Délmagyar logó

2018. 01. 23. kedd - Zelma, Rajmund -4°C | 4°C Még több cikk.

Kiemelkedő a város gazdasági programja

Az Állami Számvevőszék főigazgatójának vásárhelyi sajtótájékoztatójáról tegnap beszámolt lapunk. Korsós Ágnes jegyzőtől tegnap az ÁSZ-jelentés kapcsán az alábbi írást kaptuk.
Lóránt Zoltán ÁSZ-főigazgató a vizsgálatot végző munkatársaival és az önkormányzat vezetőivel közösen tartott sajtótájékoztatóján két részre bontotta mondandóját. Miután az önkormányzatok a központi költségvetés alrendszerei, így ezen alrendszerek működésének egészéről általánosságban beszélt, elmondva, hogy országos átlagban az önkormányzatok bevételeik 65-75 százalékát a bérekre és azok közterheire fordítják. Így talán érthető, hogy az önként vállalt feladataik átlagban tíz százalékról öt százalékra csökkentek. Példaként felhozta, hogy az önként vállalt feladatok közé tartozik az is, hogy Vásárhelyen minimális morzsát ad az önkormányzat a helyi tévé működésére.

Az általánosságok után tért rá a helyi sajátosságokra, hiányosságokra, amelyekről elmondta, hogy nem egyediek, a legtöbb önkormányzatnál megtalálhatóak: például a pártok részére áron alul biztosított bérlemények, középületek akadály-mentesítésének hiánya, egyes társadalmi szervezeteknek nyújtott támogatás elszámolásával kapcsolatban hiányosságok lelhetők fel. Észrevételezték, hogy az ipari parkban a földterületek értékesítése pályázati eljárás nélkül történt, ami csorbítja a nyilvánosság elvét.

Mindezek mellett erősségeinkről is beszélt. Külön kiemelte, hogy az önkormányzati pénzügyi-számviteli ügyrend megfelelő és példás. Országosan kiemelkedő gazdasági programmal rendelkezik a város. Elmondta, hogy az önkormányzat hitelállománya nem lépte túl az Áht. szabályait, az az előírásoknak megfelelő, gazdálkodásunkat nem veszélyezteti.

Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy javítandó hibák is előfordulnak, több alkalommal nem tartottuk be a vásárlási előleg elszámolására előírt tíznapos határidőt, nem alkalmaztunk felelősségre vonást intézményeink esetében az előirányzatot túllépőkkel szemben. Kiemelte ugyanakkor, hogy már a vizsgálat menetében is törekedtünk ezek javítására.

Kedvező, és országosan példaértékűnek ítélte ugyanakkor, hogy kiemelkedő informatikai stratégiai tervvel rendelkezünk. Integrált számítógépes rendszert működtetünk, ami országos szinten példamutató. Előremutatónak értékelte, hogy intézményeinket a takarékosság jegyében részben önálló intézményekként működtetjük, és megkezdtük társaságaink összevonását is.

Követendő példaként említette, hogy önálló szervezetet működtetünk a pályáztatási rendszerhez, hiszen pályázati pénzek nélkül a jövőben nehezen lesznek meg az önkormányzatok.

Dicsérte a belső ellenőrzési rendszerünk felépítését, ugyanakkor hibaként emelte ki, hogy sok, a tervben nem szereplő, soron kívüli ellenőrzés elrendelése, amelyhez önálló vizsgálati program nem készült.
Sajnos kimaradt a sajtótájékoztatóból, de az anyagban megtalálható, hogy kiemelten vizsgálták közbeszerzéssel kapcsolatos munkánkat is, különös tekintettel az Emlékpont múzeum beruházását, és nem találtak eljárásunkban kivetnivalót.

A sajtótájékoztató előtt elismerően szólt a költségvetési koncepciónkról. Igen jónak ítélte meg, hogy nemcsak az önkormányzat költségvetési koncepcióját tartalmazza anyagunk, hanem mint az országos költségvetés alrendszere, kitekintést nyújt az ország költségvetési helyzetére, bemutatva a részt az egészben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megmenekülhet a Zrínyi utcai tagóvoda

Megmenekülhet a bezárástól a vásárhelyi Zrínyi utcai tagóvoda. A három csoporttal működő intézmény a… Tovább olvasom