Délmagyar logó

2017. 12. 15. péntek - Valér 6°C | 13°C Még több cikk.

Két Picasso-kerámiát soha nem állítottak még ki sehol

Hódmezővásárhely - A világon sehol nem állítottak még ki két olyan Picasso-kerámiát, amelyet most a vásárhelyi Alföldi Galériában láthat a közönség. A Kecskefej profilból és a Csendéletes tál a tárlat végén visszakerül francia tulajdonosaihoz, és valószínű, hogy soha többé nem láthatja a nagyközönség.
Még maga a vásárhelyi Tornyai-múzeum igazgatója sem tudta a Picasso-kiállítás rendezésekor, hogy két exkluzív darab is van a tárlat anyagában. Jó érzékkel azonban mindkét kerámiát feltűnő helyre, a bejárattal éppen szembe, önállóan helyezte el. Nagy Imre elmesélte: csak a kiállítás megnyitója után tudta meg, hogy a Kecskefej profilból és a Csendéletes tál még soha sehol, egyetlen kiállításon sem szerepelt.

A kerámiák magángyűjteményből, egy francia testvérpártól kerültek Vásárhelyre. Az is nagyon valószínű, hogy az itteni tárlat zárása után soha többé nem láthatja ezeket a nagyközönség, mert a tálak visszakerülnek a tulajdonosokhoz, akik nem fogják újabb kiállításra kölcsönadni. Az, hogy most az Alföldi Galériában vannak a kerámiák, minden bizonnyal Vallauris polgármesterének és rábeszélőképességének köszönhető.

Kecskefej profilból. Nagy Imre múzeumigazgató is csak a megnyitó után hallotta a tál történetét. Fotó: Tésik Attila
Kecskefej profilból. Nagy Imre múzeumigazgató is csak a megnyitó
után hallotta a tál történetét. Fotó: Tésik Attila

Azt nem tudni, hogy a kerámiák hogyan kerültek a családhoz, csak annyi biztos, hogy Picasso 1948 és 1955 közt élt a francia kisvárosban, és ekkortájt meghatározóan kerámiában dolgozott. Valószínűleg ebben az időszakban jutottak a testvérek a különleges darabokhoz. – Ha másért nem, ezért a két tálért tehát érdemes felkeresni a vásárhelyi Picasso-kiállítást – tette hozzá Nagy Imre –, amelyet eddig valamivel több mint hatezren láttak.

A tárlatot, ahogy korábban már megírtuk, meghosszabbították: a közönség – hétfő kivételével – november 30-áig mindennap megnézheti a mester linómetszeteit és kerámiáit.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A férfiakat szűrik szombaton Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - Szombaton reggel a vásárhelyi Hódtói Sportcentrumban kezdődik az Egészséges… Tovább olvasom