Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

Kémény a torony mellett

Hódmezővásárhely - Több nevezetességgel is bír a hódmezővásárhelyi református ótemplom.
1725 óta itt függ a nagyecsedi várból származó Rákóczi-csengettyű, amelyet a város annak idején földesurától, gróf Károlyi Sándortól vásárolt meg. A torony órája szintén egykori Rákóczi-tulajdon, ez volt az első egymutatós, kovácsoltvas óra az országban. A nevezetességek mellett külön érdekessége is van az 1713-ban emelt toronynak. Süvege mellett ugyanis igazi kémény nyúlik a magasba.

Szokatlan látvány a toronysüveg mellé ragasztott kémény a református ótemplomon. A szerző felvétele
Szokatlan látvány a toronysüveg mellé ragasztott kémény a református ótemplomon.
A szerző felvétele

A kéményre szükség volt, hiszen a toronyban 1798-ban őrszobát és sétálót építettek, innen vigyázta a várost és jelezte az esetleges tüzet az őr. Mivel a téli hidegben is szolgálatot teljesített, valahogy melegednie kellett, a füstöt pedig el kellett vezetni.

Az állandó figyelem mellett is megesett 1808-ban, hogy tűz ütött ki, és az Oldalkosár utcai tizedben 1150 ház égett le. A tragédiáról Farkas András Kis Trója címen eposzt is írt. E tűzvésznek köszönhető, hogy Újváros réven új városrész született, a tűzvész után ugyanis ott telepedtek le az emberek.

Olvasóink írták

  • 3. booo 2011. május 27. 20:14
    „Észre sem vettem a kéményt!
    Teccccik a cikk.”
  • 2. Pepejeans 2011. május 27. 07:28
    „Norman :):):)”
  • 1. Norman_Bates 2011. május 26. 16:54
    „Tök érdekes ez a kéményes dolog, meg minden, de félek, mi van akkor, ha ez véletlen nem illik bele a sétálóútca képébe?
    Tehát, mi van, ha a homlokzat színe nincs harmóniában a leendő díszburkolat színével?
    Mert, akkor ugyebár az egész tornyot le kell dózeroztatni!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Havránekék feljelentést tettek a hirdetés miatt

Személyes adatokkal való visszaélés gyanúja miatt tett feljelentést a vásárhelyi ügyészségen Havránek, Ágoston és Rostás. Tovább olvasom