Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 21°C Még több cikk.

Katyn: máig nincs béke

Hódmezővásárhely - Hetven évvel a gyilkosság – és fél évvel a tragikus szmolenszki repülőgép-baleset – után elismerte az orosz parlament, hogy Sztálin rendelte el a katyni mészárlást. A hír bejárta a világsajtót. A katyni áldozatok leszármazottai azonban most olyat kérnek, amit Oroszország nem akar teljesíteni.
Lengyelország tavaly az egyedüli állam volt az Európai Unióban, amelynek fejlődését nem érintette a válság: a gazdasági növekedés 3,7 százalékos volt, 2011-ben 4,2 lesz. A lengyelek mégis rettenetes évet tudhatnak maguk mögött, hiszen április 10-én Szmolenszk mellett lezuhant a Lech Kaczynski államfőt, feleségét és az állami vezetés, a gazdasági és kulturális élet kiemelkedő személyiségeit szállító kormánygép. A tragédia kivizsgálása a Magyar Távirati Iroda elemzője szerint az orosz–lengyel viszony próbaköve. Mindkét fél nyomoz, és az orosz vizsgálat egyedül a lengyel pilótákat hibáztatja. Donald Tusklengyel miniszterelnök szerint ez a megközelítés elfogadhatatlan. A nézeteltérés annak fényében érdekes, hogy a lengyel államfő épp a katyni mészárlásra emlékező rendezvény helyszínéhez utazott, amikor a tragédia történt. Hetven évvel ezelőtt, 1940 tavaszán is a lengyel értelmiség színe-java pusztult el, máig tisztázatlan körülmények között.

Fotók a hódmezővásárhelyi Emlékpontban tavaly rendezett Katyn-kiállításon. A tömeggyilkosság népirtás volt. Fotó: Segesvári Csaba
Fotók a hódmezővásárhelyi Emlékpontban tavaly rendezett Katyn-kiállításon. A tömeggyilkosság népirtás volt.
Fotó: Segesvári Csaba

– Amikor a szovjet állam is megtámadta keletről Lengyelországot, a foglyul ejtett katonákat eredetileg különböző táborokba akarták elkülöníteni. 1940. március 5-én az állam legfölső vezetése, Sztálinnal az élen úgy döntött, hogy ezeket az embereket ki kell végezni – mondja Biernacki Karoltörténész, a Csongrád Megyei Levéltár igazgatója. – Ezután nemcsak 15 ezer tisztet, de több mint 7000 civilt is megöltek, rendőröket, köztisztviselőket. A lengyel történészek és a közvélemény abból indul ki, hogy mivel ez egy politikai döntés nyomán megtervezett és végrehajtott tett volt, ez nem egyszerű bűntény, hanem emberiség elleni bűntett. Népirtás. 1990 után egy ideig úgy tűnt, Oroszország szeretné tisztázni az ügyet, de Putyinék hatalomra jutásával változott a hozzáállás.
A nyomozást 2004-ben úgy zárták le, hogy a 183 kötetnyi akta nagy részét titkosították, a titkosító határozat is titkos. Igaz, 2010. május 8-án Dmitrij Medvegyev államelnök átadott 67 kötetnyi aktát Komorowski házelnöknek, de a többi még mindig nem hozzáférhető.

Biernacki Karol: Nagy a különbség egy diplomáciai PR-fogás és a jogilag elismert felelősség között.
Biernacki Karol: Nagy a különbség egy diplomáciai PR-fogás és a jogilag elismert felelősség között.
Fotó: Segesvári Csaba

Biernacki Karol arra hívja fel a figyelmet, hogy miközben a lengyel diplomácia óvatosan kezeli ezt a kérdést, a katyni áldozatok gyerekeit, unokáit tömörítő szervezet tavaly a strassbourgi bírósághoz fordult, azt kérve, az orosz állam rehabilitálja a meggyilkolt lengyeleket, és tegye nyilvánossá a vizsgálat eredményét. Az orosz fél azonban erre nem hajlandó. A katonai főügyészség azt írta, nem köteles foglalkozni a – megfogalmazása szerint – „katyni eseményekkel", a bűntett különben is elévült. A leszármazottak most keresetben követelik az áldozatok rehabilitálását és azt, mondassék ki a nemzetközi jog nyelvén: a katyni mészárlás népirtás volt.

Mielőtt Medvegyev nemrég Lengyelországba érkezett, az orosz parlament, a Duma elfogadott egy határozatot, amely elismeri, hogy a katyni mészárlást Sztálin gyilkosai hajtották végre. A hír bejárta a világsajtót. – Most úgy fest, a lengyelek csak elégedetlenkednek. Holott nagy a különbség egy diplomáciai PR-fogás és a jogilag elismert felelősség között – világítja meg a hátteret a szegedi lengyel történész. – Ha ugyanis kimondja a bíróság, hogy ez népirtás volt, a leszármazottak kártérítést követelhetnek. Meglehet, ezek után Oroszország jó néhány népének képviselői jelentkeznének ugyanilyen alapon kárpótlásért. Mégis rendezni kellene ezt az ügyet, végérvényesen, mert nemcsak a lengyeleknek fontos, egész Európa érdeke az, hogy a két ország között korrekt legyen a kapcsolat.

Olvasóink írták

  • 8. clarification 2011. január 07. 18:54
    „Nem értem az orosz vezetést. Ha nem működik együtt, joggal feltételezhetik, hogy védi a sztálini tettet ma is.

    ÍSzerintem azért is kell erről beszélni mert nemrég történt: ( 2010 tavaszán)

    "A miniszterelnök és közel 100 másik ember - többek között vezető lengyel politikusok is - utazott a repülőgépen, amely a ködös oroszországi Szmolenszk közelében zuhant le, miközben a katyini mészárlás 70. évfordulójára tartott megemlékezésre utaztak. "

    Szóval ideje lenne rendezni!”
  • 7. szilléri 2011. január 07. 09:01
    „náci vagy kommunista tök mindegy - egy tőből fakad”
  • 6. szentmiki 2011. január 05. 16:06
    „a gyilkos az gyilkos, ha megbocsájtást szeretne valaha is, legalább ismerje el”
  • 5. Én2 2011. január 05. 08:57
    „Szerintem is minden titkosságot fel kelllene oldani ha már ennyire benne vannak da a fidesz kormányzása alatt lévőket is.”
  • 4. zero 2011. január 04. 18:38
    „Még jó hogy ezt nem tiltották vizsgálni .”
  • 3. almaszósz 2011. január 04. 18:05
    „Valóban néha felesleges a régmúltat megpiszkálni és összefüggéseket gyártani a jelen között. Tényleg a jövőre kellene gondolni és előre haladni.
    A másik tény az, Magyarországon is voltak -sőt biztos lesznek is- titkosítások. Nos az ilyen és ehhez hasonló ügyek vajon miért titkosak? Én csak azt tudom elképzelni hogy sok nagy fejes benne volt a slamasztikában nyakig és csak igy tudták elkerülni a felelősségre vonást!
    Anno a FIDESZ is megígérte hogy a titkosított Magyar aktákat felnyitja, most itt a fülkeforradalmi kormány, 2/3-al lehetőségük lenne a korábban 100 évre titkosított dokumentumok titkosítási határozatát eltörölni, megszüntetni.
    Vajon meg fogják tenni? Kétlem. Addig míg ez be nem következik és saját portánkon nincs rend, szerintem nincs miről beszélni.”
  • 2. Hmmm... 2011. január 04. 17:26
    „Kozhely, de kisert a mult. Tisztazatlan esemenyek tovabbi tisztazatlan esemenyekre adnak lehetoseget!”
  • 1. Én2 2011. január 04. 09:39
    „Miért kell már ezekkel foglalkozni, miért kell mindig visszafelé nézni. Jó lenne ha előre nézne a kormány és haladna is előre.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Turisztikai webkamerák Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - Három helyen működik élő képet mutató webkamera Vásárhelyen. Kettő állandó… Tovább olvasom