Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Kerékpárral mennek Aradra

Oda-vissza mintegy 180 kilométert kerékpározik az a vásárhelyi küldöttség, amely kerékpárral indult el tegnap délután Vásárhelyről az aradi megemlékezésre.
A városháza előtt Kószó Péter alpolgármester búcsúztatta az Aradra indulókat. Fotó: Frank Yvette
Tizenhét diák döntött úgy, hogy hat tanár kíséretében elindul Aradra, részt vesznek az 1849. október 6-i kivégzés áldozatainak tiszteletére rendezett ünnepségen. A Kossuth Zsuzsanna Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium küldöttségét tegnap délután a városháza előtt az intézmény igazgatója, Hajdu János és Kószó Péter alpolgármester búcsúztatta.

Kurusa József műszaki igazgatóhelyettestől megtudtuk, hogy Battonyán töltenek egy éjszakát, s hajnalban lépik át a magyar–román határt. Megnézik Arad belvárosát, majd délután megkoszorúzzák az emlékművet.

A csapat egyik tagja, a tizenkettedikes Katona Tamás szeret kerékpározni, ezért is vállalkozott az útra. A 19 éves fiatalember elmondta, nem először túrázik biciklivel, eddig a legnagyobb távja 120 kilométer volt, de külföldön még nem járt kerékpárral. Reméli, az eső elkerüli őket.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bírósághoz fordult a tanár

Elküldte keresetét a munkaügyi bírósághoz az a vásárhelyi zenetanár, akit elbocsátottak a Péczely… Tovább olvasom