Délmagyar logó

2018. 04. 22. vasárnap - Csilla, Noémi 9°C | 24°C Még több cikk.

Kész a vásárhelyi műveseállomás

Bár már minden felszerelés adott, az állomást felkészítették a betegek fogadására, jelenleg mégis Szegedre kell átjárni azoknak a vesebetegeknek, akiknek a költséges mobil dialízisre nincs lehetőségük Vásárhelyen. A svéd tulajdonú új műveseállomás az engedélyekre vár.
Az új dialízisközpontban a kezelés jóval olcsóbb lesz az eddigi mobil állomás költségeinél. Fotó: Tésik Attila
A megyei tisztiorvosi szolgálat és az Országos Egészségügyi Pénztár engedélyére, valamint a működtetést vállaló Gambro Kft. végleges cégbejegyzésére várnak a vásárhelyi, dialízisre szoruló betegek. Mint ismeretes, tavaly lejárt a központot működtető, német érdekeltségű Fresenius Magyarország Egészségügyi Kft.-vel kötött tízéves szerződés, a pályázaton ez a cég nem indult, így a svéd tulajdonú Gambro Kft. nyerte el az üzemeltetés jogát – további tíz esztendőre. Kassai Miklós, a dialízis központ osztályvezető főorvosa elmondta: sikeresen beszerelték a szükséges műszereket, berendezéseket, így technikailag már alkalmas lenne az állomás a kezelésre szorulók fogadására.

– Az előző tulajdonos minden, birtokában lévő felszerelést elvitt még decemberben a központból, így gyakorlatilag a csupasz falakat vettük át, minden berendezést, köztük a víztisztító készülékeket is újra kellett telepíteni. Ezt követte a dializáló gépek felszerelése, a központ teljes berendezése, amivel mostanra végeztünk – foglalta össze a főorvos.

Megtudtuk: a negyvenhárom, korábban Vásárhelyen kezelt beteg közül mindössze egy döntött úgy, hogy a német cég által felszerelt szentesi, és nem a vásárhelyi kórházzal szerződött szegedi központba jár, ám ez a páciens nem sokkal ez után új vesét kapott, így már nincs is szüksége a dialízisre. Persze – mint azt a főorvos elmondta – ennek semmi köze ahhoz, hogy nem az Erzsébet-kórház által javasolt szegedi intézmény mellett döntött.

– Nem örömmel, de az általunk vártnál megértőbben fogadták a betegek, hogy Szegedre kell átjárniuk, az átszállításukat egyébként a mentőszolgálat végzi, így az utazás senkinek nem jelent többletköltséget. Megállapodásunk értelmében azonban most is működtethetünk mobil dializáló készüléket a vásárhelyi osztály belgyógyászati osztályán, itt három olyan beteg ellátását tudjuk biztosítani, akiknek az egészségi állapota kritikus. A mobil állomás üzemeltetése azonban igen költséges: míg egy hagyományos dialíziskezelés mintegy húszezer forintjába kerül az egészségbiztosításnak, a mozgatható berendezés használatának ára ennek háromszorosa-négyszerese – mondta el Kassai Miklós, aki még hozzátette: az új központ összesen tizenhat dolgozónak ad munkát Vásárhelyen.

– Amennyiben az engedélyeztetés gördülékenyen halad, lehet, hogy már csak napok kérdése, hogy üzembe állhasson a vásárhelyi dialízis központ – tette hozzá Kallai Árpád, az Erzsébet-kórház főigazgatója.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötszáz hivatásos katonát várnak Vásárhelyre

Jelentősen emelkedik a vásárhelyi laktanyában szolgálók létszáma márciustól. A helyőrség valamivel… Tovább olvasom