Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 24°C Még több cikk.

Kiborultak a lakók, elköltöztetik a szomszédot

Hódmezővásárhely - Nem tudtak pihenni és féltek azok a Szabadság téri lakók, akiknek szomszédjában egy pszichés betegségben szenvedő férfi lakott – egészen mostanáig. A fiatalember hivatásos gondnoka szociális otthoni elhelyezésről és helyhiányról beszélt, tegnap délután pedig kiderült: elköltöztetik a szomszédot.
Mindent Vásárhelyről

A delmagyar.hu hivatalos Hódmezővásárhely Facebook-oldala, nem csak vásárhelyieknek.

– Éjjel-nappal kiabál az ablakon keresztül. Nagyon csúnyán beszél. Előfordult, hogy folyamatosan eresztette a vizet, eláztatta a lakásokat, többször is tüzet gyújtott lavórban a szobában – panaszkodtak a szomszédok az egyik lakóra a Szabadság téren, Vásárhelyen. Azt mondták, ne írjuk le a nevüket, mert félnek a fiatalembertől, aki, mint hozzátették: úgy tudják, mentálisan sérült.

– Nem bírjuk tovább. Értelmesen nem lehet vele kommunikálni. Senkinek sem nyit ajtót, azon keresztül kiabál, vagy úgy tesz, mintha nem lenne otthon. A minap felkeltett az éjszaka, hogy adjak kávét – jegyezte meg az egyik szomszéd. – Dolgozom, de így nem lehet pihenni, az idősebbek sem tudnak aludni tőle. Akkor van csönd, amikor nincs otthon – magyarázta. Többször is jelezték a problémát az önkormányzatnak, és a gyámhivatalnak is. A 37 éves férfi önkormányzati bérlakásban lakik a Szabadság téren.

A beteg férfinak hivatásos gondnoka van, aki azt mondta, ha a lakók nem adták a nevüket, akkor ő sem. Tisztában van azzal, pártfogoltja pszichés betegsége miatt alkalmatlan a közösségi együttélésre, éppen ezért folyamatban van a szociális otthoni elhelyezése, de ha nincs hely, akkor nem sok mindent tehet. Ezt a háborgó lakóknak többször is elmondta, ahogy az önkormányzatnak is jelezte – magyarázta. Hozzátette: pártfogoltja eddig még senkit nem bántott. Tud a víz folyatásáról, egyébként pedig szinte már nincs is semmi a férfi bérlakásában. A múltkor elhagyta a kulcsát, és senki sem akarta beengedi a házba. A gondnok szerint csak mostanság, 1-2 hónapja kezdődött a „hadjárat" a férfi ellen különböző feljelentgetésekkel, korábban nem voltak ilyenek. Az önkormányzati bérlakás költségeit a gondnok fizeti, hetente többször találkoznak, tőle kapja a férfi a pénzt is beosztva.

A helyszíni bejárást követően az önkormányzat munkatársai megállapították, hogy a férfi alkalmatlan az önálló életvitelre, így a gyámhivatalhoz és a hivatásos gondnokhoz fordultak. Tegnap délután pedig az is kiderült: amíg nem sikerül a férfi szociális otthoni elhelyezése, addig ideiglenesen, napokon belül egy másik önkormányzati bérotthonba – de nem társasházba – költözteti a gondnoka.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pirosba hajtott: párja és két gyereke megsérült

Családját, két kicsi gyermekét és édesanyjukat vitte az autóban az a férfi, aki súlyos balesetet okozott vasárnap este Vásárhelyen. Tovább olvasom