Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Kétkeréken Vásárhely és Mindszent között

A gazdasági válság miatt egyre többen teszik le autójukat, és váltanak inkább kétkerékre. Mi is biciklire pattantunk, és teszteltük a Vásárhelyről Mindszentre vezető kerékpárutat. Útközben 9 karikázóval találkoztunk, és a mintegy 17 kilométeres távot egy óra alatt tettük meg.

Mintegy 17 kilométer hosszan kanyarog a Hódmezővásárhely és Mindszent közti kerékpárút, amelyet tavaly novemberben adtak át. Nyeregbe pattantunk, és teszteltük a Vásárhelyről a Tisza-parti kisvárosba vezető bicikliutat.

Az út nyomvonala a vásárhelyi Lázár utcából indul, mi is innen startoltunk tegnap délelőtt 9 órakor, majd a Damjanich, Hideg és a Borz utcán keresztül hagytuk el a várost Mártély irányába. (A bicikliút a már itt meglévő közel 10 kilométeres szakasz meghosszabbításával érte el Mindszentet.) Kényelmes tempóban haladva 29 perc alatt értünk a faluba, közben pedig 6 bicajossal találkoztunk.

A két város közötti bicikliutat elsősorban hétvégén használják a kerékpárosok - Fotó: Tésik Attila
A két város közötti bicikliutat elsősorban hétvégén használják a kerékpárosok - Fotó: Tésik Attila

– Vásárhely és Mártély közt egy tanyán lakom – mondta egyikük. A középkorú férfi gázpalack cserére indult a városba. – Naponta használom a kerékpárutat: ezen járok dolgozni, szabadidőmben pedig horgászni a holtághoz. Úgy ismerem már, mint a tenyeremet, a kátyúkat még sötétben is kikerülöm!

310 millióból épült

Régi álma valósult meg a vásárhelyi kistérség lakóinak, amikor tavaly november 26-án átadták a Vásárhelyt Mindszenttel összekötő kerékpárutat. A beruházás teljes költsége közel 310 millió forintba került, ehhez pályázat útján az unió 260 millió forinttal járult hozzá. A vállalt önrész összesen 49,4 millió volt. Ebből a vásárhelyi önkormányzat 37,5 milliót, a mindszenti 11,3 milliót, a mártélyi pedig 500 ezret állt.

A mártélyi vasúti átjáró után megálltunk egy percet szusszanni, és „feltankoltuk" magunkat a közeli közkifolyóból. Áttekerve a falun az árvízvédelmi töltésen kerekeztünk tovább, amelyen közel 2600 méter hosszan fut az út. Enyhe szél fújt, így könnyedén haladtunk előre a tükör sima aszfalton – közel s távol senkit nem láttunk. A töltésről lekanyarodva a közút mellett halad aztán a kerékpárút, itt értük utol a hazafelé igyekvő mindszenti Balogh Istvánt, akivel együtt mentünk tovább.

– Mártélyon akadt dolgom, s mivel szép az idő, úgy döntöttem, kerékpárral teszem meg a két település közti néhány kilométeres távot – árulta el a 75 esztendős férfi – Korán reggel indultam, bátran tekertem, és negyedóra alatt a faluba értem. Mostanában egyre ritkábban ülök egyébként drótszamárra, de azért ennyi testmozgásra mindenkinek szüksége van. Balogh István hozzátette: sokan használják a kerékpárutat, főként a hétvégeken. Egyébként nagy szükség volt rá, korábban ugyanis a kocsiúton kellett tekerni, ahol a sofőrök nem kímélték járműveik motorját. – Borsódzott a hátam, amikor egy autó elszáguldott mellettem – emlékezett vissza a nyugdíjas mezőgazdasági gépszerelő.

A mindszenti várostábláig 3 másik kerékpárossal találkoztunk, ők mindannyian szembe jöttek velünk. A Tisza-parti városba 10 órakor érkeztünk meg. A visszaúton Mindszent és Mártély között egy kerékpárossal sem találkoztunk.

Olvasóink írták

  • 6. misty.cum 2009. április 27. 18:01
    „Én2
    Igen savanyú ember lehetsz, mert pozitív hozzászólást még nem olvastam tőled. Voltál már a kérdéses kerékpárúton? Avagy ez is csak egy ilyen rossz pillanatod?
    A kerékpárút nekünk öröm, és akkor gyere el számolni, mikor beindul a nyári szünet, és a kirándulási szezon.”
  • 5. Én2 2009. április 26. 12:00
    „A batidai úton még ennyi embers sincs, lényeg, hogy megcsinálták, kihasználtsága nulla.”
  • 4. az_aki 2009. április 25. 17:14
    „mindenki az állattenyésztési napokon van azért találkoztak csak 9 biciklissel, normál esetben egy csomóan közlekednek rajta”
  • 3. 1146769600 2009. április 25. 12:27
    „Igazad van E Medve, lehet ez isegész napos program lenne a városba látogatóknak, nemcsak a lenyúlós "fesztiválok".”
  • 2. E-Medve 2009. április 25. 11:12
    „Egy ilyesmi utat el tudnék képzelni Szeged-Sándorfalva-Ópusztaszer között is.”
  • 1. AlbertZ 2009. április 25. 08:46
    „Én is voltam már arra. Elég jó az út, nem tudom, milyen kátyúkról beszél a ´középkorú férfi´.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pisztolyt fogott a rendőrre egy vásárhelyi férfi

Hódmezővásárhely - Hivatalos személy elleni erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe… Tovább olvasom