Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 16°C | 25°C Még több cikk.

Kisajátították a megmaradt házakat

A városházi ellenzéktől kért segítséget a vásárhelyi Endreitelep 17. szám alatt élő Bodrogi család, miután a város kisajátította házukat. Az önkormányzat ezt a helyet ipari területté nyilvánította.
Tegnap délelőtt a helyszínen tájékozódott négy ellenzéki képviselő, aztán az önkormányzat ügyintézői is megjelentek: jogerős közigazgatási hivatali döntést mutattak, miszerint az ingatlanok gazdája most már a város. Az eddigi tulajdonosokat nem lakoltatták ki. Az önkormányzat ezt a helyet ipari területté nyilvánította.

Hosszú évek óta folyik itt a kisajátítási eljárás, amelyre azután került sor, hogy a vásárhelyi önkormányzat ipari övezetté nyilvánította a Szántó Kovács János utcai, a városhatáron túlra nyúló telepet. Cégeknek szeretne itt területet adni.

Többen az itteniek közül azóta megegyeztek a várossal, és elköltöztek. Az eddig felkínált feltételeket nem fogadta el, és ezért nem akart elmenni 17. szám alatti házából családjával Bodrogi Sándor György, aki kisajátítási ügyével kapcsolatban eddig a bíróságon kereste igazát. A tulajdonos most a közgyűlés tagjaihoz fordult azzal a kéréssel, hogy a városatyák is vizsgálják meg a helyzetet.

A képviselő-testület tagjai közül tegnap a helyszínen tájékozódott Havránek Ferenc, Takács Róbert, Dobóvári István és Bacsa Pál. Az ellenzéki képviselők tanulmányozták a Bodrogiék által rendelkezésükre bocsátott iratokat, s meghallgatták a panaszosokat.

– A Bodrogiék által elmondottak szerint az önkormányzat teljes apparátusával olyan eljárást indított ellenük, mely nem méltó egy európai városhoz. Ezért szeretnénk megkérni a városvezetést, hogy keressen méltányos döntést – hangsúlyozta Takács Róbert szabaddemokrata települési képviselő.

Félmillióról nőtt az ár

Ingatlanonként félmillió forintot ajánlott először az Endreitelep minden egyes házikójáért a vásárhelyi önkormányzat, melyet az érintettek méltatlanul alacsonynak tartottak. Az ár – kétszeri felbecsültetés után – növekedett, s közben három családon kívül mindenki elköltözött, az épületek egy részét már el is bontották. Végh Ibolya aljegyzőtől megtudtuk: a birtokbavétel sikeresen megtörtént. A három ingatlan ellenértékeként 10 millió 388 ezer forint vár bírói letétben, ebből Bodrogiéké – két ingatlanjukért cserébe – körülbelül 7 millió forint. 
Az Endreitelep 17. szám alatt élő Bodrogi Sándor György elmondta: nem arról van szó, hogy a bírósági letétben lévőnél több pénzt akarnak, hanem olyan ingatlanra lenne szükségük, melyben az állattartással foglalkozó családnak nem kellene feladni eddigi életkörülményeit. Azaz vagy akkora összegre lenne szükségük, mely elegendő lenne egy alkalmas városi ház vagy városközeli tanya megvásárlására, de egy számukra megfelelő csereingatlant sem utasítanának el. A város ilyet eddig nem biztosított számukra. A három kisgyereket nevelő Bodrogiék naponta nézegetik a számukra megfelelő, eladó házakat, de nem nyúlnak a bírói letétben lévő hétmillió forinthoz. Úgy látják, annyiért nem lehet állattartásra és lakhatásra is alkalmas házat vagy városközeli tanyát kapni.

A szemlén jelenlévő képviselők abban maradtak: javasolják a közgyűlésnek, hogy következő rendes ülésükön tárgyalják újra a kisajátítás ügyét, s találjanak mindenki számára megfelelő megoldást.
Aznap, nem sokkal a képviselők után megjelentek a polgármesteri hivatal dolgozói is, és átadták a három megmaradt épület tulajdonosainak azt az iratot, miszerint a város az ingatlanok új gazdája – a Dél-Alföldi Regionális Közigazgatási Hivatal jogerős döntésének értelmében. A hivatal dolgozóit heves szavak, szitkok és különféle feliratok fogadták. Kilakoltatás nem volt.


Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szinetár Dóra újra Vásárhelyen énekel

Szinetár Dóra is fellép augusztus 18-án a vásárhelyi szabadtéri kulturális fesztiválon, a Budapesti… Tovább olvasom