Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 4°C Még több cikk.

Kétezer lekváros gombócot gyúrnak Mindszenten

Mindszent - 2000 lekváros gombóc gyúrására vállalkoztak a mindszenti asszonyok. Három napig készül a finomság a szombati gyereknapra. 60 kiló krumpliból, 30 kiló lisztből és 50 darab tojásból gyúrják a tésztát a helyi iparosok konyhájában.
Tegnap délelőtt már több mint 800 gombóc sorakozott a hűtőben. Égett a kezük alatt a munka. Akadt, akinek a tenyere még mindig piroslott a forró krumpli pucolásától.

Hatvan kiló krumpli, 30 kiló liszt, 50 darab tojás, 10 üveg szilvalekvár, 10 kiló zsemlemorzsa és 10 kiló cukor. Ebből készül 2000 lekváros gombóc a mindszenti gyerekeknek. Mindszenten a helyi ipartestület konyhájában tegnap kötényben sürögtek-forogtak az asszonyok. Gyúrták a tésztát, pohárral szaggatták a kisebb, befőttesüveg tetejével a nagyobbakat, lekvárral töltötték, egyenként megformázták, s végül papírral bélelt műanyag ládába pakolták.

– Úgy rakd, hogy meg tudjuk számolni! – figyelmeztette társát Pap Sándorné. – Fontos, hogy tudjuk, mennyi készült el – tette hozzá a 61 éves asszony. Precízen vezetett füzetbe jegyezték fel a gombócmennyiséget. Több mint 800 darabot gyúrtak meg másfél nap alatt. A 2000 édes finomságot három nap alatt kell elkészíteniük – hallottuk Bozó Istvánné Erzsébet ötletgazdától. Tavaly 1500 palacsintát sütöttek a gyereknapra.

60 kiló krumpliból és 30 kiló lisztből készül a gyermeknapi lekváros finomság Mindszenten. Fotó: Tésik Attila
60 kiló krumpliból és 30 kiló lisztből készül a gyermeknapi lekváros finomság Mindszenten.
Fotó: Tésik Attila

– Ott jegyeztem meg, hogy egy év múlva meg gombócot kérnek tőlünk. Azt kértek – mondta nevetve a 66 éves asszony, a helyi Segítőkéz Mozgáskorlátozottak Egyesületének elnöke. – Örömmel csináljuk, már csak azért is, mert a gyerekek a Padlás című musicalt adják elő szombaton a sportpályán, s ehhez szilvás gombóc dukál – jegyezte meg Erzsébet.

– Piros a tenyerem, annyi forró krumplit pucoltam – mutatta a kezét Gyenes Vilmosné. – Itt nincs lazsálás – figyelmeztette csipkelődve Erzsébet az asszonyt. Elmondta: úgy adták össze az alapanyagokat. A szilvalekváros üvegek tetejéről az is kiderül, kitől származik a házi adomány. A mozgáskorlátozottak mellett a mecénások és az ipartestület tagja is beszálltak a főzésbe.

Juhászné Tóth Éva csak készíteni szereti a gombócot, enni nem. Fotó: Tésik Attila
Van, aki csak készíteni szereti a gombócot, enni nem.
Fotó: Tésik Attila

A gombóc receptje Kovácsné Ménesi Veronikától származik. A 70 éves asszony elárulta: családjának 150 gombócot szokott készíteni, így már rutinosan gyúrja a tésztát. – A lényeg, hogy se túl kemény, se túl lágy ne legyen a tészta – jegyezte meg. A közelében szorgoskodott Juhászné Tóth Éva, aki hozzátette: csak csinálni szereti, enni nem a gombócot. Megtudtuk: az asszonyok családjai nem panaszkodnak a háromnapos távollét miatt. – A férjem már jól idomított. Nem morog, ha nem vagyok otthon – jegyezte meg kedélyesen Pap Sándorné.

Olvasóink írták

  • 4. napsika 2009. augusztus 19. 17:43
    „Viszont csak azok a gyerekek kaptak akik fel léptek a színpadon.Szerintem ez gáz!”
  • 3. misty.cum 2009. május 31. 18:39
    „Az ötlet kevés, az elkészítéséhez viszont gratulálok, a többi Mindszenti asszonynak.
    Arra meg külön kíváncsi vagyok, a Mozgáskorlátozott gyerekek otthon, kaptak e- ebből a gombócból??? Ha már Mozgáskorlátozott a tisztelt elnök asszony!”
  • 2. VásárhelyiÁgi 2009. május 28. 08:11
    „És jobban is fognak örülni neki a gyerekek!
    Egyébként embertpróbáló munka lehet a befőttesüveg tetejével szaggatni a tésztát...”
  • 1. misztral 2009. május 27. 22:04
    „Ez nagyon kedves dolog! Sokkal többet ér, mint a másik cikkben emlegetett luxusajándékok...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vásárhelyi iskolák az elhízás ellen küzdenek

Hódmezővásárhely - Csongrád megyében elsőként Vásárhely csatlakozott a WHO Egészséges Városok… Tovább olvasom