Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 20°C Még több cikk.

Két könyv a költőről

A vásárhelyi önkormányzat két könyvvel is adózott József Attila emlékének, ezzel is tisztelegve születésének századik évfordulója előtt. A költő Medvetánc című kötetének hasonmás kiadása mellett megjelentette Fenyvesi Félix Lajos József Attila-énekek című könyvét.
Könyvekkel tisztelgett József Attila születésének századik évfordulója előtt a vásárhelyi önkormányzat, amikor napvilágra segített két, a maga nemében különleges kötetet.

A költő válogatott verseit tartalmazó Medvetánc című kötetének azt a példányát jelentette meg reprint kiadásban, melynek címoldalán ott olvasható az ajánlás a költő kézírásával: „Takács Ferencnek meleg barátsággal Bp. 1934. dec. József Attila". A 88-as sorszámmal ellátott, s 1934 karácsonyára a Révai kiadó által napvilágra bocsátott verseskötet e példánya a neves, ám tragikus sorsot ért vásárhelyi szociáldemokrata politikus könyvtárának becses darabja. Takács Ferenc bibliotékája pedig a Németh László Városi Könyvtár külön gyűjteményének egyik legféltettebb kincse.

A könyvhöz utószót is mellékelt az utókor, hiszen a kötet keletkezésének történetéről, a Medvetánc fogantatásáról, illetve József Attila vásárhelyi éveiről a kötethez csatolt külön füzetben ír Tverdota György és Olasz Sándor irodalomtörténész, valamint Kőszegfalvi Ferenc helytörténész.

Szintén a jeles évforduló tiszteletére jelent meg Fenyvesi Félix Lajos vásárhelyi származású költő József Attila-énekek című kötete. Fenyvesi versben és prózában idézi meg József Attila alakját, ám nem kifejezetten a költőt, de a „föltámasztott" férfit, a küszködő és nélkülöző fiatalembert. Fenyvesi a városban bolyongva idézi meg Attilát, beszélget róla Domokos Mátyás, irodalomtörténésszel, Beney Zsuzsával, aki hosszú évek óta foglalkozik József Attila költészetével, Gyurkovics Tibor íróval és Havas Judit előadóművésszel.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ódon szélmalomért westerncsizma jár

Egy romos tanyát vagy éppen egy ódon szélmalmot ábrázoló festmény különleges ajándéknak számít… Tovább olvasom