Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Kék hírek Hódmezővásárhelyről

Hódmezővásárhely - Ittas vezetők, kerékpártolvaj és bíróság által körözött rendőrkézen Hódmezővásárhelyen.
Egy 53 éves helybeli férfit állítottak elő a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság járőrei pénteken este, miután a Klauzál utca egyik sörözője elől magával vitt egy kerékpárt. Az intézkedés során azt mondta a rendőröknek, hogy az ő biciklije már elég rossz állapotban van, ezért akarta eltulajdonítani a versenykerékpárt. A férfin egyébként erős alkoholszag érződött, ezért a rendőrök szondát is fújattak vele, ami elszíneződött. Mivel ittasan kerékpározott, ezért a lopás mellett emiatt is eljárás indult ellene.

Szombaton késő este egy bíróság által körözött férfit fogtak el a rendőrök Hódmezővásárhelyen. A Szent István és Dáni utca kereszteződésében arra lettek figyelmesek, hogy valaki ücsörög a járdán a táskája mellett. Intézkedés alá vonták, ami során kiderült, hogy a Békés Megyei Bíróság elfogását rendelte el, mivel a vele szemben kiszabott pénzbüntetést átváltoztatták szabadságvesztésre.

Vasárnap reggel a földeáki úton intézkedtek a rendőrök egy személygépkocsi 36 éves vezetőjével. A leheletén erős alkoholszag érződött, aminek oka saját elmondása szerint az volt, hogy mielőtt beült a Chevrolet-ba, 4 liter sört megivott. A férfi ellen büntetőeljárás indult, vezetői engedélyét a helyszínen elvették. Egy 74 éves férfit is feljelentettek ittas vezetés miatt, mivel a Hóvirág utcán alkoholos állapotban vezette Mercedes-ét.

Olvasóink írták

  • 5. booo 2011. szeptember 12. 18:55
    „moderálva offtopic”
  • 4. hasika 2011. szeptember 12. 17:29
    „Ki figyeli, hogy az Andrássy utca Sarokház felőli végénél hány darab autó hajt ki illetve be ugye a TILOSBAN?
    No és ott vannak a taxisok azok között is van ittas vezető a harmincas övezetben 60-al közlekedő. Ja harmincas övezet az Oldalkosár utcán még mindig nincs rend közlekedési szempontból. A bicikliseket a Kossuth téren nem is sorolom. Olyan mintha felborult volna a rend a városban.”
  • 3. pixelplus 2011. szeptember 12. 16:08
    „nekem az a fura, hogy lehozza a délmagyar az előző hét bűnügyi statisztikáját minden héten. feltehetőleg a rendőrségtől kapott információk alapján.
    tehát a múlt héten belebotlottak egy biciklitolvajba, találtak a járdán üldögélve egy körözött emberkét, meg fogtak 2 ittas sofőrt. ha lett volna más történés, mondjuk fán ragadt macska, vagy csokitolvaj a tescoban, esetleg egy csendháborítás akkor feltehetőleg azok is itt lennének felsorolva. de nem voltak.
    tény, hogy kellenek a rendőrök az utcára, mert ha nem lennének akkor több bűneset történne, de mit csinál az a (hasamra ütök) 70 rendőr a rendőrségi irodákban? leadminisztrálják ezt a 4 esetet egy hét alatt?”
  • 2. terminátor 2011. szeptember 12. 15:01
    „A Szent István és a Dáni utcáknak nincs kereszteződése. Az a Szent István-tér.”
  • 1. csillogás 2011. szeptember 12. 13:38
    „Az meg már a kutyát sem érdekli(értem ezt azokra, akik tudják hogy szankcionálják a rendőrök az ittas vezetést, a bátorságukról már nem is beszélve) , hogy sajnos nem lehet mindig minden hová rendőrt állítani, mert ebből lesznek a balesetek, és halnak meg a vétlenek!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem lesz szennyvízcsatornázás Mártélyon

Mártély - Októberre minden szennyvízaknának zártnak kell lennie a mártélyi üdülőterületen. A 218… Tovább olvasom