Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 5°C

Két hétig tartó zár a vásárhelyi Rózsa utcában

Tegnap óta nehéz autóval megállni a vásárhelyi Emlékpontnál, mivel gázvezeték építése miatt – várhatóan két hétre – lezárták a szemközt lévő Rózsa utcai parkoló nagy részét. Az utat egyirányúsították. Erre azért volt szükség, mert hamarosan ide költöznek a múzeum oldalában lévő üzletek.
A Rózsa utcai parkoló nagy részét tegnap lezárták, az utat egyirányúsították. Fotó: Tésik Attila
Jelentősen megváltozott a forgalmi rend tegnap reggel óta a vásárhelyi Kaszap utca és Andrássy utca kereszteződésében. Az Emlékpont kávézójával szemközt lévő Rózsa utcát egyirányúsították, vagyis csak a Kaszap utca felől lehet behajtani. Ez csak kisebb problémát okoz a közlekedőknek.

Amit fontos tudni: a Rózsában lévő parkoló – mely mintegy húsz személyautó befogadására alkalmas – nagyobb részét lezárták. Eddig többnyire itt tudtak megállni azok, akik a múzeumba igyekeztek, vagy a környéken akadt dolguk.

– Hamarosan költözniük kell az Emlékpont oldalában lévő üzleteknek. Új helyüknek a Rózsa utcai parkolót jelölték ki. Ez alatt azonban közművek húzódnak, amiket az építkezés megkezdése előtt át kell helyezni. Tegnap a gázvezetékkel kezdtek a szakemberek – tudtuk meg Alácsi Máriától, az önkormányzat műszaki irodájának munkatársától.

A parkoló nagy részét, valamint a mögötte lévő panelépület előtti területet sárga műanyag szalaggal már körbe is kerítették. Meghozták az új gázcsöveket, egy kisebb árkot is ástak a munkások.

A Rózsa utcának azon a végén, mely a Hódtó felől nyílik, kitették a behajtani tilos táblát. A Kaszap utca felőlin pedig a harmincas övezetet, valamint a megváltozott forgalmi rendet jelző táblát helyezték el, az is nyilvánvaló, hogy tilos teherautóval behajtani. A tervek szerint két hétig tart a gázvezeték áthelyezése, utána visszaáll a rend az utcában.

Azt még nem lehet tudni, vajon a múzeum oldalában jelenleg üzemelő kis boltnak, fagyizónak és pizzériának mikor kell költöznie. Még az sem derült ki pontosan, ha majd a Rózsa utca jelenlegi parkolója helyén felépülnek az üzletek, akkor a kocsik hol tudnak megállni. Az egyik elképzelés az, hogy a mostani helyükön, vagyis az Emlékpont mellett lenne egy parkoló.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kevesebb irodát fűtenek a hivatalban

A fűtésen is spórol a mártélyi önkormányzat. Csökken a községháza fűtésszámlája, ha az új testület… Tovább olvasom