Délmagyar logó

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda -1°C | 8°C Még több cikk.

Kerékpárút épül Vásárhelytől Békéscsabáig

Hódmezővásárhely - A 47-es főút burkolatának megerősítésével egy időben kerékpárutat is építenek Békéscsaba és Vásárhely között. A mintegy 70 kilométer hosszú út nagy része állami pénzből létesülne.
Közösen ad be pályázatot Orosháza és a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás kerékpárút építésére, melynek várható költsége összesen 209 millió forint. Ez a beruházás csak kis szelete annak a nagy projektnek, melynek köszönhetően túlnyomórészt a 47-es főút mentén Békéscsaba és Vásárhely közt kerékpárutat építenének.

Mivel a munkálatok a főút burkolatának megerősítésével egy időben zajlanak majd, így a 70 kilométernyi szakaszon főleg állami pénzből létesül a kerékpárút is. Csak ott kell az érintett önkormányzatoknak, kistérségeknek saját zsebükbe nyúlniuk, ahol a nyomvonalat közvetlenül nem a 47-es mellett jelölik ki.

Így például Orosháza és a 47-es főút kakasszéki bekötőúti csomópontja között az állam nem finanszírozza a kerékpárút építését. Ezért a békési város, illetve a vásárhelyi kistérség vezetése felvette egymással a kapcsolatot. Megállapodtak abban, hogy közösen adnak be pályázatot a több mint 3,5 kilométer hosszú szakasz létesítésére.

A meglevő vásárhelyi kerékpárút egészen a Fémtechnika telephelyéig tart. Ezt folytatják Békés megye felé. Fotó: Frank Yvette
A meglevő vásárhelyi kerékpárút egészen a Fémtechnika telephelyéig tart. Ezt folytatják Békés megye felé.
Fotó: Frank Yvette

A projekt előkészítő munkálatait a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. koordinálja. A tervezett kerékpárútnak a Békés megyei Csorvás felőli szakasza csatlakozik a 47-es főút és a 470-es út kereszteződésében már kiépített kerékpárúthoz, majd folytatódik a kakasszéki elágazótól a 47-es mentén Székkutas, Vásárhely irányába. A város külterületén, pontosabban a Fémtechnika telephelyéig már most is van kerékpárút, s ezt kötik össze a tervezettel.

Ebből a kerékpárútszakaszból Orosháza területére több mint 1,6 kilométer esik, a vásárhelyi kistérségnek pedig a fennmaradó több mint 1,8 kilométert kell megvalósítania. A beruházás 209 milliós költségének 90 százalékát támogatásból kívánják biztosítani. Orosházának a pályázathoz 9,9 milliós, a vásárhelyi kistérségnek pedig 10,9 milliós önrészt kell állnia.

Az orosházi terv kész

Az orosházi képviselő-testület nemcsak döntött a ráeső kerékpárútszakasz megépítéséről, hanem az ehhez szükséges terveket is elkészíttette. A vásárhelyi képviselők pedig a legutóbbi közgyűlésen arról határoztak, hogy biztosítják a kilencvenszázalékos támogatáshoz szükséges önrészt. Az Új Magyarország fejlesztési terv közlekedés operatív program keretében már ki is írták a Kerékpárút-hálózat fejlesztése című pályázatot, melyre az igényeket május közepe óta várják. Orosháza, illetve a vásárhelyi kistérség is hamarosan beadja pályázatát, hogy siker esetén rögtön indulhasson a munka. Erre az elbírálásra vár a 47-est erősítő NIF Zrt. is.

Olvasóink írták

  • 8. mackó 2008. július 22. 13:17
    „Elnézést kérek de azt hittem, hogy mindenki tujda kinek a rövidítése lj. hát Lázár Jánosé. Vásárhelyen a fórumokon így írjuk mivel utáljuk már a nevét is kiírni.”
  • 7. Csavok 2008. július 19. 16:58
    „Hogy cseszegeti az látjuk, talán többet érne el normális, emberi hanggal és stílussal. A fél kormányt gazemberezték le és fel akarták akasztani a kórháztüntetésen. Ez szerintem alpári stílus.
    Érdekes módon az ausztrál cég és a K´art gyors kijutásának az M5-ös autópályára érdekében gyorsan sikerült pénzt szerezni az elkerülőút egy részére ! Nem furcsa, szerintem normális politizálással már régen elkészült volna a 47-es és az elkerülő is.”
  • 6. strangerrr 2008. július 19. 13:36
    „Üdv!

    Én tényleg nem szoktam a jelenlegi ellenzéket védeni...de a tisztánlátás végett: a Hódmezővásárhely tehermentesítő út építése állami feladat. Az Önkormányzat max lobbizni tud és cseszegetni az államot hogy hogyan is áll. Ezt egyébként meg is teszi "Lj":)

    A tehermentesítő út építésének kezdetét amugy 2010-re teszik. Ergo jövöre a terüleszerzésnek meg kell indulnia.”
  • 5. Írástudatlan. 2008. július 19. 11:45
    „Te mackó!Nagyon értelmes dólgokat írsz de mi az az Lj.-rövidítés?Talán Lantos József vagy kicsoda?Miért nem mersz neveket írni?Mitől félsz?Nem kell félned kimondani hiszen ez az óldal azért van hogy szabadon véleményt nyílvámíthassunk.Üdv:Írástudatlan.”
  • 4. mackó 2008. július 18. 15:40
    „Igen nagyon helyes lenne ha noszogatnák lj és a képv. testületet az elkerülő úttal kapcsolatban mivel nagyon hallgatnak róla. Sok problémát megoldana”
  • 3. Csavok 2008. július 18. 15:25
    „Drága Kormos úr !
    Minden éjjel 1:00-kor ír egy cikket egy új kerékpárútról vagy ugyanarról ír újra és újra ??!!
    Arra kérem, legyenszíves foglalkozzon az elkerülőút problémájával is ugyanekkora intenzitással. Keresse fel az illetékeseket, érdeklődjön, ne hagyja őket nyugton, kérem !!
    Hátha nem csak kizárólag a hóbortjaikra költenék a pénzünket
    Higgye el ez nem csak az én mániám, ez az út az egész városnak egy nagy adomány lenne.
    Üdv..Csavok”
  • 2. hmmm 2008. július 18. 09:38
    „"A vásárhelyi képviselők határoztak, hogy biztosítják szükséges önrészt."
    És ki is fizetik, vagy csak a polgármester mocskolja a kormányt, és közben évekig áll minden, mint a 47-es négysávosításához Kishomokon?”
  • 1. barattyosi erdőkerülő 2008. július 18. 08:49
    „Viszza a 45 úthoz: amíg nem volt kerékpárút - nem volt kerékpáros forg. jelző macisajtos tábla a főúton. hétfőn átadják a kerékpárutat: egy tucat bringás-veszélyt jelző táblát raknak ki az úthoz!
    Jobb későn, mint soha...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kezd benépesülni az ipari park Hódmezővásárhelyen

Hódmezővásárhely - Hat üzemcsarnok is épül egyszerre a 35 vállalkozásnak helyt adó vásárhelyi Hód-Ipari Parkban. Októberben kezdik felhúzni az ausztrál biodízelüzemet, miközben a 47-est a parkkal összekötő út építését már megkezdték, és új iparvágány is készül. Tovább olvasom