Délmagyar logó

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 1°C

Kisfilm is készült a közmunkáról

Hódmezővásárhely - Több mint 800-an dolgoznak közmunkásként Vásárhelyen – derült ki egy korábbi közgyűlésen.
Rövid időtartamú közfoglalkoztatásban (4 órában) az idén január 17. és április 17. között 181, április 18. és július 31. között 219, augusztus 1. és november 30. között 219, valamint augusztus 31. és december 31. között 116 fő vett és vesz részt. A közfoglalkoztatás első félévi tapasztalatairól egy kisfilmet is vetítettek a képviselőknek. Ebben többek között az érintettek arról beszéltek, hogy vannak olyanok, akik lenézik a közmunkásokat, míg mások megköszönik a tevékenységüket. Elhangzott az is, hogy egy bizonyos életkor után, illetve végzettség nélkül nagyon nehéz visszatérni a munka világába. Lázár János polgármester szerint elképzelhető, hogy a város saját munkaprogramot is indít majd.

Olvasóink írták

  • 8. booo 2011. november 15. 06:12
    „Igy lesz 1millió új munkahely? Hát remek, gratulálok fidesz!”
  • 7. happy01 2011. november 14. 12:28
    „Hosszú hónapok sikertelen munkakeresése után "talált" meg az önkormányzat az "ajánlatával".
    Napi 4 órában egy közintézményben takarítok éh bérérért.Záró jelben megjegyzem, több szakmával,diplomával rendelkezem.
    Nem is ezzel van a baj,hogy takarítani kell,otthon is elvégzi az ember ezt a feladatot,meg a karika gyűrű se esik le a kezemről.Csak azért felmerül az emberben az a kérdés,hogy az állam pénzén,több diplomát, szakmát szereztem,mondván,több szakma,több esély a munka világában.De mindhiába,ha csak a protekció,sógor-koma-jó barát elv érvényesül.
    Ebben a városban csak az tud érvényesülni,akinek van igen jó ismeretségi köre.Tapasztalatból beszélek.Én nem ültem a babérjaimon,és nem a segélyre hajtottam a hosszú munkanélküli hónapok alatt,de hiába pályázgattam,mentem személyesen jobbra-balra,sajnos sehova se nyertem felvételt.
    Így lyukadtam ki a "nagyszerű"program résztvevőjeként.
    Ha már közmunkában akarnak dolgoztatni,ne éhbért adjanak,a napi 4 óra foglalkoztatás nem hozza vissza az embereket a munka világába.Mi az ösztönzés?A 32 ezer forintos álom fizetés.Ennyiből még éhen halni se lehet.És ez a 32 ezer forintos fizetés nem jelent ám kereső képes forgalmat a boltokban....
    A szerződés egyik pontja arról szólt,hogy ha meg van elégedve a foglalkoztató a dolgozó munkájával,akkor a városi "dicsőség listára"felkerülhet az ember lányának-fiának adata.De ha meg nem írja alá a "szerencsés"kiválasztott a szerződést,akkor biztos lehet benne, hogy közellenség lesz,vagyis felkerül a "fekete listára". Ennyit a személyi adatokról....
    A kisfilmben vajon beszámoltak arról is,hogy a közmunkásokat a munkahelyen embernek se tekintik?Egyre több feladatot nyomnak rájuk,napi 4 órában,alapvető eszközök hiányában.Saját tapasztalatból beszélek.Arról nem is beszélve,hogy az intézmény egyes dolgozói még a fejüket is elcsapják,ha meglátják a közmunkás takarítót.Éreztetve van,hogy a közmunkás nem dolgozó ember.
    Csak épp azt felejtik el,hogy bármikor kerülhetnek ők is a ló túloldalára.Ilyen hozzáállással ne várják el,hogy ez az egész program működni fog.Főleg,hogy pár hónap alatt sok-sok ember forog a mókuskerékben.Mire belejönnének a dolgokba,már le is telik a munkaprogram.”
  • 6. high 2011. november 14. 07:02
    „Hódmezővásárhelyen úgy csinálnak álláshelyeket a közmunkásoknak, hogy kirúgják a főállású dolgozókat (azokat is, akiknek a munkájával mindenki maximálisan meg volt elégedve).
    A közintézményeknek lassan nincsenek alkalmazottai, csak közmunkások dolgoznak bennük. Sajnos gyakran igen rossz minőségben. (bár ebben annak is nagy szerepe van, hogy senki sem tanítja be őket, hiszen előbb rúgják ki a dolgozókat és utána érkeznek a közmunkások, ráadásul a közmunkások munkáját nem ellenőrzi senki és nincs is hol panaszkodni rájuk)
    Persze ott a sztenderd szöveg is, hogy ennyi pénzért mit várhatunk tőlük, ez a munkába visszavezetés Hódmezővásárhelyen?”
  • 5. Ludasmatyi 2011. november 13. 15:26
    „Ezért a közmunkárt nem csak alamizsnát kéne fizetni!!!!! Ez napi 8 óra KEMÉNY fizikai munka.”
  • 4. énkérekelnézést 2011. november 12. 20:10
    „Szerintem le kéne csökkenteni napi 1 órára a munkaidőt vagy akár 5 percre akkor jó sok új munkahely jönne létre....
    ami itt folyik az felemészti az idegrendszer tartalékát.”
  • 3. hm... 2011. november 12. 15:15
    „Remélem a képviselőknek azt is levetítették, amikor egy két diplomás a teli sz@rt WC takarítja 4 óra hosszában 32 ezer forintért. :(

    "Elhangzott az is, hogy egy bizonyos életkor után, illetve végzettség nélkül nagyon nehéz visszatérni a munka világába." Végzettséges is szinte lehetetlen elhelyezkedni, ha nincs az embernek sógor, koma, jó barátja. Meg sajnos mindenhol csak a leépítések vannak. Hol az 1 millió új munkahely? Mert a közmunka nem az!!!”
  • 2. Agyalapi 2011. november 12. 13:27
    „Valami hiba van a számtanpéldában. Ha összeadjuk a számokat, kijön a több mint 800, csakhogy ez a 800 nem állandó dolgozó (napi 4 órában), vagyis jelenleg csak 116-an dolgoznak. Megy a porhintés rendesen.”
  • 1. papika56 2011. november 12. 13:18
    „Kisfilm ?? Minek ? a képviselők menjenek ki és nézzék meg test közelből !
    Nem közmunka, napi 4 órában ---ÉRTELMES.TERMELŐ munka 8 órában ---NORMÁLIS FIZETÉSÉRT !!!!! amiből meg lehet élni !!!!!!
    Én azt kívánom : minden politikus, képviselő élje át ezen emberek életét. éljenek meg így egy 1/2 évet --csak ennyiből --majd meglátnánk a véleményüket. Mindenki annyit ér ....”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mégsem lopták el a batidai harangot

Futótűzként terjedt el Batidán, majd Vásárhelyen, hogy ellopták a Batida mellett álló, közadakozásból épített haranglábból a harangot. Tovább olvasom