Délmagyar logó

2017. 05. 22. hétfő - Júlia, Rita 15°C | 26°C Még több cikk.

Kinek jár a kísérőjegy?

Kizárólag úszóegyesületi szervezésű tanfolyamokra mehetnek be kísérőjeggyel a szülők a vásárhelyi strandon. A figyelmeztetés a pénztár ablakára azután került, hogy az édesanyák felháborodva tapasztalták: hiába igyekeznek tanfolyamra gyerekükkel, 750 forintos napijegy vásárlására szólították fel őket. A fürdő igazgatója szerint a hozzájuk be nem jelentett úszótanfolyamok okozták a problémát.
A vásárhelyi strandon már tábla figyelmezteti a szülőket, ki jogosult kísérőjegyre Fotó: Tésik Attila
Megdöbbenve tapasztalta a vásárhelyi fürdőbe fiát úszásoktatásra hordó Mónika, hogy a strand pénztáránál közölték vele: a jövőben nem mehet be 150 forintos kísérőjeggyel, hanem ki kell fizetnie a 750 forintos belépőt. A fiatalasszony nem tudta mire vélni ezt a szigorítást, hiszen hetekig nem volt probléma a jegyváltásnál – az úszótanfolyamra hivatkozva beengedték 150 forintért. A teljes árú jegy megváltására való felszólítást nagyon zokon vette, olyannyira felháborodott, hogy még a fürdő vezetőjét is felkereste. Végül abban egyeztek meg, hogy miután már nem sok van hátra az úszótanfolyamból, továbbra is kísérőjeggyel mehet be a strandra a fiatalasszony.

Időközben azonban egy figyelmeztetés is felkerült a vásárhelyi fürdő pénztárablakára. Eszerint kizárólag egyesületi szervezésű tanfolyamra mehetnek be kísérőjeggyel a vendégek.

A problémát a strand vezetőségénél be nem jelentett úszótanfolyamok okozták, állapította meg Kékesi János, a fürdő igazgatója. Ha ugyanis az oktató nem adja le számukra a tanfolyam időpontját, a résztvevők névsorát, akkor honnan tudja a pénztáros, ki a vendég, s ki az, aki csak a gyerekét kíséri? – tette fel a kérdést. A mostani szabályon hamarosan változtatni fognak, hiszen így a szülők méltán érezhetik magukat becsapva, azonban hozzátette: nem a strand hibájából. A tanfolyam vezetőjének illett volna tájékoztatni a családokat. A fenntartóval, azaz az önkormányzattal közösen szabályozzák az úszótanfolyamokat a szervezett oktatás érdekében, jelentette ki Kékesi János.

Igaz, nem a városi úszószakosztályhoz tartozik, viszont tagja a helyi öregfiúk úszó- és vízilabda-egyesületének, jelentette ki Török Sándor, a strand egyik fürdőmestere, aki 1979 óta oktat úszást. Működési engedéllyel is rendelkezik, sportedzőként pedig jogosult tanítani, magyarázta. Szó sincs magánakcióról, szervezett formában tartja a tanfolyamokat, amelyekről tájékoztatta a fürdő vezetőségét is, mondta. Így aztán a hozzá járó gyerekek szüleinek is kijár a 150 forintos kísérőjegy, vélte a sportedző, aki reméli, a közeljövőben tisztázódik a helyzet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy ágyneműtartóban rejtegette a holttestet

Leszúrta lakótársát, majd holttestét napokon keresztül az ágyneműtartóban rejtegette egy férfi a… Tovább olvasom