Délmagyar logó

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Kedvezményes kishomoki csatornaprogram

Hódmezővásárhely - Jelentős kedvezményeket kapnak azok a vásárhelyi Új-Kishomokon élők, akik még idén jelentkeznek a csatornamű-társulatba. A város és a Zsigmondy Béla Zrt. uniós pályázat segítségével építené meg itt, valamint a többi város környéki kistelepülésen a szennyvízcsatorna-hálózatot.
Akár ötvenszázalékos kedvezményt is kaphat a majdani csatornadíjból az az új-kishomoki polgár, aki még az idén belép az új-kishomoki csatornamű-társulatba – hangzott el a tegnapi vásárhelyi sajtótájékoztatón, melyet Kovács Pál városstratégiai főtanácsadó, Varga Ferenc, a Zsigmondy Béla Zrt. műszaki igazgatója, valamint Ádók János, a szolgáltató cég elnökségi tagja tartott. Az 1,7 milliárd értékű, nem csak Új-Kishomokot, hanem a város környéki kistelepüléseket – így például Erzsébetet és Batidát – is érintő beruházás első lépcsője, a csatornamű-társulat megalakítása, s ezt követően lehet pályázni az európai uniós forrásokra, mely a költségek 85 százalékát biztosítja.

A szakemberek szerint a munkálatok a kétfordulós uniós, majd a közbeszerzési pályázat után, várhatóan 2009–2010-ben kezdődhetnek meg. Új-Kishomokon mindez körülbelül 750 ingatlant érint. A városrészben élők, s a csatornamű társulatba az év végéig jelentkezők több kedvezményt is kapnak, így a csatornadíjak 10 százalékát engedik el nekik, megilleti őket a május elseje és szeptember 30-a közötti 10 százalékos locsolási kedvezmény. Újabb tíz százalék kedvezményt pedig a házuk elé telepített szennyvízátemelő működtetése után kapnak. Ez utóbbit ráadásul a Zsigmondy tíz évig térítésmentesen karban is tartja.

A város és a Zsigmondy által beadandó pályázat magában foglalja a jelenlegi vásárhelyi szennyvíztisztító telep rekonstrukcióját, illetve a környékbeli, de Vásárhelyhez tartozó kistelepülések csatornázása mellett a szennyvíztisztítók megépítését is.

Olvasóink írták

  • 2. Almásrétes 2007. november 17. 22:59
    „Minden út leaszfaltozva, elsímítva, jöhet a csatornázás - majd a helyreállítás. Akkor hirtelen kiderül hogy az informatikai kábelt is le kéne fektetni és lehet kezdeni az útfelbontást ismét. Pár év és katasztrófálisak leszenek az utak!

    Kérdezem én:
    Miért nem lehetett az azfaltozás előtt a gáz- és a vízhálózattal együtt letenni a csatornát és a telefont is ? Egyszer már a város megjárta a csatornázás következményeit!”
  • 1. László 2007. november 14. 22:01
    „A csatornafejlesztési elképzelések, az elkerülő (melyik?) út mellett mikor valósulhat meg már az a néhány km-es útszakasz a 47 hetes (halál) főúton? Ehhez Hmvhelynek ezek szerint nincs köze? Akkor pedig a város vezetői és helyi képviselői el is költözhetnének, hiszen az eddigiekben sem tettek a megvalósítás érdekében mást, mint mutogattak(nem magukra, saját tehetetlenségükre, hanem pl. más önkormányzatokra, illetőleg 2002 után egy-két-három új kormányra, akiknek/amelyeknek szintén elévülhetetlen érdemeik vannak ebben a hosszú kudarc sorozatban)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dokumentumfilm a Fehér Gárdáról

Hódmezővásárhely - Különleges filmet mutatnak be csütörtök este 6 órakor a vásárhelyi Emlékpontban.… Tovább olvasom