Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Kétszázhúsz elsős a vásárhelyi főiskolán

Száztíz éves a mezőgazdasági képzés Hódmezővásárhelyen. A tegnapi főiskolai kari tanévnyitón azt is megünnepelték, hogy idén egy új szakot is sikerült beindítani.
Fotó: Tésik Attila
Jubileumi tanévnyitóját tartotta tegnap délelőtt az SZTE Mezőgazdasági Főiskolai Kara a vásárhelyi Petőfi Művelődési Központ színháztermében. Mucsi Imre főigazgató elmondta, a városban 1896-ban kezdődött a gazdaképzés, melyre a két világháború között végzettek még emlékeznek, s büszkék arra, hogy ez az iskola is hozzájárult a térség országos-, illetve egyes esetekben Európa-hírű állattenyésztésének, növénytermesztésének kialakulásához.

A második világháború után a földműves iskolából mezőgazdasági gimnázium, majd technikum, később szakközépiskola jött létre. A Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumot 1961-ben alapították, melyből 1972-ben állattenyésztési főiskolai kar lett. Mucsi kiemelte, hogy a vásárhelyi felsőoktatás 45 esztendeje alatt képeztek állattenyésztő, állat-egészségügyi és mezőgazdasági mérnököket.

A 110 éves jubileum mellett a másik jelentős érdem, hogy tavaly akkreditálták az uniós követelményeknek megfelelő BSC vadgazda-mérnöki szakot, így a mezőgazdasági mérnöki képzésen kívül a 2006/2007-es tanévben már ezt is választhatták a hallgatók. A főigazgató szerint az a kar elismerését jelenti, hogy még országosan az agráriumban csökkent a felvehető hallgatói létszám, addig Vásárhelyen két év alatt sikerült a létszámot megduplázni. Az idén a két szakon összesen 220 elsős kezdi el a tanévet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Számháború az adósságról

A vásárhelyi kórház anyagi helyzete stabil, de az elvonások miatt később lehetnek gondok –… Tovább olvasom