Délmagyar logó

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -4°C | 1°C

Kerékpárral négy perc a táv

Hódmezővásárhely - Másfél hete használhatják a közlekedők a 70 millióért épült új városi utat, amely a városvédő kőfalon át teszi lehetővé, hogy a Tabán és Tarján felől érkezők a Zrínyi utca helyett a Kodályon át érkezzenek ki a 47-es főútra. A menetidő ezen az új szakaszon még kerékpárral is feleannyi, mint a régin.
Nagyon sokan igénybe veszik a december 21-én megnyitott, a Zrínyi utcáról a Kodályon keresztül a Hősök teréig vezető új városi közutat. A Tabán és Tarján városrészt a 47-es főúttal összekötő útszakasz lehetővé teszi, hogy kikerüljük a belvárost. Ezzel jelentősen lerövidíti a menetidőt, ráadásul az autósoknak, motorosoknak és a kerékpárosoknak nem kell immár végighajtaniuk a parkoló kocsik miatt néhol igencsak szűk Zrínyi utcán.

Hogy a valóságban mit is jelent az új út, azt azzal a járművel próbáltuk ki, amelyet a legtöbb vásárhelyi használ, évszaktól és időjárástól függetlenül – biciklivel.

A Kodály utcára vezető meredek feljárón az autósok is lépésben hajtottak. A szerző felvétele
A Kodály utcára vezető meredek feljárón az autósok is lépésben hajtottak.
A szerző felvétele

A Hősök tere felől az új kerékpárúton indulva megnehezítette a dolgunkat, hogy azon csak a Hóvirág felé lehet hajtani. Leszálltunk a zebránál, majd azonnal visszaültünk, hogy balra nagy ívben bekanyarodhassunk a Kodályra. Innen nyugodt tempóban négy perc alatt értünk el – némileg tartva a jeges úton csúszkáló nagyszámú autótól – a Zrínyi utcára vezető meredek feljáróhoz. Mivel a lefelé tartó autók jó része szánkózva érkezett a lejtő aljára, inkább feltoltuk a kerékpárunkat, hogy a Zrínyire jussunk. Itt újra nyeregbe szálltunk, s épp duplaannyi idő, azaz 8 perc alatt vergődtünk vissza a Zrínyi, majd a Hunyadi utcán át oda, ahonnét nekiindultunk. Az új úton egyébként az alatt a tíz perc alatt, amíg a lejtő aljában várakoztunk, összesen 31 személy- és kisteherautó és egy segédmotoros haladt el. Ugyanezen idő alatt a Zrínyi utcára, azaz a régi útvonalra csak heten fordultak.

Olvasóink írták

  • 20. clarification 2011. január 07. 18:36
    „Először én is azt hittem a ´balesetveszéllyesre´ hagyott utak ezen a télen, városi probléma. Sajnos meg kellett állapítanom országosan nem takarították rendesen a havas, jeges utakat, csak kevés helyen. A megyében évek óta először vannak magára hagyva utcák. Kerékpárutak., havas, jeges csúszósak az iskolák, közintézmények előtti területek nálunk. Feltűnően elhanyagoltak! Bizonyára ennek is van előnye, csak még én nem tudok róla. Csupán hanyagság lenne országszerte? Mindenesetre szomorúan vettem tudomásul hogy ezen spórol az ország. Lennének ötleteim, hogy mely területeken lenne célszerű inkább smucigoskodni.”
  • 19. Én2 2011. január 05. 09:02
    „eldorádó-mi olyan érdekes abban amit írtam ,talán nem így van , ez Vásárhely nem kell szépíteni , hazudozni mindig, hogy milyen dicső város.Minden út, (ami nem a közúté) jeges valamint a járdák és a bicikliutak is és akkor van képük kiírni, hogy megbüntetik a háztulajdonosokat ha csúszós a járdájuk, és ŐK??”
  • 18. eldorádó 2011. január 05. 08:23
    „A helyzet nehéz, de nem reménytelen.
    Mondják, az ASA azért nem kotorta le a havat az utcákról tavaly, mert nem kapott pénzt a várostól. Valóban, kidobott pénz lenne a hókotrásért fizetni, mivel tavasszal amúgy is elolvad! ;)
    Ennek a pénznek jobb helye van a gázszolgáltatónál: minden távhős lakásban és közintézményben van fűtés! Van közvilágítás. Itt nem kapcsoltak le, mint Esztergomban...”
  • 17. eldorádó 2011. január 05. 07:54
    „Kovács László és Lendvai Ildi elvtársnéni is csettintene, ha ezt olvasnák:

    6. Én2 2011.01.03. 11:03
    ...
    "Szenvedjetek Vásárhelyeik ő nem csúszkál, nem fázik, nem éhezik, leszar bennönket, ezt az utat is csak odadobták nektek mint a koloncot semmi értelme nem volt "

    Ez már a (f)agyhalál tünetei nálad?”
  • 16. hecsedli 2011. január 04. 19:32
    „15 Nálad a pont.
    10.Miért vagy annyira biztos benne hogy csak és kizárólag Te tudod a tutit?”
  • 15. zero 2011. január 04. 18:50
    „Én és Air Ha az mszp nyert volna szerintem a tanárnö /p m / egymaga lesöpri az egész várost .És 20 évig megígérné hogy NEM lesssz HÓÓÓÓÓÓÓÓÓ”
  • 14. airwaves 2011. január 04. 11:23
    „A Magyar Ökörség Városa: Jégmezővásárhely”
  • 13. Ladisz 2011. január 04. 11:10
    „eldorádó!
    Nem csak az ASA-t kellene ,vagy lehetne államosítani.Pl. az építőipart!”
  • 12. Én2 2011. január 04. 09:48
    „Air- egyetértek Veled akik rájuk szavaztak vannak bőven kedjenek a hóeltakarításhoz.Ma reggel tarjánból jöttem kocsival az új úton.Kíváncsi voltam, hogy milyen. Hát nem csalódtam tiszta jég az egész ha valaki bicajjal megy ott az biztos elesés. Jó, hogy törődik az emberekkel a város vezetője és a képviselő testület.
    Szégyen ami a városban történik, erre vagyunk büszkék polgármester úr?”
  • 11. sagan 2011. január 03. 20:35
    „"A Hősök tere felől az új kerékpárúton indulva megnehezítette a dolgunkat, hogy azon csak a Hóvirág felé lehet hajtani. "

    Újabb lépés a kerékpárosbarát település felé. Biztos ez a kerékpárút is azért épült,hogy a kerékpárosoknak jobb legyen, Ja nem lehet róla arra menni,amerre szeretnénk,kit érdekel.

    Egyébként,ha a cikkíró ennyire szeret gyalogolni,akkor minek visz magával kerékpárt?”
  • 10. Norman_Bates 2011. január 03. 18:01
    „hecsedli, ha engem mindig átbasznak a közértbe az ásványvíz árával akkor az a megoldás, hogy szomjanhalok?
    Ha tényleg igaz, hogy az ASA többször túlszámlázott akkor pm. miért hagyta?
    De egyébként ne akarjuk már ennyire palira venni az embereket, tudjuk jól, hogy a segge kivan az önkormányzatnak és ezért akar az emberek épségén és kárán (lásd koccanások tucatjait) spórolni.”
  • 9. hecsedli 2011. január 03. 17:47
    „Azt a sok okos persze nem említi hogy sok éven át az A.S.A. olyan területeket is kiszámlázott a városnak ahol még csak véletlenül sem jártak takarítani(például kishomokon még soha),na de fröcsögni könnyű........”
  • 8. almaszósz 2011. január 03. 16:41
    „eldorádó - Én letakaritom az utat de akkor az önkormányzat fizesse vissza nekem a GK adót amit beszedett.
    Azt ugyanis -tudtom szerint- pl hóeltakarításra kell(-ene) fordítani. Kérdésem csak annyi, ha igaz amit dzsorzso állít, akkor hol a pénz? Az utak felfagytak, kátyúsodtak. eldorádó akkor szerinted azt is nekem kellene megcsinálni? Egy frászt!
    A cikk egy érdekes prop. írás. Csak az egész összképet a mellékelt képpel rontották el, ami a városi utak minőségét mutatja. És az hogy nem takarítják és jégmentesítik ezeket a lejtőket az már felelőtlenség!
    A téli gumival is ugyan olyan veszélyes a közlekedés! Egy ilyen csúszós lejtőn ha megindul a jármű, semmi -legfeljebb a villanyoszlop- fogja meg.”
  • 7. Air 2011. január 03. 13:18
    „Azoknak kéne segíteni letakarítani az utakat akik megszavazták a mostani városvezetést.”
  • 6. Én2 2011. január 03. 11:03
    „Szart se törődik Lázár már a várossal ő jó helyen van de le kellene, hogy mondjon mivel nem bírja a kettőt,hármat , négyet egy seggel.
    Borzalmas ami itt megy a városban az ASA a vtv-ben nyilatkozott, hogy fel van készülve a télre, amit nem érzékelünk, de ha tartozik az önkormányzat nekik akkor a felelősség Lázáré neki kellene letakarítani az utakat.
    Szenvedjetek Vásárhelyeik ő nem csúszkál, nem fázik, nem éhezik, leszar bennönket, ezt az utat is csak odadobták nektek mint a koloncot semmi értelme nem volt
    Jól látjátok a vásárhelyi helyzetet !”
  • 5. airwaves 2011. január 03. 10:17
    „A járhatatlan vásárhelyi utcák ékesen bizonyítják a magyarországi választások négyévenkénti mottóját:
    Szavazz rám, aztán sz.rok rád!”
  • 4. eldorádó 2011. január 03. 09:19
    „Másik ötletem: hazafias polgári felajánlásként mindenki ragadjon egy hólapátot és törje fel a jeget az utcán, az időjárás is besegít : felmelegedés jön!
    :-)”
  • 3. eldorádó 2011. január 03. 09:17
    „Pénz nélkül is van megoldás: államosítani kell az ASA-t - a kétharmad megvan hozzá!”
  • 2. dzsorzso 2010. december 31. 20:47
    „A hóeltakarításhoz hozzászólva mivel látom nem ez az egyetlen cikk amiben ezt megemlítik...
    Ez szégyen így van ahogy mondják és írják is sokan... nincs takarítva a hó sehol.... És elárulom nem az ASA-val vannak itt gondok, hanem az önkormányzattal.... ami súlyos összegekkel tartozik az ASA felé....ezért is nincs takarítva mert hát bolond az aki "lópöcögtetés" fejébe dolgozik.... De kell ide nekünk új városi út, műemléket rongálva, kell nekünk ide Emlékpont ami nem hozza sőt viszi a pénzt... meg kell ide nekünk "Lézer show is" remélem pár év múlva azért fordul majd a kocka...”
  • 1. Norman_Bates 2010. december 31. 12:57
    „"Mivel a lefelé tartó autók jó része szánkózva érkezett a lejtő aljára, inkább feltoltuk a kerékpárunkat"
    De most komolyan...Ez normális dolog? Ennek örülnünk kéne? Ezt jelenti vásárhelynek egy újonnan átadott út?
    Tök jó az út, csak éppen fölfelé nem lehet menni. Bár lázárnak ez se lenne gond, a landroveren biztos van csörlő.
    Eredmény: 1-el több út van ami nincs takarítva.
    Nem is tudom mi lenne vásárhelyel, ha ne adj isten megépülne valami csoda folytán az elkerülő, mert akkor nyilván a közút akkor azt sózná.
    Lehet lázár azóta agyal, hogy lehetne módosítani a térképet.
    Bejön a 45-ös a városba, végigmegy a NA.Jánosan, visszajön a hóvirágon, cik-cakkba szépen fölmegy az észak utcáig. A 47-es szintén eképp módosulna. :)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az olvadástól tartanak

A vásárhelyi belvízhelyzetről már beszámoltunk. A kistérség többi települése közül Mindszenten nincs készültség, Mártélyon védekeznek. Tovább olvasom