szaktárcának mindig is fontos célcsoportja volt az ifjúság, mivel belőlük válik a jövő honvédsége. Ezért számos akciót, programot szervezünk nekik már évek óta. Ilyen például a Bevetésklub (www.bevetes.hu), a Seregszemle, valamint a felmenő rendszerű országos ifjúsági honvédelmi verseny – nyilatkozta lapunknak Oláh László alezredes, a minisztérium kommunikációs és toborzó főosztályának kapcsolatszervező osztályvezető-helyettese.

Árnyékprogram

A többi rendezvényhez képest az Árnyékprogram gyermekcipőben jár, hiszen a vásárhelyi volt az első állomása. Az idén hasonlót szerveznek Debrecenben is. A két helyszín tapasztalatait elemzik, s ennek függvényében döntenek arról, jövőre lesz-e folytatása az Árnyékprogramnak.

A Bocskai István Lövészdandárnál a legénységi étkezdében tartották a száz diák sorakozóját. Miután a fiatalok néhány fontos dolgot megtudhattak a magyar hadseregről, a toborzóiroda munkatársai „vették át" őket. Filmvetítésen megismerkedhettek a laktanya mindennapjaival.
Egy tanuló meg is jegyezte, most már „élőben" is kipróbálná azt, amiről eddig csak beszéltek vagy a vásznon látott. Erre nem kellett sokáig várnia, mert hamarosan különféle fegyvereket maguk is kézbe vehettek. A célba lövés nem mindenkinek sikerült, de senki sem keseredett el, mert már az is élményszámba ment, hogy hatalmasakat durranthattak a puskával.

A vásárhelyi Corvin diákja, a vajdasági Bácsfeketehegyről érkező Pál Gergely szerint a magyar katonák nagyon becsületesek és megértők voltak velük. A Békés megyei Dobozról jövő Molnár Enikő ezzel egyet is értett, de ő annyival egészítette ki: „Néhányuk igen vicces volt, mert úgy üvöltött velünk, mintha süketek lennénk." A vásárhelyi Olasz Károly pedig csöndesen megjegyezte, alig várja a suli végét, mert szeretne mihamarabb bevonulni.

A kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Szakközépiskolából tizenhárom lány vállalta a katonai küldetést. Szószólójuk, Joó Anita tréfásan meg is említette, Lara Croftként követhették a katonákat.

A halasi különítmény fabábukra lőtt, valamint megnézték, hogyan motozzák a civileket a határokon fegyver után kutatva. Anitától megtudtuk, az is nagyon jó volt, hogy az étkezdében együtt ehették a katonákkal a forró babgulyást és a rétest.

A kecskeméti Szabó Sándornak szinte minden nagyon tetszett a laktanyai programok közül. Fiú létére azonban kiemelte a technikai eszközök bemutatóját. Két harckocsiba maga is beszállhatott. Arra a kérdésre viszont, hogy lenne-e katona, csak annyit válaszolt: „Majd meglátjuk!".
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nagy Imre ismét múzeumigazgató Vásárhelyen

Tapasztalt muzeológusként látja el a nemrégiben összevont vásárhelyi kulturális intézmények… Tovább olvasom