Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Kirabolta a boltot egy hajléktalan

Gázpisztolyt fogott a vásárhelyi Emlékpont oldalánál álló vegyesbolt két eladójára csütörtök este egy szegedi hajléktalan. Hatvanezer forintnyi zsákmányával a kétszáz méterre eső presszóba sietett – a rendőrök szerint itt ivott, amikor elfogták. Az egyik eladónőt annyira megviselték a történtek, hogy úgy döntött, beadja a felmondását.
Az Emlékpont múzeum mellett áll az a vegyesbolt, amelyiket csütörtök este, fél tíz körül rabolt ki egy fegyveres fiatalember. Tegnap reggel az üzlet már nyitva volt, semmi sem utalt arra, ami éjjel történt. Mint egy helybeli megjegyezte, a környéken olykor látni lehet rosszul öltözött alakokat, akik egymással veszekednek. Volt már példa arra, hogy a boltban is botrányosan viselkedtek. A csütörtöki rablás gyorsan rendőrkézre került gyanúsítottja, K. S. Sándor is hajléktalan volt – amit tett, az mégis megkülönbözteti őt a többiektől. Az egyik eladót annyira megrémítette, hogy az asszony a történtek hatására beadta a felmondását.

– Sötétedés után általában ketten szoktunk kiszolgálni a pult mögött, így volt ez csütörtökön is – idézte fel a történteket Barna Szilvia, akivel otthonában beszéltünk.

– Este kilenc körül kolléganőm kiment a bolt elé, és azzal jött vissza, hogy egy kapucnis figura álldogál innen nem messze, és a boltot méregeti – meséli Barna Szilvia. – Nagy jelentőséget nem tulajdonítottam az esetnek. Nagyon megdöbbentünk, amikor a csuklyás fiatalember – kendővel az arca előtt – fél tíz körül belépett az üzletbe, ahol akkor már egy vevő sem volt, és követelte, hogy adjuk oda a bevételt.

Gázpisztoly, hamis igazolvány a zsákban

A megyei rendőr-főkapitányságon az esettel kapcsolatban Dezső József alezredes, hódmezővásárhelyi rendőrkapitány azt mondta, sokat segített nekik, hogy a két eladó alapos személy- és ruházatleírást tudott adni az elkövetőről. A kirabolt bolttól pár száz méterre levő presszóban a személyleírások alapján felismerték az elkövetőt. Az igazoltatás során a férfinál levő hátizsákból előkerült egy gázriasztó pisztoly a hozzá való lőszerekkel, kesztyű, néhány petárda és egy idegen névre kiállított diákigazolvány. Előkerült a zsákmány is: a rabolt 64 ezer 200 forintból a férfinak mindössze 250 forintot sikerült elköltenie. A férfi beismerő vallomást tett, kiderült, hogy szegedi és hajléktalan.

A férfi pisztolyt rántott, amit szemük láttára ki is biztosított, így hát nem sokat teketóriáztak, engedelmeskedtek. A rabló követelte az eladóktól, hogy kerítsenek neki egy zacskót, és abba pakolják a bankókat. Azt is mondta, hogy az apró nem érdekli.

– Annyira gyorsan zajlott le minden! Alig két-három perc telt el – és már ott sem volt. Gyakorlatilag még megijedni sem volt időnk, bár látszott, hogy a srác nem gyakorlott, bátortalan és bizonytalan volt. Nem trágárkodott és nem erőszakoskodott velünk. A termete és a szeme alapján nem emlékeztetett egyik vevőnkre sem, sosem láttam korábban. Biztos, hogy régóta figyelte a boltot, mert alig járt valaki a környéken, gyenge volt a forgalom. Így azonban a zsákmánya alig hatvankétezer forint volt – fogalmazott a vásárhelyi asszony.

Az eset után azonnal értesítette a rendőröket, a kapitányságon aztán hajnal egyig faggatták a részletekről. Közben megmondták neki az is, hogy már fülön csípték a feltételezett tettest.

A rendőrkapitánytól úgy tudjuk, kollégái a Piros presszóban igazoltatták és fogták el a tettest. Nyilván feltűnés nélkül intézkedtek – csak ezzel magyarázható, hogy tegnap a vendéglátóhely pultosai csodálkoztak, amikor arról faggattuk őket, mit szólnak ahhoz, hogy a rabló ide jött inni egyet. Azt mondták, semmiről sem tudnak, még a tulajdonost is felhívták, de ő sem hallott az előző esti rendőri akcióról.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zsótér István úgy érzi, egyedül maradt

Szabó József alpolgármester vezette tegnap Mindszenten a képviselő-testület ülését. A táppénzen lévő… Tovább olvasom